9 817 felszólalás
T/18635 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.
T/18635 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni az általános vitában. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Ezt követően megkérdezem Dióssy Gábor államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dióssy Gábor nemet int.) Jelzi, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! Az…
T/18205 A szövetkezetekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta. Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsá…
T/18205 A szövetkezetekről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Baja Ferenc államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Jelzi, hogy igen. Megadom a szót államtitkár…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Soron következik az országos fejlesztéspolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/18067. számon, a bizottságok együtte…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Házat, hogy egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a tisztelt Ház az indítványomat elfogadta. Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy felszólalásuk kez…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Igen, még van ideje a képviselő úrnak.
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Mivel több felszólaló nincs, újra megadom a szót a képviselő úrnak ebben a vitaszakaszban. A képviselő urat illeti a szó.
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Megkérdezem, a vita e szakaszában kíván-e valaki még felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. (Jelzésre:) Ivanics Ferenc képviselő úr, Fidesz.
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Tájékoztatom képviselőtársamat egyébként, hogy a preambulumhoz, azaz a 3. ponthoz fűzött indokolását az elfogadott vitaszerkezet szerint majd a harmadik szakaszban tárgyaljuk, de túl vagyunk rajta. Kétperces felszólalás következik, megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz.
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki részt venni az első szakasz vitájában. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 38-40. pontjaira, a kormányfelhatalmazásra vonatkozó részre, és megadom a s…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a vita második szakaszában kíván-e még valaki felszólalni. Megadom kettőperces időkeretben a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz.
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Dicsérendő!
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy van-e további felszólaló. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Így a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 1-4. pontjaira. Ez vonatkozik a preambulumra. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Dr. Pap Jáno…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Majd két percnél jelzek, képviselő úr.
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni a részletes vita során. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Így a részletes vita egészét lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Baráth Etele miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. A miniszter urat…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk. Következik az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/18068. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/18068/48.…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy egyetértenek-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta. Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni az első szakaszban. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, így a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 5. pontjára, ez a 2020-ig tartó átfogó célokra vonatkozik. Megadom a szót Iv…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 6-26. pontjaira: középtávú célok 2013-ig. Megadom a szót Endre Sándor képviselő úrnak, Fidesz.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm. Most kétperces felszólalás következik. Megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, MSZP.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Endre Sándor képviselő úrnak, Fidesz.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Megadom a szót Mikes Éva képviselő asszonynak, Fidesz, ötperces időkeretben.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Most megadom a szót Kocsis Róbert képviselő úrnak, Fidesz. Megnyomta a kétperceset is, de az ötpercesben is ön következik, képviselő úr.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Akkor hét percre megadom a szót.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Mivel több kétperces felszólaló nem jelentkezett, megadom a képviselő úrnak a szót ötperces időkeretben.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Megadom a szót szintén ötperces időkeretben Domokos László képviselő úrnak, Fidesz.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Endre Sándor képviselő úrnak, Fidesz.
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Megadom a szót ötperces időkeretben Pap János képviselő úrnak, Fidesz.
T/18360 A foglalkoztatás bővítése és rugalmasabbá tétele érdekében szükséges intézkedésekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat a televízió, a rádió és az internet nyilvánossága előtt. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 31. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Kis Zoltán és Vincze László jegyz…