171 felszólalás
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt." Nem oly régen a köztársasági elnök beszédében hangzott el ez az örök érvényű és mindnyájunk számára fontos üzenet. Ez az…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. "Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy teríts le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, és szebbüljön a világ." Tisztelt Ház! Az 1889-ben Székelyzsomboron született s 1953-ban Madr…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Konzervatív politikusként nem is kezdhetném mással, mint hogy az ezeréves magyar történeti fejlődésre utaljak, és Szent Istvántól Szent Lászlón keresztül Werbőczy Hármaskönyvén át a Csemegi-kóde…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Írhat-e az író magyar bűntudat és kétségbeesés nélkül, miközben tudja, hogy azért a nyelvért, amelyen ír, embereket megaláznak és csöndesen lelki halálra ítélnek? Európa sokáig nem hitte a gázkamráról szóló történeteket. A mai Európa ugyanúgy nem…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az államférfi, akinek nyolcvanadik születésnapjáról most megemlékezem, bizonyára nem tiltakozna az ellen, hogy nem pontosan április 8-án, hanem ma, kedvenc írójának, Márai Sándornak a születésnapján idézem az emlékét. Antal…
T/6577 A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: (Hangosítás nélkül.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim...
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "Krasznahorka büszke vára, / Rászállott az éj homálya, / Magas tornyán az őszi szél / Régmúlt dicsőségről beszél." Magyarok milliói éneklik ezt a dalt, amelyet II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor, 1906-ban a vár ak…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, valóban egy nagyon nagy jelentőségű törvényjavaslat vitáját kezdjük most el, és régi mulasztását pótolja ebben az Országgyűlés akkor, amikor az Országgyűlésr…
J/4277 Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése H/5976 Dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizonyára nem véletlen, hogy a Balsai-jelentést most egy ehhez kapcsolódó vagy ezzel szoros korrelációban lévő előzetes napirendi ponthoz kapcsolom, hiszen azt hiszem, nem véletlen, hogy Réthelyi miniszt…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A romániai népszámlálás közelmúltban megjelent drámai adatait böngészve akaratlanul is először Bánffy Miklós halhatatlan regénytrilógiájának címe, a Megszámláltattál, És hijjával találtattál, Darabokra szaggattatol, majd a…
H/5862 Tasó László országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. VARGA ISTVÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Debreceni Városi Bíróság megkeresésében kérte az Országgyűlés állásfoglalását Tasó László mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Csokai János n…
H/5336 Dr. Horváth Zsolt (Veszprém) országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. VARGA ISTVÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! E késői órában, ha megengedik, akkor epigrammaszerű tömörséggel szeretném ismertetni a mentelmi bizottság álláspontját; nevezetesen annak lényegét, ho…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Immár 18 esztendeje van annak, hogy 1993. december 12-én elhunyt Magyarország első szabadon választott kormányának miniszterelnöke, Antall József. Az antalli életmű megkérdőjelezhetetlen, befejezett személyes politikai telj…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Megmondom őszintén, képviselőtársaim, hogy amikor elkezdtük ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását, akkor én nagyon kiegyensúlyozott vitát éreztem, és úgy éreztem, hogy az Országgyűlés a patkó minden oldalán, egy párt kivételével, tulaj…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt érdemi mondandómat elkezdeném, szokásomhoz híven megpróbálom a mai napot összekapcsolni ezzel a nem akármilyen jelentőségű törvényjavaslattal. Mindenki tudja, hogy december 1-jén…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Lehet, hogy nem is lesz két perc. Novák Előddel kapcsolatos megjegyzésre szeretnék reflektálni. Én nem vagyok sem forradalmár, bár koromnál fogva lehet, hogy lehettem volna, de nem voltam. Azt hiszem, hogy képviselőtársam koránál fogva sem volt, és ebbő…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért nyomtam meg a kétpercest, hogy magamat is korlátozzam e késői órán. (Derültség.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt megköszönöm a parlamenti patkó minden oldalán ülő képviselőtársamnak, hogy ehhez a nagyon fontos, talán…
T/5001 Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha képviselőtársaim nem veszik rossz néven, akkor nem fogom kihasználni ezt a 30 percet. Annak ellenére nem fogom ezt tenni, hogy tulajdonképpen gondolkoztam rajta, hogy mivel itt obstrukció vol…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kedves Frakcióvezető Úr! Hallgattam ezt a 11 perces, csalhatatlansági dogmában szenvedő hozzászólását. Egyetlenegy probléma van csak, képviselő úr. Arra emlékszem még, ha emlékezetem homályos is, hogy mikor…
T/4918 A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha lakonikus rövidséggel kellene jellemeznem a T/4918. számú törvényjavaslatot, amely a bírósági végrehajtással kapcsolatos, illetve egyéb igazságügyi tárgyú törvény módosítására vonatkozik, akk…
I/4972 Mikor lesz Ady-emlékmű Csucsán, és ennek érdekében a magyar külügy milyen lépéseket kíván tenni?
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! "Hiszen én mindent elhagyok, / Dalt, életet és dicsőséget. / De az igaz: az én vagyok, / De a magyar: az én vagyok." "Pompás magyarok, templomból jövet / Mentek át a Kalota folyón / S a hidat fényben majdnem fölemelte / Az ölelő júniusi Nap…
I/4972 Mikor lesz Ady-emlékmű Csucsán, és ennek érdekében a magyar külügy milyen lépéseket kíván tenni?
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök a jó hírnek, a rossznak kevésbé. Arra a kérdésre azonban nem kaptam választ, hogy lesz-e Ady-szobor, hiszen az emlékszobán kívül, azt hiszem, Ady megérdemelne egy szobrot. Ezzel kapcsolatosan mindannyian ismerjük, akik Erdélyt járjuk, Nagy L…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben rendszeresen megjelentek azok a riogató cikkek, amelyek a jelenlegi kormány tehetetlenségéről, elhibázott gazdaságpolitikájáról, szociális érzéketlenségéről szóltak, külön kiemelve, hogy Magyarországon veszélyben van a de…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Bárándy képviselő úr indukált vitára, tekintettel arra, hogy már az általános vitában is és itt a Házban a részletes vitában is az az általános megállapítás szerepel, hogy valami önkény és diktatúra…
T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nemcsak a Szocialista Párt és a Jobbik között van nézetazonosság, hanem most fideszes országgyűlési képviselőként, sőt, a KDNP nevében is nyugodtan mondhatom, hogy majdnem nemzeti egységkorm…
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt mondandómat elkezdeném, engedje meg az elnök úr, hogy miután reggel nyolc óra itt ülök, amikor az elnök úr megnyitotta az ülést, akkor arról beszélt, hogy sok jeles n…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! "A magyarság élete olyan, mint némely hegyi folyóé. A folyó egyszerre eltűnik a sziklahasadékok közt, nyoma vész, és az együgyűek azt mondják: vége van - nincs többé! De egy-két mérfölddel odébb megnyílnak a kövek,…
T/4657 Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, nem okozok meglepetést, amikor azt mondom és azzal kezdem mondandómat, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a most benyújtott 4657-es törvényjavaslatot…