925 felszólalás
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szabad szakmai vitába belebonyolódni, mert ez nem szakmai törvénytervezet, mint ahogy a vezérszónoklatban a múlt héten, az általános vitánál kifejtettük. Megtévesztő az a cím, hogy a befektetők és a befektetések foko…
H/6196 Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került gazdálkodók támogatásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum frakciója teljesen egyetért a Fidesz frakciójának határozati tervezetével, hiszen azon a nehéz helyzeten akar változtatni, amelybe ez a kormány vitte a magyar gazdálkodókat. A Magyar Demokrata Fó…
T/6461 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem akartam bekapcsolódni ebbe a vitába az ágyas pálinka kapcsán, de Kovács Ferenc törvénytervezete kapcsán valóban én voltam az egyik ellenzéki képviselő, aki ebben a formában szintén nem értettem vele egyet, én mondtam azt, hogy jó szándékú, de…
T/6461 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az eredeti törvénytervezet több témaköre közül külön ki szeretném emelni a pálinka területét, a bérfőzés területét. Mint tudjuk, ebben a módosításban nemcsak az uniós jogszabályok harmonizációja, hanem a kormány egyéni elképzelése is benne foglalt…
T/6461 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ami az előző gondolataimba idő hiánya miatt nem fért bele, arról néhány gondolatot szeretnék még elmondani. A 72. § (6) bekezdése szabályozza, hogy az alkoholtároló adóraktári engedélyeket milyen feltételekkel lehet megkapni. Nos, remélem, csak elírás az…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök Úr! A soron következő 99., 100., 101. és 102. oldalakon lévő 111., 113., 114. és 116. indítványokat az MDF nevében visszavonom. Köszönöm szépen. (Taps.)
Napirend előtti felszólalások
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A szocialisták privatizációjától ments meg, uram, minket! (Dr. László Csaba nevet.) Lassan most már ez a hangulat érezhető országszerte, hiszen az önök által jól ismert, Horn-kormány alatti privatizáció, amelynek következtében a…
T/6461 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott új törvénytervezet azon részével a Magyar Demokrata Fórum döntő többségében egyetért, amely az uniós kötöttségeket illeti, illetve az újraszabályozást; az I. fejezetről van szó,…
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat igyekszik átvenni az EU-ban használatos vámjogszabályt mint a közösségi jogot. Nagy általánosságban megfelel az uniós elvárásoknak, azonban mindazokat a kérdéseket, amelyek nem egyértelműen s…
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az iménti reflexióra egy rövid megjegyzésem van, merthogy név szerint illetett tisztelt képviselőtársam a pénzügyi bizottságban kifejtendő véleményemmel kapcsolatosan. Igen, az ott egy lehetőség, de nem abban a szituációban, ahogy önök az utóbbi f…
T/6471 A közösségi vámjog végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést a késői reflexmozdulatért, de nem voltam benne biztos, hogy kétperces jelzéssel vagy hogyan adjam tudtára elnök úrnak, hogy kérem az általános vita folytatását a jövő hétre is. Amennyiben arra javaslat érkezik, az általános vita lezárására későb…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Még hozzászóló leszek, ha sorra kerülök, de valóban egy olyan kérdéskörre kértem két percet, amit nem az általános hozzászólásomban szerettem volna elmondani. Ez az ominózus idei, kora januári költségvetési bizottsági ül…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Veres János államtitkár úr előző kétperces megszólalására szeretnék visszatérni, hogy azért ne higgye el senki, aki most mondjuk, a rádiót hallgatja, hogy nem történt forintleértékelés. Valóban, ha szakmailag nézzük, akkor nem…
T/6458 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az EU-csatlakozással kapcsolatban azok a jogharmonizációs kérdések, amelyek a belépéssel egy időben válnak indokolttá - ugyanis a többit már 2001-ben megoldottuk, legalábbis elfogadásra kerültek -, rögzítik, hogy az MNB…
