324 felszólalás
A/6495 Két keréken biztonságban
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Nagyon örülök annak, ha a VEKOP keretében tudunk erre pályázni, mert akkor a következő időszakban hozzáfogunk ennek a pályázatnak a megírásához. Azt elmondom tisztelt képviselőtársaimnak, hogy Nagykőrös és Kecskemét között már megépült a…
Napirend előtti felszólalások
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! „Veszélyben a haza! Sorsdöntő órák előtt áll nemzetünk. A kérdés az, hogy: Veszni hagyjuk kivívott jogainkat, függetlenségünket?” A magyar nemzet egyik legnagyszerűbb alakja, a magyar történelem egyik legna…
A/6059 Milyen átalakulás várható a felsőoktatásban?
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című, a kormány által 2014 decemberében elfogadott felsőoktatási stratégia alapján a kormányzat célul tűzte ki a felsőoktatási intézményhálózat áta…
A/6059 Milyen átalakulás várható a felsőoktatásban?
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Engem az nyugtat meg elsősorban, én Szolnokhoz 30 kilométerre lakom, és a Szolnoki Főiskola léte már nagyon komolyan veszélyben forgott. Meggyőződésem, hogy ezzel az átalakítással például a Szolnoki Főiskola jó irányba fog haladni, és Kecskemét…
Napirend előtti felszólalások
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többször megszólaltam már ebben a Házban elsősorban a Dél-Pest megyét érintő fejlesztésekkel kapcsolatban. Most tulajdonképpen arról az örömről tudok beszámolni, hogy pár nappal ezelőtt, amikor a minisztere…
Az ülés napirendjének megállapítása
FÖLDI LÁSZLÓ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György, Jobbik; Ander Balázs, Jobbik; Magyar Zoltán, Jobbik; Novák Előd, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Schmuck Erzsébet, LMP; H…
T/5137 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP-frakció támogatja a törvénytervezet elfogadását. Köszönöm. (Gőgös Zoltán: Valami indoklás?)
T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden: a KDNP-frakció támogatja az előttünk lévő törvénytervezetet (Gőgös Zoltán: Azt a mindenit! ‑ Többen a Jobbik soraiból: Nahát! Mik vannak! ‑ Derültség.), és arra kérjük tisztel…
V/4855 A magyar egészségügy helyzetéről
FÖLDI LÁSZLÓ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőinek nyilatkozatára kerül sor, összesen 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik 15-15 percben, majd az elsőként jel…
T/4821 A víziközmű-szolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ennek a törvénynek a Ház elé kerülése azt igazolja pontosan, hogy a magyar kormány felelősen gondolkodik a szolgáltatásokról, mind a víziközmű-, mind egyéb szolgáltatásokr…
T/4854 A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló T/4854. számú törvényjavaslat a közös agrá…
T/4856 A szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazából államtitkár úr mint előterjesztő, Font Sándor képviselőtársam mint a Fidesz vezérszónoka gyakorlatilag minden pozitívumot elmondott a törvényte…
Napirend előtti felszólalások
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Bizottság 2012-ben részletesen elemezte a belső energiapiac jellemzőit, folyamatait, és országonként átfogó energiapiaci elemzést készített. Ebben az elemzésben megállapították, hogy a háztartá…
H/4582 A 2015-2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács által 2009-ben készített „Jövőkereső” című dokumentum szerint a hazai háztartások sokaságából hiányzik a környezeti tudatosság és a megfelelő i…
T/4649 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt azzal a céllal fogadtuk el az előző ciklusban, hogy azonosítsa és összegyűj…
A/4711 GMO nélkül az EU-ban
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Igen, elfogadom.
A/4711 GMO nélkül az EU-ban
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Számomra megnyugtató, hogy a magyar agrárvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarországon ne lehessen GMO-s növényeket, illetve állatokat tartani. Az is fontos, hogy kezdeményezői lettünk annak, hogy Európában ne legyen GMO-s term…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Amiért bevállaltam ezt a mai hozzászólást, az egyedül az M4-es autópálya ügye. 2006-ban, az akkori nagy kampányban a legfőbb kampánytéma volt a mi térségünkben, Ce…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány 2010 óta folyamatosan azon dolgozik, hogy a segélyek osztása helyett a munkaalapú társadalmat erősítse. Ennek egyik eszköze az, hogy a lehetőségekhez mérten a járulék-…
A/4434 A M4-es út sorsa, a jelen útja
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Igen, elfogadom.
A/4434 A M4-es út sorsa, a jelen útja
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát. Engem az ön válasza megnyugtatott, és bízom benne, hogy a térségben élőket is megnyugtatta, és azokat a vállalkozásokat, vállalatokat, amelyek a térségben ma működnek, illetve oda akarnak települni vagy szándékuk odatelepülni, őket is…
I/4302 Milyen támogatások segítik tovább a fiatal és családi gazdálkodók piaci érvényesülését?
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 óta érezhetően növekszik a vidékfejlesztés érdekében tett kormányzati erőfeszítések száma és minősége is. A helyi termékek, a kézműves és a tanyasi termékek is reneszánszukat é…
I/4302 Milyen támogatások segítik tovább a fiatal és családi gazdálkodók piaci érvényesülését?
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Számomra megnyugtató, amit tetszett volt mondani a támogatások jövőbeni ügyeit illetően, hiszen én egy olyan tanyás térségből jöttem, ahol a mezőgazdaságban mind a szántóföldi, mind…
Napirend előtti felszólalások
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2014. évi márciusi krími népszavazás, illetve az azt megelőző ukrajnai események, továbbá a népszavazást követően kialakult orosz-ukrán válság okán 2009 után ismételten napirendre került a kérdés, h…
T/3750 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosítása a T/3750. számú törvényjavaslatról az élelmiszerek jelölésére vonatkozó előírások é…
T/3753 A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, a mostani törvénytervezet vitájában létfontosságú kérdésekről beszélünk, hiszen létfontosságú a termőföld védelme, ami sokaknak a megélhetés…
T/3755 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy már előttem elmondták a vezérszónokok, és államtitkár úr is említette, tulajdonképpen az előttünk lévő törvénytervezet a 2010-es EU-s határoz…
T/3785 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról
FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Engem az elmúlt hetekben, hónapokban több helyi horgászegyesület vezetése is megkeresett, hogy mikor lesz már a pecázásról szó, a horgászatról szó a parlamentben. Nagyon ö…
A/3861 Milyen intézkedések történtek az elmúlt időszakban az árvízi kockázatok csökkentése érdekében?
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Igen, elfogadom.
A/3861 Milyen intézkedések történtek az elmúlt időszakban az árvízi kockázatok csökkentése érdekében?
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Vásárhelyi-terv megvalósítása nagyon komoly lépést jelent különösképpen a Tisza mentén, a Tisza területén, a Tisza vízgyűjtő területén, hiszen mind az észak-magyarországi folyók, mind pedig a délről jövő folyók jó része a Tis…