681 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Minden szarkazmus nélkül azt kell mondanom: nagy megelégedéssel hallom, hogy a Fidesz oldaláról a Kisgazdapárt védelmében legalább néhány mondat elhangzott. Meg kell mondanom, hogy mi úgy gondoljuk - és ezt nagyon komolyan gondoljuk…
T/1757 A tervező-és szakértő mérnökök, valamint épitészek szakmai kamaráiról szóló 1996.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt le kívánjuk szögezni, hogy a javaslat nem ügyrendi. Azért nem ügyrendi, mert a tisztelt Ház elfogadta a heti programunkat, és ezen belül ezt a napi programot is. Nem azzal fogadta el, hogy a miniszternek kell itt lennie, egyébként a…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nem ígérhetem, hogy olyan fejezetről fogok beszélni, amely ilyen lázas érdeklődést fog kiváltani. Úgy tűnt az eddigiekből, hogy a polgármesterek, valamint a helyi képviselő-testületek tagjai többségben vannak jelenleg…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban nyilvánosságra került az a felmérés, amelyet nyugat-európai gazdasági körök felkérésére végeztek arra vonatkozóan, hogy az egyes országok a korrupcióval milyen mértékben érintettek. Örvendetesnek tekinthet…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az általános vita vége felé engedtessék meg, hogy lehet, hogy nem egy menetben, hanem kétszer két menetben jogászként megpróbáljam levonni magamnak a tanulságokat nagyon röviden. Egyfelől élvezettel hallgattam tanult és kevésbé tanu…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előbbi fenyegetésemnek megfelelően szeretném folytatni azt a rövid összegzést, amelyet a Kisgazdapárt részéről az imént már megkezdtem. Tisztelt Ház! Mi úgy gondoljuk, hogy mindannyiunknak, de a Kisgazdapártnak különösen fájdalmas az,…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési vita eddigi szakasza örvendetes és nem várt eredményt hozott. Az ellenzék, jelesül a Szocialista Párt most először jelét adta konstruktivitásának, sőt realitásérzékének: ország-világ többször hallhatta, hogy a koalíciós kormány ált…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarország jó, sőt ismételten biztató jelzést kapott Brüsszelből. Az Európai Bizottság harmadik jelentését készítette el Magyarországról, és ennek alapján hazánk minden kritérium teljesítésében első vagy az elsők egyike. Jó hír ez? Olyan mértékb…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt töretlen híve az uniós csatlakozásnak, és töretlen álláspontja, hogy a csatlakozás a kölcsönösen előnyös feltételek mellett kell bekövetkezzen. A dicséretekkel most nem szeretnék foglalkozni, his…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság megtárgyalta és megvitatta a 2000. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, általánosságban és különösen a környezet- és természetvédelem területét érintő ré…
V/1594 Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nagyon röviden szólnék, talán még a két percet sem kell kitöltenem. Nos, egy európai ember azt találta mondani a közelmúltban, hogy a Független Kisgazdapárt Európa-, tehát Unió-ellenes. Szeretnénk most, e vitanap alkalmával is nag…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nem volt váratlan, számítottunk rá már hónapokkal ezelőtt, amikor felvetettük azt a problémát, hogy nem folytatható tovább az a gyakorlat, hogy a költségvetés nem betesz a vidék és a mezőgazdaság pénztárcájába, hanem onnan évek al…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem könnyű ilyen előzmények után egyáltalán szóra emelkedni (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ülj le!), tekintettel arra, hogy mind ez idáig, úgy tűnik... Ha én egyszer felállok, nem ülök le - ezt nem én mondtam, hanem Mikszáth. (Derültség, szórványo…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. (Kuncze Gábor: Csak keményen, keményen!) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallom, hogy még meg sem szólaltam, azonban a prominens bekiabálók máris igen jól érzik magukat. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Az ellenzék egyik, prominensnek ugya…
J/858 Az Állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1998. évi tevékenységéről H/1337 Az állampolgári jogok ogy. biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök asszony, köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt országgyűlési Biztos Asszony! Biztos Urak! Az 1993. évi LIX. törvény 27. §-a kötelezi az állampolgári jogok országgyűlési biztosát évenkénti beszámoló beterjesztésére az Országgyűléshez. Ugyanez a törvényhely viszont csak i…
