1 280 felszólalás
H/11798 A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán elsődlegesen arra reagálnék, amit Iván professzor úr és Szilágyi képviselőtársam mondott, társadalmi összefogás kérdése, civil szervezetek, és lehetne sorolni tovább. De önmagában egy stratégia, ahogy az államtitkár úr is elmondta, egy óriási ke…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Babák Mihály képviselőtársam egyszer szólt egy kétpercest, és arra most már a tizedik kétperces reakcióban váltotta ki a nemtetszését az ellenzéki képviselőknek, és nem a jobbikosokra mondom, hanem az MSZP-s képviselőkre. Varga képviselőtársam, ön úg…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bana Tibor képviselőtársam a 2012. év zárszámadásával kapcsolatban és az ÁSZ-jelentéssel kapcsolatban az európai uniós források elosztását és annak kifizetési rendszerét, a százalékarányos lekötött és kifizetett nagyságrendeket teljesen korrektül mond…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Látja, Göndör képviselőtársam, ezért nem érdemes belemenni ilyen vitába, mert nincs értelme. Ha odafigyelt volna a képviselőtársam, hogy én mit mondtam, hiszen a 2004-13. év költségvetési időszakához le kellett adni egy tervet az akkori magyar kormánynak, ez…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Köszönöm, elnök úr. Egy dologban próbáljunk meg egyetérteni. Nem véletlenül mondtam, hogy a tervezési időszakban Magyarországnak az uniós forrásokhoz le kellett adni a prioritásokat, és minden egyes fejlesztési forráshoz, akár ROP, KOP, lehetne sorolni tovább a különb…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. A Varga Zoltán, valamint Juhász képviselőtársam által az előzőekben elmondottakkal kapcsolatosan szólnék. Nagyon jól tudjuk, hogy a 2010-es kormányváltás után, és mindannyian tudjuk azt, hogy az a folyamat, amely akkor előtte kialakult, az nem folyta…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Teszek hozzá egy adalékot, hiszen az egy külön polémia, amikor Babák Mihály és elnök úr a számvevőszéki és költségvetési bizottsági ülésen is különböző dolgok mélyére próbál meg rávilágítani. A költségvetési fejezetnél, és ezt elnök úr is elismerte, azokkal…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Maximálisan támogatom magát az előterjesztést és azokat az álláspontokat is, amelyek kimondottan jobbító szándékkal próbálják javítani magát az előterjesztést. Jómagam Font Sándorral együtt nagyon sokat foglalkoztunk ezzel a kérdéssel az elmúlt idősza…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a tegnapi nap folyamán tárgyalta meg a Magyarország 2013. évi központi költségvetésének módosításáról szóló előterjesztést, és ahogy a mi…
T/12018 Egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, tegnap este óta csak e körül a téma körül zajlik, azt lehet mondani, a teljes előterjesztés folyamata. Hiszen a tegnapi napon az alaptörvény módosítása kapcsán is érintettük a Magyar Nem…
T/12018 Egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István nem a legutóbbi, hanem az azelőtti kétpercesében a pénztárgépekkel kapcsolatosan mondta el az aggályait. Aggályt természetesen többször és több alkalommal fogalmazunk meg teljesen jogszerűen. Nem véletlenül foglalkoztunk már parlamenti v…
T/12015 Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A számvevőszéki és költségvetési bizottság az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításról szóló T/11545. számú törvényjavaslatot a mai napon megtárgyalta, és az öt fejezetből tulajdonképpen az M…
T/11721 Egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Józsa Istvánhoz és Pál Tiborhoz, az általuk elmondottakhoz szeretnék pár gondolatot hozzáfűzni. Ezelőtt pár héttel voltam Németországban, és német parlamenti képviselőkkel beszéltünk a magyarországi rezsidíjcsökkentésről, amin ők kellőképpen fel volta…
T/11721 Egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Elnézést, hogy 11 előtt 10 perccel még próbálok ebben a kérdésben vitatkozni. Józsa képviselőtársam, ugye, ön úgy fogalmazott, hogy a rezsicsökkentés nem egy nemzetközi kifejezés. Amikor én rezsicsökkentést mondtam, akkor is tulajdonképpen az árcsökkentésről beszéltünk a némete…
T/11723 A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között kulturális központok kölcsönös létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem vitatkozni kívánok Józsa képviselőtársammal, mert azt hiszem, magának az egész előterjesztésnek nem ez a hangsúlya és a lényege, hogy a mai magyar jogrendet ki, hogyan értelmezi, hanem ennek az egésznek valóban az a lényege, hogy Magyarország az elmúlt i…
