114 felszólalás
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm. Képviselőtársam! Ez nem az a javaslat, amit most tárgyalunk. Ez nem a politikai elitről szól. Kilépett, tudatosan kilépett abból a bűvös körből, amelyre ön azt mondta, hogy jól működik. Ez nem arról szól, hogy az egyes időszakokban a politikusokat újra és újra átvizsgál…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
TÓTH KÁROLY (MSZP): Elnök Úr! Engem úgy tájékoztatott a frakcióvezetés, a frakció jelezte, hogy van egy belső csere, és Horn Gyula képviselőtársam az első felszólaló. Engem erre kértek.
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Abból kell kiindulnunk, hogy ez a javaslat, amelyet most tárgyal a parlament, minden eddigi javaslatnál mélyebb és szélesebb megismerést tesz lehetővé. (12.40) Ez az első olyan javaslat, amely valóban abból indul ki, hogy a múlt megismerése k…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én a Békés megyei képviselőtársamnak szeretném mondani: ha egy picit figyelemmel kísérték volna 2003-ban mindvégig azt a tevékenységet, amelyet a kormánypárti képviselők 2003-ban is, 2004-ben is a térség, köztük a térség agrárgazdasága érdekében tettek, akkor…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Volt Államtitkár Úr! Ön tavaly is elmondta ugyanezt a beszédet a költségvetésnél. Tavaly igyekeztem humánus lenni, akkor odamentem önhöz, és csak önnek mutattam meg azt a földhaszonbérleti szerződést, amelyet akkor kötöttek, amikor ön…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
TÓTH KÁROLY (MSZP): Én egy új területről szeretnék beszélni, amelyikről ma még nem volt szó, vagy csak egy más összefüggésben, ez pedig a biztonság kérdése. 2001 szeptemberétől, szeptember 11-étől kezdve ez a fogalom mást jelent. Mást jelent a világban, és mást jelent az országban. Mást jelent, mert…
A/11628 A dolgok jó menetével szemben előtérbe kell helyezni a jó dolgok menetét?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Legfőbb Ügyész Úr! Világos, egyértelmű válaszokat kell adnia az ügyészségnek a Kulcsár-ügyben. A halogató, kétértelmű válaszok ma már nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. (Lengyel Zoltán: Próbáld már folyamatosan olvasni!) Mert megengedhetetlen, hogy (Dr. R…
A/11628 A dolgok jó menetével szemben előtérbe kell helyezni a jó dolgok menetét?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm. Legfőbb Ügyész Úr! Én három elemre szeretném még felhívni a figyelmét. Az egyik, hogy azért lett a kérdés az, hogy a dolgok jó menetével szemben a jó dolgok menetét kellene előtérbe helyezni, mert érdemes lenne önöknek elgondolkodni, hogy az nem valódi védelem, hogy bár…
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Meg akartam várni a normál hozzászólást, de a most folyó Bábolna-vitát nem szabad kihagynom békéscsabaiként. 1. Szeretném mondani Puch Laci képviselőtársamnak is, hogy Bábolnát át kell alakítani, normális állam nem finanszírozza tartósan azt, amit csinál. 2. V…
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Lengyel Zoltán képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nem volt ésszerű az agrárgazdaság szót kiejteni, mert akkor felhívnám a figyelmét, hogy amit önök csináltak, az tényleg nem privatizáció. Önök utálják a privatizációt, ajándékozni szerettek. (Derültség a k…
A/10513 Kivételes helyzetben a gyanúsított?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Új stílus honosodott meg Magyarországon: a gyanúsítottak diktálnak az ügyészségnek. Zárójelben megjegyzem: remélem, Debrecenben nem így lesz. Tehát diktálnak az ügyészségnek. Egy: csak előttük tesznek tanúvallomást - mondják. Kettő:…
A/10513 Kivételes helyzetben a gyanúsított?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azzal szeretném kiegészíteni vagy folytatni a választ, hogy azt gondolom, törvényi módosítást is szükséges tenni annak érdekében, hogy miután az ügyészség mindig jelen lehet valamennyi rendőrségi kihallgatáson, meghallgatáson, legalább annyit érjünk el, hogy t…
I/8634 Kettőből - kettő!
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter Úr! Ha jobboldali kormányunk van (Zaj. - Az elnök csenget.), ismétlem, ha jobboldali kormányunk van, akkor nemzetközi szankciók megsértése, olajügyek, pénz és kormányzati - idézőjelbe téve - öfalazásö a törvények megsértéséhez. Aki nem akarná érteni,…
I/8634 Kettőből - kettő!
