288 felszólalás
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy a jövedéki adót érintő rendelkezések módosításának szükségességében egyetértünk, tehát egyszerűen érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy a kormány miért nem kívánja a jövedéki termékekre kiterjeszteni azokat a ked…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat preambuluma és általában a törvényjavaslat nincs összhangban azokkal az elvárásokkal, amelyeket a különböző szakmai szervezetek, a mezőgazdasági termelők és maguk a politikusok is megfogalmaznak…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
GLATTFELDER BÉLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ma olyan törvény tárgyalását kezdte meg az Országgyűlés, amely hatályon kívül helyezi az 1993-ban született és tíz éven keresztül működő agrárrendtartási törvényt, és új…
A/1828 Valóban elfogadhatók-e a versenyfeltételek a gazdák számára?
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Jobban örültem volna, ha a miniszterelnök úr a napirend előtt személyesen beszámol az Európai Unióhoz való csatlakozásunk tárgyalásain elért eredményekről, ahogy az korábban Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt szokás volt, és most is neki…
A/1828 Valóban elfogadhatók-e a versenyfeltételek a gazdák számára?
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tehát, ha jól értem, akkor nem sikerült elérniük azt a célt, amit maguk elé tűztek ki, amikor azt célozták, hogy 100 százaléknál is több támogatást kapjunk, hiszen csak 25 százalékot kapunk az Európai Uniótól. Én megválaszolom ön helyett a s…
I/1668 A szavamat adom - a támogatást elveszem, avagy a családi gazdálkodók támogatása szocialista módra
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A szocialista kormány hivatalba lépése óta szinte nincs olyan hét, hogy a mezőgazdaságból élőket, különösen a családi gazdálkodókat ne érné újabb és újabb meglepetés - már ha meglepetésnek nevezhető az, amikor arcul csapják…
I/1668 A szavamat adom - a támogatást elveszem, avagy a családi gazdálkodók támogatása szocialista módra
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A miniszter úr félrebeszélése miatt szükséges megismételni, hogy miről szólt az interpelláció. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van! - Moraj az MSZP padsoraiból.) Arról szólt, hogy Medgyessy Péter azt ígérte a választásokat megelőzően, hogy…
V/1143 Az Európai Unióhoz történő csatlakozás tárgyában politikai vitanap kezdeményezés
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha már képviselők kirohanásáról beszélt az előttem szóló, akkor hadd jegyezzük meg, hogy persze a külügyminiszter úr is eltávozott már, de nyilván más fontos tevékenysége van. (Dr. Vastagh Pál: Itt van az…
V/1143 Az Európai Unióhoz történő csatlakozás tárgyában politikai vitanap kezdeményezés
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt szeretném mondani, hogy az a fajta kötözködés, amelyet az előbbi felszólalásában gyakorolt, semmivel nem visz közelebb minket ahhoz, hogy sikeresen csatlakozzunk az Európai Unióhoz. Kérem szépen öntől is és a kormány…
Napirend előtti felszólalások
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Sorsdöntő időszak előtt áll a magyar mezőgazdaság. A következő hónapokban dől el, hogy milyen feltételek mellett válhatunk az Európai Unió tagjává, és dönt majd az Országgyűlés, hogy a belépésünk előtti utolsó évben mekkora tám…
A/1195 Nincs kegyelem
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ha Isten is megsegít minket, 2004 januárjától az EU tagjává válunk. Mindnyájan tudjuk, hogy az EU-tagság mezőgazdaságunk számára az elérhető előnyök mellett kockázatokkal is jár. A mezőgazdaságunk technikai fe…
A/1195 Nincs kegyelem
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, miniszter úr. Ön kiválóan vitatkozik olyan állításokkal, amelyeket én nem mondtam - próbáljon meg azokkal vitatkozni, amelyeket mondok. Azt gondolom, nem állja meg az az állítás a helyét, hogy nincs elég pénz, hiszen épp a múlt héten szavaztunk a zárszámad…
V/910 Merre tart Magyarország?
