1 280 felszólalás
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán Kovács Tibor képviselőtársamnak mondom, meg kellene nézni a német energiarendszernek a tulajdoni viszonyait, általában tartományi tulajdonban van az energiaszolgáltatás és maga a termelés is. De ugyanígy meg lehet nézni a francia gázszolgáltatás…
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Urak! A Varga Mihály által benyújtott módosító indítvány mellett szeretnék mindenképpen érvelni, és az általános vitában is elmondtam a regionális vízművekkel kapcsolatos dolgokat. Egyrészt az elmúlt időszakban a talajvízszint kö…
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Talán lehet, hogy nem értettük meg egymást. Ön azt mondta, hogy a regionális vízművek olyan egymillió embernek az ellátását biztosítják. Ugye, így mondta? (Tátrai Miklós: Igen.) Ebben körülbelül 600 kistelepülés benne van. Most képzelje azt e…
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Csak nagyon röviden. Ha egy településnek most 800 ezer köbmétert kötelező átvenni, mondjuk, 300 forintért, és a saját vízbázisában a saját települését köbméterenként 100 forintért is el tudja látni, ha privatizálva lesz a DRV rendszere…
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az erdőgazdaságokkal szeretnék foglalkozni. Egyrészt azzal, ami az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nél van, másrészt pedig azzal, ami a HM tulajdonában van, ez pedig a belga Veszprémi Er…
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Egy-két dolgot államtitkár úrral időközben tisztáztunk. Én sem értem úgy általánosságban, mert az az erdőtulajdonos, akinek van három-négy gyermeke, és esetleg van egy kérés valamelyik iskolától, hogy erdei iskolát szeretne, az egészen biztos, hogy meg is fo…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában többedmagammal én magam is részt vettem, és akkor is kihangsúlyoztam, hogy ennek az egésznek egyetlenegy óriási gondja és problémája van, hogy Magyarországon nincs villamosenergia-stratégia. Podolák képv…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit képviselőtársam elmondott, pontosan az alternatív energiák kérdése, az általános vitában is elég komoly fejezetet kapott. Úgy érzem, hogy egyrészt Magyarországnak van egy vállalása az Európai Unión belül. Ezért is nagyon fontos lenne nem a piacny…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Podolák György képviselőtársamnak mondom, én magam is a villamosiparban dolgoztam, én tudom határozottan azt, hogy a magyarországi rendszer egy hihetetlen jó ellátórendszer volt, hálózataival, teherbírásával és egyéb más megoldásaival együtt. Csak ami…
H/2940 A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt mondom, talán a legnagyobb probléma ott van, hogy teljesen új mutatószámok alapján kellene a térségek behatárolását megállapítani. Nem jó! Nem jó, most nagyon őszintén megmondom, mert van hátrányos helyzetű régió, van hát…
H/2919 A Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha ránéz az ember az órára: ezelőtt 24 órával keltem föl és jöttem Pestre, de azt hiszem, Bánki Erik is ugyanezt a tempót diktálta, de ezt el lehet mondani a többi képviselőtársunkról is. Én is a speciális világjátékokkal, a s…
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Magával a törvényjavaslattal bizonyos esetekben részben egyet lehet érteni. Török képviselőtársam is mondta, hogy pontosan az elmúlt időszakban hihetetlen mértékben megnőttek a tarifák, tulajdonképpen a MÁV é…
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Hankó Faragó képviselőtársam félreértett. Kilenc éve vagyok parlamenti képviselő, és talán soha nem vettem igénybe utazási kedvezményt, mindig saját kocsimmal járok, ezt szeretném kihangsúlyozni. Ezelőtt két évvel a parlament már hozott egy olyan…
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Én is pont az önkormányzatok oldaláról kívánom ezt a dolgot megközelíteni, hiszen Szabó képviselőtársam is elmondta, hogy ez az önkormányzatokra nem vonatkozik, csak a költségvetési szervekre. Ha megnézzük, ma Magyarországon…