T/11723 A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között kulturális központok kölcsönös létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem vitatkozni kívántam volna Józsa Istvánnal, hiszen a legelején is azzal kezdtem, hogy nem vagdalóznék, és én nem Kínát mondtam, képviselőtársam, hanem a keleti nyitást mondtam. Kínát így önmagában fel sem hoztam, már csak azért sem, mert jómagam a magyar-…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt tudom, hogy a tegnap esti általános vitában is részt vettem, és ott is nagyon sok érvet próbáltam meg a magam részéről elmondani. Túlságosan furcsa az, hogy az általános vitában is akár Józsa képviselőtársam, akár Gúr Nándor tulajdonképpen felsoro…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem szeretném ugyanazt a dolgot, ha ugyanúgy folytatódna, mint tegnap este az általános vitánál, hogy valaki elmondott egy hozzászólást, és utána harminckétszer ugyanaz a személy felugrott és megpróbálta ugyanazt harminckétszer elmondani. Nincs értelme annak…
T/11564 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, a tegnapi és a mai bizottsági ülésen, sőt mi több, az általános vitában sem volt kérdés magának a beruházási alapnak a létrehozása, ezt a Jobbik részéről is és az MSZP részéről is tulajdonképpen támogatták, kifejezték az alaphoz hozzászólók…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról T/11564 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár urat már kellőképpen kiosztották és megpróbálták helyretenni, míg az érveit sorakoztatta fel a költségvetés módosítása mellett. Én szeretnék azért pár dologra rávilágítani, ami részben a bizottsági ülése…
T/11112 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Végighallgatva két képviselőtársamnak a módosítókkal kapcsolatos érvelését, köszönöm azt, hogy az általam benyújtott módosítót is támogatták. Több olyan módosító indítvány van, amellyel kapcsolatban, mivel a tárca és nem a kormány véleménye hangzott e…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Varga László képviselőtársam által elmondottakkal... - de olyan sok módosító indítvány magához a költségvetés módosításához nem érkezett be. Tegnap jártam Miskolcon, tényleg egy csodálatos környezet, és egészen biztos, hogy minden településen, ahog…
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. És tényleg az összes parlamenti hozzászólással kapcsolatban én is meg tudom erősíteni Bencsik János képviselőtársamat, hogy kimondottan szakmai oldalról próbálta mindenki megközelíteni ezt a törvénytervezetet, -módosítást. És szeretnék csak annyit elmondani…
T/11112 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat benyújtását az indokolja, hogy a közbeszerzésekről szóló törvény hatálybalépése óta több mint egy év telt el, és az azóta felgyűlt tapasztalatokat igyekszik beépíteni a törvény…
T/11112 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Göndör István képviselőtársam, próbáljuk meg együtt értelmezni a dolgot. Tehát az egybeszámítási szabályok teljes átalakításának eredményeképpen nem kell a hasonló, de különböző projektekhez kapcsolódó beszerzések értékét egybeszámítani, ezáltal több esetben…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság tegnap tárgyalta meg a 2013. évi költségvetési módosításnak a napirendjét, 18 igen és 6 nem szavazattal általáno…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Most azért is kétperceztem, hogy ne csak Puskás képviselőtársam és Turi képviselőtársamnak hivatkozzanak vissza az ellenzéki képviselők kétpercesei. Ideje lenne Nyikos István képviselőtársunknak is a rendes felszólaláshoz megadni a szót. (Dr. Nyikos…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tényleg most már három órája zajlik a vita, és végighallgatva minden hozzászólót, az ember megpróbálja végiggondolni az addigi hozzászólásoknak a formáját, milyenségét, és vannak érdekes szituációk annak ellenére, hogy maga a költségvetési módosítás kimondot…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Gúr Nándor képviselőtársammal mindig bajban vagyok, mert soha nem sugárzik róla egy mosoly vagy egy optimizmus. De szeretném kihangsúlyozni, képviselőtársam, hogy az állami gépezet hitelből történő működtetése a legnagyobb bűn. Ha azt vesszük, hogy…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Schiffer képviselőtársamnak mondom, és az ember úgy megpróbál visszafogott lenni ilyenkor, amikor egy ilyen vita alakul ki. Tessék nekem most egy olyan mutatót mondani az Európai Unió tagországain belül - mert ugye annak a tagja vagyunk -, amelyik jobb, mint…