204 felszólalás
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Asszony! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Bizony, van mit javítanunk a szociális ellátórendszerünkön. A törvényt 1993-ban alkottuk, és ennek a területnek a…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A bőség zavarával küszködtem, hogy mire is lehet itt két percben reagálni. Elkezdeném sorban. Először, ha szabad, akkor a 75 éven felüliek járadékával kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ami ezzel kapcsolatban képviselőtársam…
A/12739 Milyen emeléseket és hány részletben kapnak a nyugdíjasok idén novemberben, kikre terjednek ki a nyugdíjintézkedések?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Felelősségteljes, de roppant felemelő országgyűlési képviselőként részt venni a törvényalkotási folyamatban, olyan törvényeket alkotni, amelyek nemcsak az ország sorsát befoly…
A/12739 Milyen emeléseket és hány részletben kapnak a nyugdíjasok idén novemberben, kikre terjednek ki a nyugdíjintézkedések?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Szeretnék még egyet visszakérdezni. Azt mondja államtitkár úr, hogy egy szelvényen többféle címen is érkeztek juttatások. Ismerve a törvényeket, értjük ennek a tartalmát, de szeretném megkérdezni, hogy tájékoztatják-e és hogyan a nyugdíja…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem vagyok régóta képviselő, mindössze ebben a ciklusban, s még mindig gyakran megkérdezik tőlem, hogy mi a legnehezebb ebben a munkában: az ülésezések vagy a megbeszélések egymás után, vagy a választók ügyes-baj…
V/11702 Nagy a jólét
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jólét keveseknek adatott meg. Tudjuk, hogy Magyarországon 2004-ben még mindig jelentős számban élnek szegénységben, s közülük többen is az úgynevezett mélyszegénységben, kirekesztve. Ezeket a szavakat eg…
V/11702 Nagy a jólét
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném, ha végre kimondanánk valamit, ez a mai napon is vitát generált a családtámogatás koncepciójával kapcsolatban. A '80-as évek elejétől létezett nevelési segély címen egyfajta támogatás a családoknak, akik szegényebb sorsúak vo…
Napirend előtti felszólalások
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az ENSZ több mint tíz éve határozott arról, hogy október 17-e a szegénység elleni küzdelem világnapja legyen. Fontos, hogy a Magyar Országgyűlésben is szó essen erről, mert hazánkban nagy horderejű probléma…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, hamar folytatjuk - én is egy gyors listát írtam, amikor Mátrai Márta képviselő asszony megkérdezte, hogy mit is csinált a kormány az elmúlt két évben. A miniszter asszony szájából hallották a felsorolást. Ami még nekem a papíron…
J/8927 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről H/10125 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Biztos Urak! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és helyettesének J/8927. számú, valamint az adatvédelmi biztos J/8929. számú, a 2003. évi tevékenységükről szóló jelentését…
T/9952 Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Tájékoztatom önöket, hogy a T/9952. számon benyújtott önálló képviselői indítványt a bizottság május 12-i ülésén tárgyalta meg, és abban foglalt állás…
V/9462 Értékteremtő nyugdíjasok - Értékvesztő kormányzat
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A ma délelőtt nagyjából és egészében arról szólt, hogy a politika felelőssége, hogyan élnek meg most a nyugdíjasaink, mennyi pénzt kapnak, milyen árakat fizetnek, tehát túlnyomó tö…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a szociális és családügyi bizottság az egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/9275.…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy érzem, hogy mégsem egy dologról beszélünk, tisztelt képviselőtársaim. Azt hittem, hogy mindenki számára világos. Nem arról szól ez a jogszabály többek között, hogy most kinyitjuk a kaput, és boldog-boldogtalan erre jön, és a…
A/9169 Mit tervez a minisztérium a gyógyszerügyben, a lakossági terhek növekedésének megállítása és a gyógyszertámogatási előirányzat betartása érdekében?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Köztudomású, hogy az előző kormány a 2002. évre 153 milliárd forintban tervezte a gyógyszerkasszát, miközben egy hároméves megállapodást kötött a gyógyszergyártókkal. Ez a megállapod…