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Magyarország európai uniós csatlakozásának egyik kulcskérdése lesz, hogy milyen feltételek mellett, milyen felkészültséget követően fog a magyar mezőgazdaság az Európai Unió agrárgazdaságához csatlakozni. Nincs mé…
Napirend előtti felszólalások
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tegnap a mezőgazdasági termelők országszerte demonstrációt tartottak. A demonstráció annak ellenére is sikeres volt, hogy a mezőgazdaság az aratási munkák idejét éli; és annak ellenére is több mint ezren ment…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
GLATTFELDER BÉLA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mezőgazdasági bizottságban egyetértés volt abban, hogy melyek a tárgyalt törvény súlyponti kérdései mezőgazdasági szempontból. A kisebbség is úgy ít…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat Széchenyi-tervet érintő - pontosabban egyáltalán nem érintő - részeiről szeretnék beszélni. A Magyar Szocialista Párt a választásokat megelőzően azt ígérte, hogy kor…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tekintettel arra, hogy Pásztohy András, MSZP-s képviselő úr, ha finoman is, de úgy tűnik, elhatárolta magát Karakas János valóban ízléstelen felszólalásától, én nem szeretnék erre a kérdésre hosszú időt vesztegetni, csupán azt szeretném mond…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Négy kérdésről szeretnék beszélni: a mezőgazdák által elnyerhető jövedelem kérdéseiről, a családi gazdaságok támogatásáról, a szőlő- és bortermelők helyzetéről, a külföldiek földtulajdonszerzéséről. Nos, Medgyessy…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Amikor ön államtitkár volt, bár most éppen távozik a mezőgazdaságot támogató képviselők köréből, hiszen ha jól tudom, egy másik minisztérium államtitkára lesz - én visszaérkezem, ön meg távozik, ilyen az élet -, akkor volt egy olyan eset, és ezt az akkori jegyzőkönyvek is…
Napirend előtti felszólalások
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselő Úr! A polgári kormány a megalakulásakor nem kisebb feladatot tűzött maga elé, mint hogy kísérletet tesz arra, hogy visszaállítsa Magy…
Napirend előtti felszólalások
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Meglehetősen meglepett, hogy a képviselő úr másokat indulatos véleménynyilvánítással vádol (Dr. Géczi József Alajos: A Bokros-csomagot el ne felejtsd!), majd ezt követően elmond egy olya…
J/4930 Beszámoló az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/5775 Az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár, az Országos Atomenergia Bizottság nevében: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az energiáról és ezen belül a villamos energiáról, a villamosenergia-ellátás fontosságáról az elmúlt évben önök többször kaptak tájéko…
J/4930 Beszámoló az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/5775 Az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Megpróbálok rövid lenni. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a tisztelt képviselő uraknak és hölgyeknek, hogy ilyen aktívan részt vettek az atomenergia 2000. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámoló m…
A/5829 Igéretek fedezet nélkül !
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnöknő. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Való igaz, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye hagyományosan foglalkoztatási szempontból a legkedvezőtlenebb helyzetű megye Magyarországon, és való igaz, hogy ezt a helyzetet n…
A/5829 Igéretek fedezet nélkül !
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Való igaz, hogy a szocialista nagyipar összeomlása Borsod megyében kellemetlen, hátrányos helyzetet okozott. Látható, hogy a szocialista nagyipar fejlesztése nem vezet sehová, ezért szükséges a Széchenyi-terv támogatása és folytatása. Ezt is kére…
I/5803 Hogyan mérsékelhető a panellakásokban élők kiadásai?
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Képviselő Úr! Az energiatakarékosság állami támogatása nem új keletű Magyarországon, az első program 1997-ben indult, azt megel…
I/5770 Miféle hét százalékról beszél?
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselő Úr! Bevallom, nem hallottam mindent abból, amit elmondott, de gondolom, nem igazán tért el a leírt szövegtől. A hangzavar nyilván az ön különös népszerűségének…
K/5823 Kapnak-e kompenzálást azok a fűtőerőművek, illetve hőszolgáltató cégek, amelyeknél a rendkívüli időjárásra hivatkozva a MOL. Rt. tüzelőanyag-cserét rendelt el?
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Körülbelül olyan hat-hét éve van érvényben (Dr. Hankó Faragó Miklós: Hatályban! Különbség!) az a rendelkezés, amelyik az egyedüli gázértékesítőnek, a MOL Rt.-nek lehető…
H/5699 A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú egyezmény megerősítéséről
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim, Uraim! Mivel az egyezmény a magyar munkavállalók számára kedvező, előnyös, ezért kérem a javaslat elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Napirend előtti felszólalások
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (Bauer Tamás: Keményen!) Kedves Képviselő Úr! Napirend előtti felszólalását azzal a kérdéssel kezdeményezte, hogy Bokros-csomag vagy Széchenyi-terv. Arra kérem képviselő urat, n…