338 felszólalás
K/10832 Miért nem lép határozottabban a Kormány annak érdekében, hogy az országba érkezett bevándorlók ne tarthassanak rettegésben egy egész várost?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Évek óta komoly probléma forrása, hogy Balassagyarmaton az egykor dicső múltú laktanyából szinte luxus módon kialakított menekültszálló lett. Míg a tűzoltóság, a mentőállomás lassan összedől, az utcákon lehetetlen kiker…
K/10637 Hirtelen meghozott és igazságtalan döntések, naponta változó koncepciók. Nem veszik észre, hogy az ilyen döntések sorozata űzi külföldre a fiatalokat?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan eljutunk arra a pontra, amikor minden hétre jut valamilyen botrány az oktatás területén. Néhány hete éppen az derült ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében az ELTE-n és a Corvinus Egye…
Napirend előtti felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Néhány hete látott napvilágot az Ifjúság 2012 kutatás, amelyben 8 ezer fiatal véleményét kérték ki, hogy mi is a legégetőbb probléma számukra napjainkban, és válaszként egyharmaduk els…
I/10115 Káosz és bizonytalanság a tankönyvellátásban. Miért kockáztatja több százezer diák zökkenőmentes iskolakezdését a Kormány?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tudjuk jól, hogy a tankönyvellátási rendszer átalakítása több szempontból is indokolt volt, hiszen a liberalizált tankönyvpiacon szükség van a minőség érdekében a kínálat szűkítésére, és a kormányzat határozott sza…
I/10115 Káosz és bizonytalanság a tankönyvellátásban. Miért kockáztatja több százezer diák zökkenőmentes iskolakezdését a Kormány?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön a válaszának nagy részében azt mondta el, amit Gloviczki államtitkár úr a bizottsági ülésen elmondott, és ami után a szakmai szervezetek, tankönyvkiadók sorra leültek az asztalhoz és elmondták, hogy az önök által elképzelt me…
I/9374 Egy, azaz egy éve nem tudják megalkotni a Nemzeti Ifjúsági Stratégia 2012-2013. évekre vonatkozó cselekvési tervét. Ha ilyen a Kormány hozzáállása és alkalmassága, akkor miért csodálkoznak azon, hogy a fiatalok külföldre mennek?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2009. október 26-án az Országgyűlés teljesen egyhangúlag fogadta el a nemzeti ifjúsági stratégiát. Ez a fiatalok helyzetének javítása szempontjából nagyon fontos dokumentum kötelezi a kormányt, hogy kétévente…
I/9374 Egy, azaz egy éve nem tudják megalkotni a Nemzeti Ifjúsági Stratégia 2012-2013. évekre vonatkozó cselekvési tervét. Ha ilyen a Kormány hozzáállása és alkalmassága, akkor miért csodálkoznak azon, hogy a fiatalok külföldre mennek?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Válasza egyértelműen tanúbizonyságot tett arról, hogy ön nem szokott a fiatalokkal beszélni, mert ezek az adatok, felmérések nem azt bizonyítják, amit ön elmondott. Hivatkozott itt például cinikus módon az egyeztetés fontosságára, ho…
Napirend előtti felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A múlt héten a kormány "Minden ideköt" címmel egy új kampányfilmet mutatott be a fiatalok itthon tartása végett. Szeretném leszögezni, hogy nem a kampányfilm műfajával van önmagában gondunk, hiszen önmagában a…
A/9078 Meg sem kottyannak a röpködő milliárdok?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Ki kell javítanom, Dúró Dóra nem a 2007-es adatokat, hanem a 2007-es programjukat mondta el. Szerettünk volna frissebb programból idézni, de egyszerűen nem találtunk, nagyon taktikusan a Fidesz nem volt hajlandó nyilat…
K/8975 Miért sújtják újabb költségvetési zárolással a már így is súlyos helyzetben lévő Nemzeti Kulturális Alapot, valamint lehetetlenítenek el fontos kulturális szervezeteket és célokat?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik felháborítónak tartja, hogy a kormány által elrendelt újabb zárolás egyik legnagyobb vesztese a kultúra területe. A Nemzeti Kulturális Alapot érintő újabb, ezúttal 900 millió forintos zárolás visszafo…
H/8610 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Próbálok egy kicsit közérthetőbben beszélni erről a komoly házszabály-módosításról, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy miről is van szó, ugyanis véleményünk szerint nem arról van itt szó, amiről e…
H/8610 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Ön nem mondott igazat, ön tudatosan ferdített. Elmondta az alkotmányügyi bizottság kapcsán, hogy három jobbikos képviselő igennel szavazott. Szeretném kérdezni, hogy mire szavazott igennel. Az általános vitára való alkalma…
H/8610 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Salamon képviselőtársam, én nagyon tisztelem önt, mert nagyon tudatosan tud most is nem a lényegről beszélni. Itt a lényeg a záróvitán van, ön is nagyon jól tudja ezt, és nagyon ügyesen kerüli ezt a témát, próbálja másra terelni a szó…
H/8610 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Engedje meg, tisztelt Salamon László képviselő úr, hogy én továbbra se az önök által meghatározott célról beszéljek, arról beszélt Staudt Gábor, beszéltek önök eleget, én inkább beszéljek arról, amit mi való…