A/9169 Mit tervez a minisztérium a gyógyszerügyben, a lakossági terhek növekedésének megállítása és a gyógyszertámogatási előirányzat betartása érdekében?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen. Biztosíthatom az államtitkár asszonyt afelől, ha a leghatározottabban fellépnek a gyógyszergyártók mérhetetlen profitszerzése ellen, és akár a legkeményebb eszközöket is bevetik annak a célnak az elérésére, hogy a betegek lényegesen kevesebbet f…
T/8830 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szocialista frakció természetesen egyetért azzal az elképzeléssel, hogy a gyermekeket nevelő anyukákat és a családokat a legmesszebbmenőkig támogatni kell. Olyannyira így van ez, hogy kor…
V/6647 "Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetve"
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Sajnálatos tény, hogy Magyarországon a férfiak várható élettartama 67 év, a nőké 76. Ez átlagosan 6, illetve 8 évvel kevesebb, mint tőlünk nyugatra, de a közép- és kelet-európai orsz…
T/6231 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és egyéb munkajogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/6231. számú törvényjavaslatot, amely többek között a munka törvénykönyvének módosításáról is szól, november 12-én tárgyalta meg a…
T/6232 A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény módosításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügyi bizottság a T/6232. számú törvényjavaslatot november 12-én tárgyalta, és az itt már elhangzottakon túl további speciális kérdésekre is választ…
H/4177 Az iskolai tejfogyasztás "Igyál tejet" programjáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az idő előrehaladott volta miatt engedjék meg, hogy csak annyiban tájékoztassam önöket, hogy az egészségügyi bizottság 17 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül ajánlja a tisztelt Országgyűlé…
A/6108 Felkészült-e a kormány a hajléktalanok téli ellátására?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Megfagyott tizenegy honfitársunk. E tragikus történés kapcsán napirend előtt hallhattuk Béki képviselő asszony megrendítő szavait. S miután az ott elhangzottak egybecsengenek az én g…
A/6108 Felkészült-e a kormány a hajléktalanok téli ellátására?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen. Úgy hallom, hogy a kormány felkészült, rajta nem fog múlni. De azt is tudnunk kell, hogy nem elegendő mindaz a felkészülés, mindannyiunk segítségére szükség van, és kérek minden embertársunkat, minden járókelőt, hogy ha úgy látja, hogy valahol e…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az 5585. számon benyújtott törvényjavaslatot az egészségügyi bizottság október 8-ai ülésén tárgyalta, és az általános vitára való alkalmasságát ellenszava…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Többek között egyvalami nagyon megütötte a fülemet a mai vitanapon, amit nem szeretnék reagálás nélkül hagyni, nevezetesen, hogy az előző kormány a kötelező nyugdíjemelésen kívül még további összegeket…
T/3742 A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az egészségügyi bizottság az első helyen kijelölt bizottság volt ebben a témában, azt vizsgálta május 14-én megtartott ülésén, hogy a T/3742. számú törvényjava…
T/3780 Az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről (Új cím:Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről)
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A T/3780. számú törvényjavaslatot a szociális és egészségügyi bizottság május 7-én tárgyalta. Azt vizsgáltuk, hogy ez a javaslat a…
H/2868 A nyugdíjasok helyzetének és életminőségének javításáról az uniós csatlakozás folyamatában
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Azért kértem szót, mert úgy érzem, hogy a mi vitánkat figyelemmel kísérőket sikerült teljesen elbizonytalanítani a témát illetően, részletes vita kapcsán tudniillik sok minden…
V/3805 Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme?
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Ott szeretném folytatni, ahol Kósáné Kovács Magda abbahagyta: az egészségügy legfontosabb szereplőjének, a betegnek a védelmével kapcsolatban szólnék. A magyar jogrendszer törvényi rangra emelte a…
T/3560 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról sz
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi bizottság április 16-án tárgyalta a T/3560. számú törvényjavaslatot. Arról szavaztunk, hogy ez a javaslat alkalmas-e az általános vitára. S miután bizottságunk egyhang…