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter Úr! A válaszát elfogadom. Kezdeményeztük a nemzetbiztonsági bizottságban az ügy részletes kivizsgálását, szeretnénk megismerni mindenekelőtt Demeter Ervin miniszter úr észrevételét, most már reményeink szerint igaz válaszát, és az ebben az ügyben kel…
A/7958 M5-ös autópálya matrica ügyében
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter Úr! Tíz év után, néhány hete a Dél-Alföld számára különösen fontos döntést hozott a kormány. Arról döntött, hogy az M5-ös autópályán is be kell vezetni az országos matricarendszert, és folytatni kell Szegedig a pálya építését. Ezt azért tartom nagyon…
A/7958 M5-ös autópálya matrica ügyében
TÓTH KÁROLY (MSZP): Miniszter úr, a térségben élők számára egy fontos elem van ebben a kérdésben, amellett amit ön elmondott, hogy felelős, a közpénzek költését is figyelembe vevő döntés szülessen, hogy a lehető leghamarabb megszűnjön az az állapot, amellyel Dél-Békés, az Alföld ezen része folyamato…
Bejelentések
TÓTH KÁROLY (MSZP): Elnök Asszony! A matricarendszer bevezetéséért folyó tárgyalás sikere érdekében a mai napon az interpellációmat nem kívánom elmondani. (Derültség az ellenzék soraiban. - Közbeszólás: Mi az, hogy?! - Taps a kormánypártok soraiban.)
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném mondani, meggyőződésem, Demeter úr, hogy a tartalmi vitát nem érdemes újranyitni, hiszen egyrészt részletes vita van, másrészt ha önök nem akadályozzák meg, akkor lesz vizsgálóbizottság, és a vizsgálóbizottság jelentését a parlament meg…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Én az előterjesztő által elmondottakból négy dologgal egyetértek. Egyetértek azzal, hogy ez egy súlyos bűncselekmény, csak szeretném mellétenni: úgy kell dolgozni a parlamentben is és a vizsgálóbizottságban is, hogy ne akadályozzuk meg azt, h…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Ne akarjuk megelőlegezni a vizsgálat eredményét! Azt szeretném önnek is, képviselőtársam, mondani, hogy kikérni ingyen van, azt még befektetni sem lehet. Tény: 2002. június 21-én már valamennyi olyan érdemi dologért kivetik a büntetést, akkor…
K/4262 Mit jelentett az Orbán kormány idején a fokozott ügyészi felügyelet?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt is megértük. Tehetetlenségében a Fidesz Orbán Viktor előterjesztésében Lisszabonban, nemzetközi szervezetet felhasználva elítéltette hazánkat, Magyarországot. (Folyamatos zaj.) (16.40) Csak zárójelben mon…
T/3952 Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint azzal összefüggésben más törvények módosításáról
TÓTH KÁROLY, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Ez volt az a törvényjavaslat, amelynél már azon meglepődtünk, hogy lett többségi és kisebbségi álláspont. Azért szeretném ezzel kezdeni, mert (Demeter Ervin: Nincs többségi álláspont.) - többségi lett, k…
I/3668 Mi folyt itt? Mi folyik itt?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Képviselőtársaim! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ismét szegényebbek lettünk egy illúzióval. Sokan hittük, a 2002-es országgyűlési választások után ön is szakít azzal a gyakorlattal, amelyet 2002 májusa előtt folytatott; végre hajlandó lesz érdemben, teljes m…
I/3668 Mi folyt itt? Mi folyik itt?
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Képviselőtársaim, nem fogadom el a választ. (Zaj a Fidesz padsoraiból.) Két elemre szeretném felhívni mindannyiuk figyelmét. Az első: azokban az esetekben sem történt meg az ügyészség részéről a vádemelés, amikor ügyvédek, ügyvédi irodák esetében mentelmi…
H/2153 Tóth Károly országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Nagyon röviden. Ez volt az a szórólap (Felmutatja. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.), amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt és Domokos László valószínűleg utolsó szalmaszálként az önkormányzati választásokon kiadott. (Dr. Répássy Róbert: A m…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Az alaptétel, amiből ki kell indulnunk, a következő, ha visszatekintünk, 90 óta: amikor a jobboldal válságban van, akkor mindig előkerül az ügynöktörvényö - az ügynöktörvényt idézőjelbe teszem. Ez teljesen igaz. Két példát tudok rá mondani:…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Két mondat; az első: 1990-től 94-ig és 98-tól 2002-ig nem mertek önök szembenézni a folyamattal, egy-egy mondattal jeleztem, hogy miért, többre a 15 perc miatt nem volt esély. A második, Kovács úrnak mondom: megfordult a folyamat. Szeretném felhívni a figyel…
A/476 Aki másnak vermet ás, maga esik bele!
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Tudom, van fontosabb feladat, de legalább egy kérdés erejéig szeretném felhívni ellenzéki képviselőtársaim figyelmét a magyar közmondás tanulságára: aki másnak vermet ás, maga esik bele. Sajátos munkamegosztás alakult ki a…
A/476 Aki másnak vermet ás, maga esik bele!
TÓTH KÁROLY (MSZP): Képviselőtársaim! Arra szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy türelemmel várja ki a vizsgálatok végét. A vizsgálatok úgy fognak történni - reményeink szerint -, hogy elfogadják a törvényt, létrehozzuk a vizsgálóbizottságokat, bekérjük az anyagokat, amelyek megtalálhatók. (Mo…
H/5647 Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Belügyminiszter Úr! Egy összefüggésre szeretném felhívni a figyelmét. Ez nem az a terület, belügyminiszter úr, ahol egyszerűen győznie kell. Itt másról van szó, belügyminiszter úr. Tudom, hogy az egész eddigi élete arról szólt, hogy aznap győzni kell bármi áro…