T/6455 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2004. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány szót szóljak a médiafinanszírozás rendszeréről. Kénytelen vagyok ismételten szóvá tenni: a jelen rendszer, melyben a közszolgálati intézményi struktúra éves költségve…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A most benyújtott törvénytervezetet úgy lehetne összefoglalni, hogy likvidálás, visszaélve a jogállamiság eszközeivel. Azt hiszem, a napnál is világosabb mindazok számára, akik a közé…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előbbi vezérszónoklatomban említettem, hogy egy nagyon hiteles szervezet, az OECD milyen elmarasztaló nyilatkozat megtételére szánta el magát a közeljövőben. (Dr. Czinege Imre: Szánta el a közeljövőben? - Derültség az MSZP soraiban.) Ez még vár…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A zárszámadáshoz benyújtott, koherenciazavart kiküszöbölő indítványok tökéletesen mutatják a baloldali hatalom elmúlt másfél évének jogalkotási technikáját. Gyakorlatilag arról van szó, hogy törvényi köntösbe bújtatva vé…
T/5908 A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A benyújtott törvénytervezet egy különös formát valósít meg, amikor egy speciális termékre vámmentességet kér az előterjesztő által megindokolt okok miatt. Azonban mondhatnánk, van még néhány termék, nemcsak az úthasználatmérő készülék, amelyet má…
Napirend előtti felszólalások
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Medgyessy Péter miniszterelnök úr beszédeinek egyikében kifejtette, hogy mindent megtesz a jelenlegi hatalom 2006-os választási győzelme érdekében. Akkor még nem sejtettük, mit is jelent ez a gondolat - ma már viszont egyre többen kezd…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A két előző hozzászólásban Gémesi György képviselőtársam és Bőhm András képviselő úr mindketten az önkormányzatokról beszéltek, de micsoda nagy különbséggel. Bőhm András egyetlenegy önkormányzatról, a budapesti önkormányzatról…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jóléti állam ideje lejárt - ez Medgyessy Péter gondolata volt, és e gondolatot a baloldali kormány meg is valósítja a benyújtott költségvetés segítségével. Egy évvel ezelőtt a tisztelt kormány által beterjesz…
Napirend előtti felszólalások
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon nehéz volt követni az ön gondolatát (Derültség a kormánypárti padsorokban.), főleg azért, mert az alapvető kérdéseket nem tisztázta. Nem tisztázta, hogy a jövő évi, ön által építendő és beharangozott 800 k…
A/6105 Szerencse fel - szerencse le?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Külön megtiszteltetésnek veszem, hogy több hónap után újra itt, a Ház falai között látjuk a miniszter urat. Szerencse fel, szerencse le - ez nem a bányászhimnusz ismert refrénje és bevezető dallama…
A/6105 Szerencse fel - szerencse le?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Válaszában számomra egyetlenegy értékelhető gondolat volt: én valóban a Szerencsejáték Részvénytársaság kapcsán szerettem volna ezt a kérdést feltenni. A többi véleményem szerint mellébeszélés. Ugyanis önök megindították azt a foly…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, elnök úr, az ügyrendi indítványom nem önt illeti, hanem az elnök asszonyt, aki ön előtt vezette az ülést. Azt szerettem volna megtudni, hogy mi alapján változtatta meg a múlt hét október 20-án megszavazott napirendet, hiszen éppen az elnö…
Napirend előtti felszólalások
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Szemben az előttem szólóval, én nem a személyes problémáimat próbálom a parlament színe előtt országos jelentőségűnek feltüntetni. (Derültség és taps az ellenzék padsoraiban.) A Magyar Demokrata Fórum nevében azokról szeretnék szólni, akik 1956-ban fiata…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök úr, az ügyrendi indítványom, hogy kérem, szavaztassa meg és függessze fel, bizonytalan időre napolja el az adótörvények részletes vitáját, mert a kiadott T/5478/276. sorszámú ajánlás a képviselőket súlyosan megtéveszti, a valóságot nem tükrö…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy akik az ügyrendi indítványomat meghallják és meg is értik, most ők fognak hazamenni. Ugyanis az elnök úr utalt rá, hogy magyarázatot találok arra, hogy Fónagy János, Latorcai János, Lengyel Zoltán képviselőtársaim nevei miért sz…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. (Dr. Veres János: Ez korrekt válasz volt.)