J/860 Az adatvédelmi biztos beszámolója 1998. H/1336 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt adatvédelmi Biztos Úr! Mindenekelőtt biztosítani szeretném a Házban még jelen lévő igen tisztelt képviselőtársaimat, hogy a vaskos iratcsomót, amit idehoztam, nem kívánom felolvasni; hozzá kell tennem, hogy még csak össze…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az 1990 óta bekövetkezett politikai-gazdasági átalakulás eddigi tapasztalatai a vidék hátrányos megkülönböztetését igazolják. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a rendszerváltozás egyik fő vesztesének a vidéki lakosságot kell tekintenünk. A Független…
J/859 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 1998. január 1 - december 31-ig H/1338 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok ogy. biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa kiegyensúlyozott, többirányú kitekintést biztosító beszámolót terjesztett a Ház elé. Figyelemre méltó az általános értékelés azon része, amely az országgyűlési bizto…
T/1248 A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999.évi XXXII.törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A T/1248. szám alatt előterjesztett új változat, a Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999. évi XXXII. törvény módosításáról szóló előter…
T/1248 A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999.évi XXXII.törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy mindenekelőtt azzal kell foglalkoznom, ami értelemszerűen a bizottság előtt történt. A bizottság előtt is felmerültek bizonyos aggályok a fogalmazás, a stilisztika kérdésében. Azonban úgy gondo…
T/1248 A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999.évi XXXII.törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán a két percet sem kell igénybe venni. Azt gondolom, hogy a stiláris részekre tett észrevételek mindkettőnk szerint teljes mértékben megalapozottak. Ebből következően ez azért korrigálható. Nevezetesen oly módon, hogy mi mindenképpen beadun…
T/1248 A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999.évi XXXII.törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék utalni. Az egyik az, hogy amit a miniszter úr stilárisan mondott, teljesen igaz, kötelességemnek tartom azonban néhai Rajcsányi Péter védelmében elmondani, hogy szinte biztosan leírási hiba történt, és nem az ő kvalitásáva…
T/1176 A polgári szolgálatról szóló 1997.évi XXI.törvény módosítása
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A most a Ház által tárgyalt, T/1176. szám alatt benyújtott és az 1997. évi XXI. törvény módosítását megcélzó javaslat kis terjedelmű, és első olvasatra talán nem is tűnik nagyon fontos előterjesztésne…
H/1222 A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a koszovói válság megoldását célzó NATO-fellépéshez tárgyában hozott 59/1998. (X.15.) OGY. határozat módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! A Független Kisgazdapárt teljes mértékben tudatában van annak, hogy egy olyan súlyos kérdésben, mint a balkáni válság, a lehető legszélesebb konszenzusra kell törekedni, és a nemzet oldaláról a lehető legszélesebb támogatást kell megnyerni. (Egy hang az MSZP pa…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetek hangosak voltak a politikusok nyilatkozataitól. Ezek a nyilatkozatok nagyrészt arról szóltak, hogy kik, kivel, mikor, hogyan, normál vagy rendkívüli módon, milyen változatban szeretnének egymással ülésezni. Az egyik ellenzéki polit…
V/1233 A közterhek alakulásáról és az államháztartás helyzetéről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt és annak vezérszónoka most és korábban is ragaszkodott - ragaszkodtunk - a realitásokhoz. Óvakodtunk minden túlzott optimizmustól, de határozottan elutasítjuk az ellenzék pesszimizmusát. Tagadhatatlan tény…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság különösen fontosnak tartja azt a helyzetet és körülményt, amelyet itt már többen méltattak, nevezetesen, hogy nem egy év időtartamra, hanem hosszabb időtartamra…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Azt gondolom, hogy a háromévi tervezés, a három évre történő előretekintés óhatatlanul azzal jár, hogy a felszólalások, a nézetek jórészt már inkább csak elvi jellegűek, mintsem hogy valahol a realitásokba próbálnának visszamenni. Az én nézetem szerin…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Szeretném megnyugtatni Göndör István képviselőtársamat, hogy Csúcs László előadásából a lehetőséghez képest egyetlen mondatot sem veszítettem el. Figyeltem, sőt annyira figyeltem, hogy amit elmondott, azt a magaménak is vallom. Amikor optimizmusról és…
T/1087 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az már az előttem szólók előadásából is egyértelmű, nem a Ház, hanem a közvélemény számára, hogy második olvasatban tárgyalunk egy törvényjavaslatot. A kvázi második olvasat alatt természetszerűleg azt értem, hogy ezt a törvé…