9 817 felszólalás
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Itt a forgatókönyvben már...
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Az előttem lévő forgatókönyvben a rendőrségről szóló törvény módosítása következik, mint ahogy ezt én el is mondtam. Tehát megkérdezem, hogy a rendőrségről szóló törvény módosításával kapcsolatban kíván-e valaki felszólalni. Elsőként megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak, MSZP, majd ezt k…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy ebben a sajátos részletes vitában kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra, illetve kíván-e szólni. (Jelzésre…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk. Most pedig soron következik az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4178. számon, a bizottságok ajánlását…
T/4178 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén ötperces időkeretben megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, SZDSZ. (19.30)
T/4178 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, így a vitát lezárom. Megkérdezem Takács Albert miniszter urat, hogy kíván-e válaszolni. (Dr. Takács Albert: Igen.) Miniszter urat illeti a szó.
T/4306 A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Soron következik a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4306. számon, a bizott…
T/4306 A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Soron következik az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódón egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat r…
T/4096 Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Soron következik a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Bárándy Gergely, Avarkeszi Dezső, Csákabonyi Bal…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 26. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és Móring József Attila lesznek segítségemre. Kérem a jelenlévőke…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Arató Gergely államtitkár úr kíván szólni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes úr, MSZP: "A messziről jött ember..." címmel. Képviselő urat illeti szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki szólni. Megadom a szót Horváthné Fekszi Márta államtitkár asszonynak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Herényi Károly frakcióvezető úr, MDF: "Altató injekció a pannon pumának?" címmel. Frakcióvezető urat illeti a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Garamhegyi Ábel államtitkár úrnak, aki a kormány nevében kíván szólni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Napirend előtti felszólalásra megadom a szót Lukács Tamás frakcióvezető-helyettes úrnak, KDNP, "Oszoljanak, mert kuss van!" címmel.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Juhász Gábor államtitkár úrnak.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Eörsi Mátyás frakcióvezető úr, SZDSZ: "Egy fontos kezdeményezés" címmel. A frakcióvezető urat illeti a szó.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki szólni. (Jelzésre:) Jelzi államtitkár asszony, hogy nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényj…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Mielőtt elkezdődne a vita, megkérdezem Kökény Mihály képviselő urat, ügyrendiben jelentkezett. Megadom a szót.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Igen, köszönöm. Tehát a kérésnek helyt adva az ülés végéig lehet majd a módosító indítványokat benyújtani. Most pedig az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, az írásban történt előzetes bejelentkezésnek megfelelően. Elsőként megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Megadom a szót Horváth Zsolt képviselő úrnak, Fidesz.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Horváth Ágnes miniszter asszonynak. (9.10)
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Most megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Most kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Gyenesei István független képviselő úrnak.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Mikola István képviselő úrnak, Fidesz.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Most visszatérünk az írásban előre jelentkezett felszólalókhoz. Megadom a szót Puskás Tivadar képviselő úrnak, KDNP.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Kétperces felszólalások következnek ismét. Elsőként megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
ELNÖK: Folytatva a kétperces hozzászólásokat, megadom a szót Gyenesei István képviselő úrnak, független.