237 felszólalás
A/10693 Hogy állunk a jövő évi vizes vb előkészületeivel?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! A legsikeresebb sportágaink között tartjuk számon a vizes sportokat, és mint tudjuk, jövőre, július második felében Budapest és Balatonfüred rendezi meg a FINA vizes világbajnokságát, amely egyfelől a sportág népszerűsítése miatt, másfelől az olimpiai pá…
A/10693 Hogy állunk a jövő évi vizes vb előkészületeivel?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Ahogy ön is mondta, valóban nemcsak a sportszerető lakosság gyarapodik majd ezzel, hanem a turizmus is, hiszen legfőbb célként a turizmus is húzóágazat lehet az elkövetkező időben. Ráadásul az olimpiára való felkészülés jegyében ez a sikeres…
T/10538 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat célja ‑ ahogy azt államtitkár úr is említette ‑ az energetikai ágazati jogszabályok kisebb terjedelmű, túlnyomórészt pontosító, technikai jellegű módosítása…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2017. évi költségvetési tervezetről kijelenthetjük, hogy az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése. Ennek a megállapításnak azért van súlya, mert érdemes felidéznünk azt, amit egy évvel ezelőtt a 2016-os költségvetésről á…
B/10290 A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvtervezet vonatkozásában az indokolt vélem
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Bizottság ez évi munkaprogramja prioritásai között szerepel az úgynevezett munkavállalói mobilitási javaslatcsomag, amelynek része a kiküldött munkavállalókról szóló javaslat is. Az Európai Biz…
T/10092 Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország fejlődése és az ország gyarapodása fő célunk. Ezért fontos, hogy az Országgyűlés 2014-2020 programozási időszakra megfogalmazott társadalom- és gazdaságpolitikai célok megva…
T/9634 Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttem szóló képviselőtársamnak én betudom, neki joga úgy fogalmazni, ahogy ő akar fogalmazni, de annak tudom be, hogy végül is mégiscsak az MSZP elnöki posztjáért indul, tehát muszáj a pulpitusról is mindezt elmondani.…
H/9446 Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről
FIRTL MÁTYÁS (KNDP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gróf Széchenyi István születésének 225. évében az előttünk álló országgyűlési határozattal kifejezzük minden magyar tiszteletét a modern polgári Magyarország megteremtője, a legnagyobb magyar iránt, ráirányítva a fig…
A/9653 Új iskolában kezdhetik-e a tanévet a fertődi Porpáczy Aladár Középiskola diákjai és tanárai?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Elfogadom.
A/9653 Új iskolában kezdhetik-e a tanévet a fertődi Porpáczy Aladár Középiskola diákjai és tanárai?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót, és köszönöm a választ államtitkár úrnak. De ezúttal szeretnék köszönetet mondani a kormánynak is, hogy valóban biztosította azokat a forrásokat, amelyekből az iskola megépült. Ugyanitt köszönetet kell mondani Fertőd önkormányzatának is, hogy valóban a telket biz…
H/9446 Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban engedjenek meg nekem egy személyes gondolatot. Én a Széchenyiek földjéről érkeztem, ott élek, ezért különösen is fontosnak tartom a gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezést…
H/9446 Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm mindannyiuk hozzászólását. Ander Balázzsal, a történelemtanárral nem akarok vitatkozni, valóban, a Nemzeti összetartozás bizottságában is elmondta a gondolatait. Ami pedig visszafelé menve, az ötpártira vonatkozik,…
A/9553 Milyen eszközökkel segíti a kormány a tejtermelőket?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A tej és a tejtermékek világpiaci kereslete az utóbbi években folyamatosan csökken. A fő tejtermékimportőrök közül Kína és Oroszország vásárlásai egyaránt elmaradtak a korábban tapasztalt mértéktől. Kínában a gazdasági…
A/9553 Milyen eszközökkel segíti a kormány a tejtermelőket?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban elismerés jár a tejtermelőknek. Nagyon fontos nekünk, akik már egypár évtizedet megéltünk, hogy az a helyzet még egyszer ne tudjon kialakulni Magyarországon, hogy egy egész állatállomány kivágásra kerül olyan problémák miatt, hog…
A/9226 Mi a jelentősége az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred megalakításának?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúlt, különösen az elmúlt hónapok eseményei, a tömeges migráció okozta válsághelyzet, az embertelenül elkövetett párizsi terrortámadás újfent megerősítették azt az egyre inkább alaptétellé váló nézetet, mely szerint a biztonsági…
