925 felszólalás
A/3562 Tűzoltóautók megkülönböztető jelzés nélkül?
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a biztató szavait, hogy ez esetben természetesen szakmai okok miatt felül kell vizsgálni, hogy milyen eszközparkkal rendelkeznek, de mint köztudott, az önkéntes tűzoltó-egyesületek Magyarországon több mint százéves múltra t…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Több soron, a Lentner Csaba képviselő úr által benyújtott indítvány kapcsán, de eljutottunk a tegnap esti mezőgazdasági bizottsági üléshez, amely valójában tényleg ugyanezt a kérdéskört feszegette. A Magyar Demokrata Fórum ottani szavazását koalíciós tár…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatári József képviselő úrnak a gondolatára szeretnék reflektálni. A Magyar Demokrata Fórum, mint említettem, nem szavazta meg azt az indítványt, amelyet a Kisgazdapárt nagyon szeretett volna szavazásra vinni az üzletrésztörvénnyel kapcsolatosan. Nem sz…
T/3011 Az új szövetkezetekről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A vitában - habár 27 módosító indítványt adtam be, és a tévén keresztül néztem - direkt nem vettem részt, látva azt, hogy milyen hangulat alakult ki. Megértek kormánypártot is, ellenzéket is, mindazt a stílust és viselkedést, amit tanúsítottak. Ne…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Bauer Tamás képviselőtársunk által említett plágiumperrel kapcsolatosan: csak annyiban szeretnék visszatérni erre a kérdésre, hogy ez a most már elfogadott változat szerint is úgy néz ki, hogy működni fog, míg a szabad demokraták által beterjesz…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. A Belügyminisztérium fejezetében már az eddigi módosító indítványaink kapcsán is különös hangsúlyt helyezett a Magyar Demokrata Fórum a tűzoltóságok kérdéskörének, helyzetének javítására. Ezen belül is nem győztük számtalanszor ismételni, hogy a mag…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium keretében a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa részére szerettem volna még az előző módosítóindítvány-csomagban mintegy 30 millió forintos támogatást javasolni. Azért tettem ezt, mert a következő éves és…
T/3313 A szőlő- és gyümölcsös ültetvények összeírásáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum támogatja a benyújtott törvénytervezetet, olyannyira, hogy mi várhatóan módosító indítványt sem szeretnénk benyújtani hozzá. Amihez szeretnénk módosító indítványt benyújtani, ahho…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Elnök úr! Úgy érzem, hogy a kistérségimenedzser-ügyben a legilletékesebb talán mégiscsak a Magyar Demokrata Fórum. Amikor egy évvel ezelőtt Horváth Balázs képviselőtársammal együtt benyújtottuk azt az indítványt, hogy 500 millió forintot különítsünk el egy…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Két témával szeretnék kiemelten foglalkozni hozzászólásomban. Az egyik a tűzoltóságok, de ezen belül a közvélemény által kevésbé ismert köztestületi tűzoltóságokat szeretném reflektorfénybe helyezni. Mintegy öt évvel ezelőtt elkezdődött egy átalakulási f…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Horváth Balázs a Magyar Demokrata Fórum nevében beterjesztett egy módosító indítványt, amely a rendőrség pénzügyi szerkezetét próbálja korrigálni. Miért kellett ezt javasolni? Azért, mert a beter…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Nyilvánvaló, hogy az, amit az MSZP kért, hogy hogyan lehetne kiterjeszteni azok részére is a kedvezményt, akik nem tudják esetleg jövedelmük folytán igénybe venni, személyi jövedelemadó-kedvezményről beszélek, most beteljesül. Tehát innentől kezdve ugye azt…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
FONT SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság, mivel egy elég komoly szakmai törvényről van szó, kormánypárti oldalról a szakmaiságát nem kifogásolta, olyannyira, hogy rajtam kívül n…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény - már többen is említették előttem, én is egyetértek - egy szakmai törvény, amelyben, úgy tűnik, a beterjeszte…
T/3006 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.évi IV.törvény módosításáról
