831 felszólalás
A/674 Miért hagyta magára a kormány Borsod megyét?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Elfogadom.
A/674 Miért hagyta magára a kormány Borsod megyét?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát nem sokra megyünk azzal, hogy hétről hétre tologatnak döntéseket, és már régen meghozható döntéseket is késve hoznak meg. Azzal sem megyünk túl sokra, hogy az összeomlott lakóingatlanok tulajd…
T/648 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát akkor két ügyben szólnék hozzá, noha eredetileg egyben terveztem. A válságkezelés kapcsán nyilvánvalóan az előző kormány, a Bajnai-kormány is érzékelte, hogy kell segítenünk ebben a tekintetben a bajbajutottako…
T/648 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy már a Bajnai-kormány meghozta azt a döntést, ami az önkormányzatok elővásárlási jogával volt kapcsolatos, vagyis hogy ennek kapcsán kedvezményes hitelt vehettek föl az MFB-től. Ezált…
T/573 Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a kései órán, azt gondolom, sok mindennel kezdhetném, hiszen azt gondoltam, hogy tisztán szakmai vita lesz, de egy kicsit politizáltunk is talán az elején. Érdemes majd visszatérnem a végén talán arra is…
T/573 Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban Csizi képviselőtársamnak mondom, hogy örülök a sikereiknek, annak, ha egy másik megyei jogú városban is sikeres csapatsportágak vannak. Azonban emlékezzünk meg Toller Lászlóról és Tasnádi Péterről is, akik nagy…
K/349 Népességfogyás megállítása és megfordítása
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, államtitkár úr fog segíteni a válaszban. Tisztelt Államtitkár Úr! A KSH adatai alapján 2010 első negyedévében 23 533 gyermek született, 0,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halál…
T/32 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért nem kettőperces hozzászólásban szálltam be eddig ebbe az általános vitába - bár vitának nagyon nehezen lehetne mondani, mert igazából úgy érzem, hogy elbeszélünk egymás mellett -, merthogy talán egy kicsit túlterjeszkedik…
T/11436 Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azért kértem normál hozzászólást, mert ugyan röviden szeretnék szólni, de vélhetően nem férek bele két percbe, és ha már egy kétperces hozzászólás előttem elhangzott, arra rögtön reagá…
T/11436 Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Csak nagyon-nagyon röviden, és tényleg nem húzva az időt, talán egy percet, ha igénybe fogok venni. Valóban kezdeményeztünk ilyen többpárti megbeszélést, ami valóban nem jött létre, tehát ebből konzultáció nem volt. Rétvári úrnak mondom, hogy még abban az időszakban, amikor…
H/11788 Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Így van. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Varga Zoltán miniszter úr indítványát tartalmazó határozati javaslatot az alkotmányügyi bizottság mai ülésén megtárgyalta, és 15 igen…
A/11313 Mikor lesz rendőrőrs Sajóbábonyon?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok szó esett az elmúlt másfél héten Sajóbábonyról, hiszen másfél hete történt az a sajnálatos incidens, amelynek kapcsán Borsod-Abaúj-Zemplén megye közéletében a közbiztonság újra előtérbe…
A/11313 Mikor lesz rendőrőrs Sajóbábonyon?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a Sajóbábonyban élők nevében, de a környező falvakban, a Sajóecsegen, Sajókeresztúron és Sajóvámoson élők nevében is köszönöm azt, amit elmondott, és köszönöm a kormányzat gyors reagálását kérésünk…
A/11223 Mióta tart a mutyizás?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma sok szó esett Szijjártó Péter képviselőtársunkról, hallhattuk azt, hogy jogerős bírósági ítélete van arról, hogy panamázott, mutyizott és luxusautót használt egy győri kosárlabdaklub elnökeként…
A/11223 Mióta tart a mutyizás?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mélyen egyetértek azzal, hogy ha ilyen gyanús ügyek merülnek fel akár ifjúsági rendszerek működése kapcsán, azt ki kell vizsgálni, és ha szükséges, akkor az igazságszolgáltatásnak is van ebben feladata. Azt gondolom,…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Örömmel láttuk, hogy Írország polgárai október 2-án kifejezett döntésükkel azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a Lisszaboni Szerződés mind Írország, mind pedig az Unió egésze számára alapvető jelentőségű. B…
H/10634 A Szülőföld Alap 2008. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem rövidre fogni, hiszen nagyon sok gondolat elhangzott már, amit eredetileg elmondtam volna. A nemzetpolitikának már ötödik éve fontos sze…
A/9971 A Kormány létrehozott egy Krízis Alapot, ebben egyszeri alkalommal 20-50 ezer forint támogatást lehet igényelni. Meg tud ez oldani valamit? Van olyan, akit ekkora összeg megóv az egyéni krízistől? Hány emberen tud ez segíteni?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A válság hatásait egyre többen érzik, mindenkit érint kisebb-nagyobb mértékben. Sok munkahely megszűnt, de nem alakult ki egyelőre munkanélküliségi krízis, mivel rengeteg pénz megy a foglalkoztatási helyzet javítására. A…
A/9971 A Kormány létrehozott egy Krízis Alapot, ebben egyszeri alkalommal 20-50 ezer forint támogatást lehet igényelni. Meg tud ez oldani valamit? Van olyan, akit ekkora összeg megóv az egyéni krízistől? Hány emberen tud ez segíteni?
