1 263 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Három dologra szeretnék reagálni. Egyrészt nem valós az az állítás, mely szerint az elmúlt négy évben - '94-98 között - elértéktelenedtek és nem növekedtek a normatívák, amiket az oktatásra fordítottunk. Azt gondolom, hogy volt két ol…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három reagálás; az egyik az, hogy nagyon egyetértek Borkó Károllyal az M3-as fontosságát illetően, csak az a baj, hogy négy éve ez az első olyan költségvetés, amelyben nincs egy fillér sem az M3-as továbbépítésére. (Közbeszólá…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen nem feltételezzük, hogy az ellenzék szavának oly súlya lenne, hogy ez alapján jelentős mértékben változnának az inflációs mutatószámok. Csak azt mondtam, hogy azok a gazdaságkutató intézetek, amelyek M…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Körömi képviselő úr elmondta a szavazás eredményét, én pedig arról szeretnék beszélni, amiről ő nem beszélt. Nevezetesen arról, hogy az ÁSZ elnökének véleménye és az ÁSZ-…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is ebben a témában szeretnék nyilatkozni, nevezetesen Szentgyörgyvölgyi úr hozzászólására. Ahogyan elmondta az FVM-hivatal vezetőinek a tanácstagság szükségességét, azt hiszem, hogy a partnerség elvének a részbeni félr…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Talán néhány olyan konkrét üggyel kezdeném, megpróbálva megfelelni Boros miniszter úr elvárásainak, amelyek a vita előrevitelét, vagy a vitában történő egyetértés előrevitelét próbálják megteremteni. Úgy tapaszta…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Miután ellenzéki képviselőként a bizottság többségi véleményét tolmácsolom, ezért az elején szeretném elmondani azt, hogy a bizottság a T/1207. előterjesztést ált…
I/1350 Kik és hogyan juthatnak Phare-forráshoz a kiírásnak meg nem felelő pályázattal?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 1999. március 24-én Egerben ön is részt vett az Északkelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács ülésén, amelyen a tanács meghirdette az SOP '97-es európai uniós Phare Kísérleti Program Alap pályáz…
I/1350 Kik és hogyan juthatnak Phare-forráshoz a kiírásnak meg nem felelő pályázattal?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azt kell mondjam, hogy a válaszában eléggé pontosan fogalmazott. Ha jól értettem, akkor ön azt mondta, hogy azt a bizonyos projektet valóban nem a pályázati kiírás feltételei szerint értékelték, lévén hogy arra ez nem…
T/1240 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a furcsa eset van, hogy a költségvetési bizottság többségi véleményét ellenzéki képviselőként tolmácsolhatom a Ház előtt. Mégpedig abból adódóan van ez a furcsa helyzet, hogy a költs…
V/1233 A közterhek alakulásáról és az államháztartás helyzetéről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Az államtitkár úr bevezető szavaihoz, illetve a Fidesz-vezérszónok azon szavaihoz szeretnék kapcsolódni, amelyekben a növekedés és egyéb tényezők összhangjáról, illetve arányairól beszéltek. Azért szeretnék ehhez kapcsolódni, mert egy olyan…
V/1233 A közterhek alakulásáról és az államháztartás helyzetéről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Varga államtitkár úr reagálásának azon mondataival teljes mértékben egyetértünk, miszerint a magyar gazdaság alapjai jók, a magyar gazdaság ilyen értelemben stabil. Abban már nyilván nem értünk egyet, hogy van-e sz…
T/760 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996.évi CXII.törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Rendkívül szép szavakkal hallottuk az előterjesztők részéről ismertetni az adott problémát s a probléma megoldására tett javaslatot. A költségvetési bizottságnak a javaslat alkalmasságát tárgyaló ülésén erről már v…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egyetlenegy kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, jórészt az iménti hozzászóláshoz kötődően államtitkár úr figyelmét is szeretném kérni abban a kérdésben, hogy két kelet-magyarországi, pontosabban északkelet-magyarorsz…
H/206 A gazdasági kamarákra vonatkozó törvényi szabályozás felülvizsgálatáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A kamarai törvénnyel kapcsolatban benyújtott országgyűlési határozati javaslathoz a múlt heti vitában is próbáltunk néhány olyan gondolatot elmondani, ami a javaslattevők véleményét talán az általunk helyesnek vélt…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Surján képviselő úr arról beszélt, hogy ebben a költségvetésben nem érvényesül a fűnyíró elv. Szeretném a figyelmébe ajánlani a 47. és a 48. §-t, amely két fűnyírót is elindít ebben a költségvetésben: egyrészt az 1,9 százaléko…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Szeretném pontosítani: nem azt mondtam, hogy "csak" a fűnyíróelv érvényesül, hanem mivel Surján képviselő úr a hozzászólásában azt mondta, hogy ez az a költségvetés, amelyikben nem érvényesül, én idéztem két paragrafust - amit idézek most is: a 47. és a 48…
A/430 A Kormány családbarát politikájáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Tekintettel arra, hogy miniszter úr tájékozott a kérdésben, ezért úgy gondolom, igen.