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslat a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szól, és mindössze négy paragrafusból áll. Hende államtitkár úr…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. A két törvénytervezet kapcsán röviden szeretnék kitérni a külső üzletrész problémakörére és az új szövetkezetekről szóló törvény általános problémakörére, aztán nagyon részletesen, szinte kizárólag, az új szövetkezeti törvény takarékszövetkezetek szempon…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden Keller László képviselőtársunk is érintette a személyi jövedelemadó sávhatárainak kérdését. Igen, a Magyar Demokrata Fórum is benyújtott egy olyan módosító indítványt, amelyben azt javasoljuk, hogy a 30 százalékos…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egész vitának van egy háttérrésze, mégpedig az, hogy olyan témáról vitatkozunk, milyen további kedvezményeket lehet nyújtani történetesen a társasági adó, a személyi jövedelemadó és majd a további adók formájában. Mi ennek a vitának az alapja? Az, hog…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Így van. Köszönöm a szót, elnök úr. Ügyrendi kérdésben, miszerint ragaszkodunk hozzá, a tévéközvetítési időben a Magyar Demokrata Fórum hátralévő kilenc percét fel szeretnénk használni. Lehetetlen az, hogy megfosztanak bennünket attól, hogy elmondjuk, a társadalombiztosítási járul…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Sajnálattal azt kell mondanom, hogy tiltakozom és ellenvéleményemet fejtem ki, mert...
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt többször visszatértek már előttem megszólaló képviselőtársaim a szőlő-bor kérdéskörében a jövedéki törvénnyel kapcsolatosan. Csak jelezni szeretném, hogy nagyon kevesen tudnak tárgyszerűen megnyilvánulni abban, hogy mi is a probléma a jövedéki szabál…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szeretnék ennek a törvénynek túl nagy védelmezőjeként föltűnni. Magam nem szavaztam meg tavaly, amikor a zárószavazásra került sor, éppen a sok aggályom miatt, amelyből sok beigazolódott, azonban sokat már sikerült kiküszöbölni éppen tavasszal, a vám…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
FONT SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az új szövetkezetekről szóló törvénytervezet kapcsán már nem volt olyan heves vita, mint a szövetkezeti üzletrész kapcsán, mégis hozzá kell tennem, hogy a többség…
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő zárszámadási törvény kapcsán tulajdonképpen miről is van szó? Tervet és tényt kell összevetni, majd ennek megfelelően, a valós helyzetnek megfelelően törvényi korrekciót k…
T/2937 A Nemzeti Földalap feladatairól és jogállásáról (a Nemzeti Földalapról)
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Régen látott egység tapasztalható a parlamentben a tekintetben, hogy úgy néz ki, hogy egy ilyen kérdéskörrel foglalkozni kellene, az indokok azonban, hogy miért kellene és milyen környezetben kellene, ez már úgy néz ki, teljes egészében megosztja…
T/3029 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény módosításáról
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A tavasszal is tárgyalt szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvény zárószavazása után egyértelművé vált, hogy abban két, a szakma által nagyon kifogásolható paragrafus is…
T/3029 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény módosításáról
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Igen, szeretnék.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Majdnem ott kell folytatnom, ahol Karl Imre képviselőtársam abbahagyta. A Magyar Demokrata Fórum vezérszónoklatában is jelezte, hogy az üzemanyagok esetében nem értünk egyet a jövő évre szóló és…
T/2805 Az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslathoz hozzászólásomban főleg a törvényjavaslat két általános aspektusára szeretném a figyelmet felhívni. A kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló törvényjavaslat a jogalkotásunk…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A tb-járulékok csökkentése örvendetes dolog, ezt szinte mindannyian elismerjük, tudjuk, 33 százalékról 30 százalékra, majd pedig 27 százalékra fog csökkenni a járulékteher. Azonban az egyösszegű, fix összegű tb-járulék ugyanakkor emelkedik, és itt…