1 280 felszólalás
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Talán annyit hozzá kell tenni, hogy volt olyan szocialista képviselőtársam, aki elmondta, hogy 2001 óta folyik a világban egyfajta recesszió, és talán ennek is van egyfajta befolyásolási tényezője a magyar gazdaságra is. Én örülök annak, amit a pé…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. A Horn Gábor által elmondottakhoz szeretnék csatlakozni én is. Volt egy rádióvitám Baráth Etele államtitkár úrral a nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatosan. Öt fő szempontot próbál a nemzeti fejlesztési terv is erősíteni, az egyik a kreatív, tud…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Szeretném a pénzügyminiszter úrnak is elmondani azt, amit a külügyminiszter úr mondott itt a parlamentben, és bízom benne, hogy tényleg úgy lesz, hogy Magyarország nettó befizető lesz, legalábbis az elején, az uniós csatlakozás után, és ez nem fogja oly mértékb…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Toller Képviselőtársam! Ha odafigyelt volna, amit Bóka István elmondott, és nagyon jól odafigyelt, hiszen polgármester; én visszaemlékezem a választások időszakára, én magam nem indultam a polgármesteri választáson,…
T/912 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy a Belügyminisztérium részéről is itt vannak, hiszen ez a kérdéskör a környezetvédelmi bizottsági ülésen is elég kardinálisan megfogalmazódott. Én most nem a környezetvédelmi bizottság véleményét kívánom kifej…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyenkor, késő este nagyon sok törvény tárgyalásánál a parlament jelen lévő tagjai tényleg mindig megpróbálnak szakmailag megközelíteni egy-egy témakört. Számomra azért is volt furcsa Gúr Nándor…
V/910 Merre tart Magyarország?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tudom, hogy az MDF-frakciónak nagyon kevés az ideje, és ezt kellőképpen szeretném kihasználni. Elhangzott a miniszter úr és az államtitkár úr részéről is, hogy merre tart az ország. Talán nem általánosságokat kellett volna megfogalmazni, államtitkár úr,…
V/910 Merre tart Magyarország?
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót, és ígéretet kaptam a patkó két oldaláról, hogy fél percet még mindenki a maga idejéből áldozni fog. Én szeretném mindenképpen, ha nem elbizonytalanítása lenne az állampolgároknak a mai parlamenti ülésnek a hangzata, hanem valóban azt próbálnánk megfogal…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Egy kicsit szomorú vagyok. Amikor ma reggel a parlamentben elkezdtük a vitát, attól tartottam, hogy az az alaphang, amit meg fognak ütni, olyan vitává fog fajulni, ami érdemtelen mindannyiunk részére, számára. Amikor pedig a h…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr. A tíz percben nem tudtam befejezni, de ezt mindenképpen az államtitkár úrnak is el kívánom mondani. Ma, jelenleg a környezetvédelem öt minisztériumhoz tartozik. Ha azért fogalmazzuk meg a parlamenti biztosnak a státusát a fenntartható fejlődés érdekében,…
T/768 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Furcsának tartom, hogy egy budapesti kerületnek nincs meg az általános rendezési terve vagy a részletes rendezési terve, hiszen - mint gyakorló polgármester tudom -, ha ez egy kisvárosban már 97 óta rendelkezésre áll, akkor ez e…
T/768 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nagyon őszintén mondom: én tisztelem a képviselő asszonyt, és ismerjük egymást elég régóta. A Józsa István képviselőtársam által elmondottakkal kívánok vitatkozni. Tisztelt Képviselőtársam! A megyei területfejlesztési tanácsok, ha jól tudom, először 97…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán egyetlenegy dolog Veres János képviselőtársam utolsó két mondatával kapcsolatban, hogy akkor a csőd szélén állt az ország, és köszönhető ez az előző kormánykoalíciónak, tehát az Antall-kormánynak, így fejezte ki a hozzászólásában. Tisztelt Képvisel…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Látjuk, a Veres János képviselő úr által elmondottak milyen óriási nagy vitát váltottak ki ebben a kérdéskörben (Keller László: Provokálták!), és talán az embernek mindig végig kellene gondolni azt, hogy a parlamenten belül mit hogyan próbál a maga rész…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Jelzem Magda Sándor képviselőtársamnak, hogy itt vagyok, csak egy pillanatra léptem ki, hiszen a szükség azt diktálja, hogy az ember néha kimenjen. Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan városból jövök, ahol a nagyipari rendszer összeomlott, és közel 11 e…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, több bizottsági ülés is volt ma, de tévén keresztül néztem Keller képviselőtársam hozzászólását. Én annyit szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani, hogy furcsának tartom azt az elképzelést, főleg a csatlakozási időszak előtt, hogy a magyar válla…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. (Keller László felé:) Elnézést, államtitkár urat kellett volna az előbb mondanom, de annyira ismerjük egymást, hogy (Keller László: Semmi baj.) Megközelítés kérdése. Olyan nagy távolság az általunk mondottakban nincsen. Ha magát a szolgáltatóipart vagy bármelyi…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Asszony! Államtitkár Urak! A Molnár Albert hozzászólásában kifejtett egypár dolgot szeretném a magam részéről nem helyre tenni, hanem mint információt plusz adalékként hozzátenni. Sem a területfejlesztési, sem a környezetvédelmi bizottságban…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr, és az államtitkár úr mondandójával kapcsolatosan szeretném csak a figyelmet hívni rá, nehogy később ez a dolog visszaköszönjön. Ön úgy mondta, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálni fogja a hatékonyságot és a célszerűséget. Én úgy érzem, hogy magának az Á…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ezzel kapcsolatban én azt akarom mondani, hogy nem éles vitát akar az ember kelteni, hiszen minden egyes költségvetésnek vannak hibái és vannak pozitív eredményei. A kérdés az, hogy mennyit tudunk belőlük tanulni. Ebből a szempontból mondom azt, hogy va…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. (Dr. László Csaba felé:) Köszöntöm miniszter urat. Idáig építő jellegű viták folytak egyébként a zárszámadással kapcsolatban. (Dr. László Csaba: Figyeltük a tévében.) Amit Molnár képviselőtársam mondott, én óriási hibának tartom a rendszerben: ez a hulla…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Miniszter Úr! Örülök annak, hogy az államtitkár asszony is itt van, hiszen az egészség, megelőzés szociális területen is nagyon fontos kérdés. Nagyon jól tudjuk, hogy a mai fiatalok egészségi állapota körülbelül milyen, és ennek szociális vonzata is lesz később…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr. Talán amit Szabó Zoltán is mondott, és a képviselő asszony is mondott az előbb; mint gyakorló polgármester tudom, hogy a gyámhatósági feladatokat nálunk is tökéletesen végzik. Készült-e ma olyan felmérés, hogy mennyivel növekedett meg az ügyfélszáma a gy…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Nem értettem és a jegyzőkönyvvezető is az előbb kicsit furcsán nézett, mert ő sem értette teljes egészében, amit a képviselőtársam mondott. Visszatérnék a Szabó Zoltán képviselőtársam által elmondottakhoz. Az ember annyira mélyen nem akar ebbe a kérdésbe beleme…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Horváth Képviselőtársam! Amit ön az MDF-fel kapcsolatban mondott, valahol talán úgy érzem, az elmúlt vitánál is elmondtam, hogy 94-ben Magyarországon abban a nehéz helyzetben, amikor az ország egy közel 30 milliárdos államadósságot örökölt, lebomlott…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Én határozottan visszaemlékszem a múlt heti vitákra, hiszen jómagam is kezdeményeztem és kértem önöket, kormánypárti képviselőket, hogy ezt a napirendet akkor ne zárjuk le, hanem kapjon egy lehetőséget arra, hogy a másnapi esetleges lezárással tul…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán államtitkár úr most az utolsó mondatával mondta ki, hogy más és más prioritási elvek alapján osztotta szét a mindenkori kormány azt az összeget, amit a magyar gazdaság megtermelt. Ön úgyszintén elmondta azt, hogy tulajdonképpen minden problémát egy…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Úgy érzem, hogy Szabó Zoltán képviselőtársammal tegnap este is elég korrektül tudtunk vitatkozni a parlamenten belül, amin a magam részéről nem is kívánok változtatni. Az MDF az elmúlt időszakban, de azelőtt is, sőt mindig is érzékeny volt a szoci…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Igaz, az előbb azt mondtam, hogy ebben a kérdésben többet nem szólok hozzá, de egy dolog mégis kiváltotta ezt: az MDF-fel kapcsolatosan az előbb megkérdőjeleződött a szociális érzékenység. Tessék már megnézni, hogy 94-ben az MDF abban a nehéz időszakban - tény…
H/607 Az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló, Hágában, 1995. június 16-án aláírt nemzetközi Megállapodáshoz történő csatlakozásról
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Időben jeleztem, csak ön közben beszélt már, és biztos, hogy a monitort nem tudta figyelni. Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott Fekete Istvánnak a neve, aki hosszú éveken keresztül Ajkán dolgozott, és nagyon sok iskola, nagyon sok erdei iskola viseli…