T/3111 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tényleg csak nagyon röviden. Amit Gegesy képviselőtársam is mondott, az európai ügyek bizottsága elég sok olyan törvénnyel foglalkozik, ami az Európai Unión belül történt tárgyalás folyamatában nem kerül a parlament elé, hanem az európai ügyek bizotts…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gúr Nándor képviselőtársamhoz intézném. A magyar parlamentben az elmúlt időszakban nagyon sokszor elhangzott, hogy magát az önkormányzati törvényt és a feladatellátást is felül kellene vizsgálni. Most tényleg olyan törvényeket próbálunk meg hozni és a…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, ezt most nem kellett volna mondani. 2002-ben júniusban volt a kormányváltás. Azt kellett volna mondani, hogy júniusban ennyi volt, és az év végére önök ennyire tornászták fel. A kettő között így van különbség, és nem lehet a kormányváltás idő…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon próbáltam odafigyelni arra, amit ön mondott - versenyszellem. Ön biztos abban, hogy minden esetben a megfelelő, tisztességes, legnagyobb tudású marad ott az intézményben? Biztos ön abban? Ma jelenleg hol és hogyan dö…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és talán tényleg utoljára. Képviselő asszony, ma sajnos olyan ádáz 1küzdelem folyik, hogy pontosan a térségi társulások, az erőltetett intézményi összevonások miatt az önkormányzatok ádáz harcot vívnak egymással azért, hogy kinél milyen intézmény műkö…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, és tényleg most már utoljára. Én szomorúnak azt tartom, hogy maga a politika és maga a kormányzati ténykedés tulajdonképpen a felelősséget lepasszolja az önkormányzatok irányába, egyrészt a normatív támogatási rendszer átalakításával, annak a csökkenésével,…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nagyon sajnálom, hogy miniszter úr elmegy, de államtitkár úr majd folytatja tovább a vitát. Kovács Tibor képviselőtársam úgy fogalmazott a hozzászólásában, hogy számos módosító indítvány szükségeltetik ahhoz, hogy valóban ez a törvény jóvá tudjon vál…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Most nagyon őszintén megmondom, az ember majdhogynem zavarban van, mert ha egy törvény bekerül a parlament elé, akkor az ember feltételezi azt, hogy legalábbis a kormánypárti oldal a maximális egyeztetést a törvényen végrehajtja. Ha már az ellenzékke…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy Kovács képviselőtársam mondta, valószínűsíthetően miniszter úr vissza fog érni, csak tartok tőle, hogy maga az egész ügymenet, maga a vita folytatása is - tulajdonképpen azt lehet mondani - addig teljesen felesleges, mert a kérdésekre a válaszok…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Podolák képviselőtársam, nem tudom, olvasta-e a fenntartható fejlődés stratégiáját, amit június végével Brüsszelbe el kell küldeni. Voltam pár szakértői egyeztetésen, és magam előtt látom, hogy pont e törvény kapcsán hogy fog összeveszni Kóka miniszt…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit Göndör István képviselőtársam elmondott, részben az eddig felvetett problémák esetleges beültetéséről szólt, hogy ő is bizonyos dolgokkal egyetért. Tartok tőle, és talán az elmúlt időszak privatizáció utáni állapotának a kérdéseire ha visszamegyü…
T/3088 A villamos energiáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Örülök annak, hogy a miniszter úr időközben visszajött. Elhangzott olyan javaslat is, amelyet több képviselő is megfogalmazott, hogy célszerű lenne, hiszen olyan mennyiségű módosító indítvány érkezett be magához a törvényhez, hogy adott esetben a jöv…
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Amit Herényi Károly elmondott, hogy talán a középosztály, csak sajnos én tartok tőle, hogy ami a listán nincs rajta, azt nem a középosztály fogja megkapni, és nem a magyar középosztály. Nekem az aggályaim és…
T/3087 Az állami vagyonról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem kívánom még a két percet sem kihasználni. Szabó képviselőtársam, ugye, nem 12 állami gazdaság volt ebben az országban? Ugye, nem 12? Körülbelül 230 volt. Azért lenne célszerűbb inkább előrenézni, nagyon jól tudjuk, hogy milyen hibákat követtünk el, akkor…
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Schwartz Béla képviselőtársam ugyan már szólt a 12. ponttal kapcsolatosan, de az általános vitában jómagam is elmondtam, és Kovács Zoltán képviselőtársam is elmondta, hogy Keller László beszélt az Ér…
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tényleg nem vitatkozni akarok, megpróbálok szolidabban fogalmazni. Ha 25 település úgy dönt, és abból mondjuk, kettő úgy nyilatkozik, tehát a 25-ből 23 úgy dönt, hogy igenis társulni kíván, kettő meg attól teszi függővé, hogy ha a parlament elfogadja…