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy olyan térségből, egy olyan városból jövök - Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Miskolcról -, ahol különösen hátrányosan érinti ez a krízis az embereket, és azt gondolom, hogy ez egy olyan intéz…
T/9399 Az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés a mai ülésnapján több olyan törvényjavaslatot is tárgyal, amelyek megalkotását és benyújtását jogharmonizációs szükségszerűség ösztönözte. Az előttünk…
T/8920 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya között a diplomata útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A külügyi és határon túli magyarok bizottsága március 3-i ülésén megtárgyalta a Magyar Köztársaság kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság kormánya között a diplomata-útlevéllel re…
T/6689 A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr nagyon pontosan összefoglalta a változtatás szükségességét. Én mindössze arra térnék ki valóban, hogy a Róma I. rendelet, a Róma II. rendelet az első két pontja enn…
T/6950 Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai ügyek bizottságának előadója, illetve államtitkár úr már indokolta a változtatás szükségességét. Azért a rend kedvéért én is hozzátenném az ügy tárgyalásához, hogy az a…
T/6808 A Vámegyüttműködési Tanács létrehozásáról szóló, Brüsszelben, 1950. december 15-én megkötött nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről, valamint az Egyezmény módosítása kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről
VARGA LÁSZLÓ, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amennyiben ez még számít, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága ma megtárgyalta az előterjesztést, vita nem alakult ki a bizottsági ülésen, és mi is egyhangúlag támogattuk az elő…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Itt a hozzászólások végén a sorrend is egy picit megborult, de én magam nem nagyon vagyok hajlandó feladni azt az elképzelésemet, hogy néhány alapkérdésben valószínűleg mégiscsak egyetérthetünk kormánypárti és…
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen röviden szeretnék csak hozzászólni az előterjesztéshez, egészen pontosan az ajánlás 4., 5. és 6. pontjaihoz. A 4. pontot csak azért emelném ki ebben a tekintetben, hiszen Révész Máriusz fideszes képv…
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló T/6374. számú törvényjavaslatot bizottságunk megtárgyalta, és a bizottsági ülésen az államtitkár úr által elmon…
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Eredetileg nem terveztem hozzászólást a bizottsági ajánláson kívül, de egy-két dologra - azt gondolom - feltétlenül reagálni kell, ami elhangzott a teremben. Először is nagyon örülök annak, hogy végre elindult…
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen Rubovszky képviselőtársamnak, akinek nagy tisztelője vagyok. Nagyon örülök annak a megnyilatkozásának, hogy ezek szerint 2010-ben várható a következő országgyűlési választás, hiszen azután állhat fel egy új kormány. Ezt én is így gondolom. Mindent egybevetve…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt szocialista Képviselőtársaim és tisztelt Képviselőtársam! Nagyon furcsán érzem én is magam, hiszen folytatom az előttem szóló fejtegetését az állam szerepéről ma Magyarországon és a lehetséges társadalmi, gazdasági modellekről, ú…