A/430 A Kormány családbarát politikájáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Én nagyon örülök annak, hogy miniszter úr az ország nyilvánossága előtt is kifejtette véleményét ebben a kérdésben. Én azt gondolom, sok embert foglalkoztat ez a kérdés manapság, és örülök annak, hogy elég sokan értesülhettek…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Hasonlóképpen Szabolcs megyei képviselőként, három dologra szeretnék reflektálni, részben abból a nézőpontból, mely szerint a pohárban félig lévő folyadékkal a pohár félig üres avagy félig tele van. Elsőként a közmunkapro…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr. Csak egy pontosítást szeretnék tenni. Ugye, ez az a vélemény, amire hivatkozott az imént képviselőtársam? Szó szerint: mindezek együttes hatására az önkormányzati alrendszer pénzügyi kondíciója az 1999. évben nem javul. Köszönöm szépen. Nem javul! -…
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Többen érintették a javaslat több pontját, én Horváth Balázs képviselő úr azon mondatához szeretnék kapcsolódni, amely arról szól, hogy milyen módon kíván kormányozni ez a kormány - ezt mutatja meg ez a javaslat. Konkrétan a j…
H/206 A gazdasági kamarákra vonatkozó törvényi szabályozás felülvizsgálatáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Élve elnök úr felhívásával, nem kívánnék hosszasan beszélni, pusztán három dologra reagálnék. Az első az, hogy úgy gondolom, van ok arra, hogy ne a mostani legyen az egyetlen időpont, amikor e javaslat vitája zajli…
I/371 Jogszerű volt-e a Concordia Közraktározási Rt. új vezérigazgatójának kinevezése?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Ismét pártkatonát - ha egy fiatal hölgyet ennek lehetne nevezni, tennénk fel a kérdést - ültettek egy nemzetgazdasági szempontból fontos állami tulajdonú cég vezérigazgatói székébe. Újságcikkekből, illetve egyé…
I/371 Jogszerű volt-e a Concordia Közraktározási Rt. új vezérigazgatójának kinevezése?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön sok mindenre válaszolt a kérdésre adott válaszában, de arra, amit én feltettem, nem. Azt gondolom, hogy kevés kétség lehet afelől, amit ön kétségesnek tekint, tehát nevezetesen, hogy az ügyvezetés részének t…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr.
T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Két bibi mégiscsak van a költségvetés hiánya kapcsán. Azt gondolom, nehéz lenne vitatni, hogy adótörvényekről úgy véleményt formálni, hogy nem tudjuk, mennyi a kormány által 1999-re az adott adónemből tervezett…
T/202 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Mádi László! A megszólíttatásra csak az a reagálásom, hogy én azt gondolom, mindketten tudjuk, mi a különbség a tájékoztató és a költségvetési törvény tervezete között. Legalábbis úgy emlékszem, hogy az elmúlt években ellenzék…
T/42 A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Két dologra szeretnék reagálni. Az elmúlt négy év alapján, azt gondolom, eléggé világossá vált mindenki számára, hogy a Nemzeti Bank függetlensége egy kormánytól való függetlenséget jelent majd Magyarországon. Erre vonatkozóan a jegybanktörvény…
T/42 A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Két dologra szeretnék reagálni. Egyrészt pontosítanám azt, hogy milyen módon is kerül a parlament elé a Nemzeti Bank éves jelentése. Nem ellenőrizetlenül, hanem egy más típusú ellenőrzés után kerül a parlament elé, ne…