H/8610 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak szeretném helyretenni ezt az utolsó mondatot. Egyrészt Staudt Gábor képviselőtársam is megerősítette az általam elmondottakat, Szilágyi Péter szintén utalt erre. Tehát kérem - a négy ellenzéki hozzászóló képviselőből három egyetértett ezzel -,…
K/8365 Miért váratnak magukra a fiatalok érdekét szolgáló elengedhetetlen lépések a drogpolitikában?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Júliusban írásbeli kérdést intéztem az emberi erőforrások miniszteréhez a drogstratégiával kapcsolatban. Az akkor kapott válasz azzal zárul, hogy az Amsterdam Shopok bezártak, és a drogvásárlásra alkalmas internetes honlapo…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A munkahelyvédelmi törvényjavaslatot a fiatalok szempontjából szeretném vizsgálni, és ennek kapcsán a fiatalkorú-munkanélküliség egyéb kérdéseiről is szeretnék szót ejteni. Mindenekelőtt, ha a fiatalokról besz…
K/7846 Fidesz-MSZP egykutya: mindkettő csak ígérget, de nem tesz semmit. Nem zavarja Önöket, hogy közben emberek halnak meg ország egyik legveszélyesebb útján?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Rendszeresen olvashatunk a sajtóban a Nógrád és Heves megye közötti 21-es főúton történt halálos kimenetelű balesetekről. Ennek egyik fő oka, hogy az aszfaltcsík viszonylag keskeny, a közel harminc év…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Alapvetően felszólalásomban az ifjúságpolitika területéről szeretnék beszélni, a költségvetést ebből a szempontból megvizsgálni, de azért én sem mehetek el szó nélkül amellett, hogy itt mi tényleg a sötétben t…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Drogról, kábítószer-fogyasztásról beszélt a felszólalásának végén, hadd reagáljak erre, mert az első felszólalásomba nem fért bele. Ön elfeledkezik arról, hogy másfél éve nincs drogstratégiája hazánknak. Arra volt akar…
Napirend utáni felszólalások
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben újabb és újabb viták alakultak ki a ma pontosan 144 éve született Horthy Miklós személyéről és politikai munkásságának megítéléséről. Szomorúan tapasztaljuk, hogy egyesek még mindig a már tö…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök-helyettes! A kormányzati munkáról szóló beszámolóban méltatlanul kevés szó esett a fiatalokról, ami nem csoda, hiszen számos területen nem tettek semmit, vagy pedig ahol tettek, arról pedig jobb hallga…
A/7421 Hajlandó-e szembenézni a Kormány a külhoni magyar családok számára folyósított oktatási-nevelési támogatás rendszerének problémáival és negatív hatásaival?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A trianoni gyásznapon elengedhetetlen, hogy beszéljünk arról is, hogy miként tudunk mi segíteni a határon túli magyaroknak annak kapcsán, hogy magyarnak maradjanak meg. Önök tíz éve bevezették azt a nagyon tám…
A/7421 Hajlandó-e szembenézni a Kormány a külhoni magyar családok számára folyósított oktatási-nevelési támogatás rendszerének problémáival és negatív hatásaival?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, csak sajnálatos módon egyetlenegy feltett kérdésemre sem válaszolt. Én az összegre kérdeztem rá, az összeg emelésének fontosságát hangsúlyoztam, kíváncsi lennék a kormány álláspontjára. Tisztában vagyok azzal, ho…
A/7326 Róluk már lemondott a Kormány?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm, igen.
T/7028 Az adózást érintő egyes törvények módosításáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak az előző incidensre szeretnék reagálni, és a Jobbik-frakció nevében szeretném kérni a házvezetést, hogy vizsgálja meg a tévéfelvételeket arra vonatkozólag, hogy mi is történt itt. Ugyanakkor úgy gondolom, árulkodó az, hogy ha Vágó Gábornak nem…
I/7185 Miért nem lép fel a kormány a diákmunka rendszerben tapasztalható visszaélések ellen és nyújt megfelelő védelmet a sokszor munkaadók által kizsigerelt diákmunkásoknak?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszak kormányzati megszorításai és a gazdagokat a szegények rovására segítő igazságtalan intézkedései miatt egyre több család került kilátástalan helyzetbe. Sok esetben ilyenkor, más lehetőség híjá…
I/7185 Miért nem lép fel a kormány a diákmunka rendszerben tapasztalható visszaélések ellen és nyújt megfelelő védelmet a sokszor munkaadók által kizsigerelt diákmunkásoknak?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön szavaiból az derül ki, hogy a diákmunka területén majdnem minden rendben van, nincs szükség a kormányzatnak beavatkozásra, azonban ezzel nem tudunk egyetérteni. Számtalan lehetősége adódna a kormánynak arra, hogy hogyan lehetne…
T/6947 Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 23. és 24. Cikkeihez fűzött nyilatkozat visszavonásáról
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő, a Belügyminisztérium által előterjesztett törvényjavaslat, amint az az ön szavaiból is kiderül, arra irányul, hogy Magyarország visszavonja az ENSZ keretében létrejött, a hontalan személyek…
K/6852 Csak a szokásos: a szavak és a tettek ismét egymással ellentétesek. Avagy a fejlesztés alatt Önök a leépítést és a megszüntetést értik?
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A sokak által kötöttpályás közlekedés fekete napjaként számon tartott április 15-e Nógrád megyét az átlagnál sokkal súlyosabban érintette. Míg országos átlagban 8 százalékkal kevesebb vonat jár, addig itt a me…