A/9226 Mi a jelentősége az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred megalakításának?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, és tulajdonképpen, amikor a válaszát köszönjük meg, akkor frakcióm nevében köszönjük azt a tevékenységet, amit a különleges honvéd ezred megtett ez idáig is, és természetesen amit a határaink védelmében is…
Napirend előtti felszólalások
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulóját ünnepeljük 2016. szeptember 21-én. A nagycenki egyházközség és Nagycenk nagyközség önkormányzata közös szervezésében a Széchenyi-örökséghez méltó szellemiségben és összefogásban 20…
K/8188 Miként emlékezünk a száz évvel ezelőtti háború hősi halottaira?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A XX. századot megelőző idők háborúi földi pokollá változtatták az abban érintettek életét, de olyan mélységű és társadalmi érintettségű, gyilkos erejű háború, mint az 1914-ben kezdődő első világháború, korábban nem vo…
Napirend utáni felszólalások
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! December 14‑e az 1921‑es soproni és Sopron környéki népszavazás évfordulója, 2001 óta kormányrendelet szerint is a hűség napja, Sopron legrangosabb ünnepe. Felszólalásomnak ez az évforduló adja az alkalmat, és az, hogy…
Napirend előtti felszólalások
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban egy olyan kerékpárút átadására kerülhetett sor a Fertő-tájon, amellyel teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza. A Fertő tó körüli kerékpárút-hálózat fejlesztésér…
T/7832 A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosításáról
FIRTL MÁTYÁS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2015. július 4-ei és szeptember 30-ai napirendjén szerepelt az egyes biztonsági kock…
T/7832 A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosításáról
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának a gondolatait szeretném megfogalmazni a T/7832. számú törvénymódosítás kapcsán. Ahogy elhangzott, a Honvédelmi és rendészeti bizottság július 4-én és szeptember 30-án is részletese…
T/7832 A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosításáról
FIRTL MÁTYÁS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon hosszú általános vita után szeretném elmondani képviselőtársaimnak, hogy ezt a bizottsági üléseken ugyanígy végigtapasztaltam, végigültem. Ugyanúgy Varga képviselő urat, Szilágyi…
I/7848 Biztonságban vannak-e az Astrások?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ismert, az év augusztusában csődbe jutott a romániai székhelyű Astra Biztosítótársaság. A társaságnak közel 200 ezer magyar ügyfele volt, és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon pedig minteg…
I/7848 Biztonságban vannak-e az Astrások?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm államtitkár úrnak a választ, és jelentem, hogy a válaszát elfogadom, különösképpen azért, mert a kormány valóban megtett mindent annak érdekében, hogy az európai uniós szabályozások is valahogy megoldásra kerüljenek, hiszen ez volt a kiváltó ok. Az is fontos, hogy a kár…
A/7339 Sikeresnek mondható e az Otthon Melege Program, mosógépcsere alprogramja?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Július 1-jétől nyújthatták be a pályázataikat azok, akik az „Otthon melege” program mosógépcserét támogató alprogramjában kívántak részt venni. A programnak ez már az ötödik alprogramja, amit a korábbiakhoz hasonlóan komoly érdeklődés…
A/7339 Sikeresnek mondható e az Otthon Melege Program, mosógépcsere alprogramja?
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm az államtitkár úr válaszát, mert valóban, a lakossági visszajelzések mind azt támasztják alá, hogy nagyon nagy sikere volt ezeknek a programoknak, mind a háztartások korszerűbb felszerelését célzó pályázat fogadtatása, mind ‑ amint ön is most elmondta a számokat ‑ hogy…
Napirend előtti felszólalások
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten emlékeztünk meg 1956. október 23-áról, amikor a magyarok példát mutattak Európának, az egész világnak, hogy miként kell harcolni az emberhez méltó értelmes életért, a létet megsemmisítő, a lelket megnyomorító, Istent és az emberi…
T/6979 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az új közszolgálati életpálya bevezetéséről szóló 2014. (XII. 30.) kormányhatározattal a közszolgálati rendszerek átalakítása, rendészeti, honvédelmi és közigazgatási életpályák megteremtése érd…
T/6623 Az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló T/6623. törvényjavaslat az okmánybiztonság adminisztratív védelméhez, a bűnmegelőzéshez, továbbá az ismeretlen bűnelkövetők korszerű…