2 003 felszólalás
Bejelentések
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Magyar Zoltán, Jobbik; Hoffman Pál, KDNP; Csóti György, Fidesz; Bartos Mónika, Fidesz.
T/13218 A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1., 3., 4., 5., 6. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de a Jobbik-frakció az 1., 3. és 5. pontokról szavazást kért.
T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyikos képviselő úr azt mondta, hogy bohózat, én azt mondanám: egyszerűen tragikomikum, ahova eljutottunk. Kérem, nézzék már meg, és tisztelettel kérdezem, nem bántva az elnök urat, meg tudnák-e jelölni, hogy…
Napirend előtti felszólalások
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Magyar Zoltán, Jobbik; Gaudi-Nagy Tamás, Jobbik; Kepli Lajos, Jobbik. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Osztolykán Ágnes, LMP; Nyakó István, MSZP; Tarn…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt 5 óra 10 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 106 perc; az MSZP képviselőcsoportjának 56 perc; a Jobbik képviselőcsoportjának 52 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 49 perc; az LMP képviselőcsoportjának 30 perc;…
H/13625 Ajánlás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökének személyére (Földváryné Kiss Réka) H/13626 Ajánlás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagjának személyére (Ötvös István) H/13644 A Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökének és tagjainak megválasztásáról (Fö
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Szavazni csak hivatalos szavazólapon lehet. Érvényes szavazatnak csak az minősül, amit a szavazólapon szereplő jelöltre adtak le a neve melletti "igen" vagy "nem" négyzetben elhelyezett két, egymást metsző vonallal. Érvénytelen az a szavazat, amit nem a h…
K/13389 Bezár a bazár?
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a pénztárgépek adóhatósághoz történő bekötésének előírása és szabályozása teljességgel végiggondolatlan, elhamarkodott, és komoly piaci káoszt eredményezett. Az ügy hátterében nem áll más, mint egy újabb Fidesz-mu…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt elnök úr, amikor a záróvitáknál áttértünk arra, hogy időkeretben tárgyalunk, akkor alakult ki ez, hogy frakciónként 5 perc, de hogy ezt egy embernek, egy képviselőnek kötelessége kihasználni, vagy kettőnek, háromnak, ebben nem volt korlátozás, e…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én a költségvetés részletes vitájának első szakaszában az általam benyújtott indítványoknak akkor mindegyikét indokoltam, azokat is, amelyek második körösek, ezért az egészet már nem megismételve, sőt tapasztalva azt, hogy képviselőtár…
H/13092 A Jászkun önmegváltás emléknapjáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi megbeszéltük képviselőtársammal, hogy a szocialista frakció álláspontját ő fogja ismertetni. Engedjék meg nekem a főhajtásom a képviselőknek, akik ezt a kezdeményezést tették. Miután a családunk egyik fele…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Elsőként a 18. számú ajánlási ponthoz szeretnék szólni, amelyet Steiner Pál képviselőtársam nyújtott be. (Jelzésre:) Bocsánat, Lamperth Mónika és Varga Zoltán. A lényege az - és én tisztelettel ké…
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Akkor elsőként ahhoz a sorhoz szólnék, amely a 24. ponttal kezdődik, szintén Lamperth Mónika és Varga Zoltán a beterjesztők. Itt mondhatnám azt az előző vitaszakaszban elmondott egyetlen mondatot, hogy szerintem ma ember nincs, aki meg tudná az…
T/13054 A hitelbiztosítéki nyilvántartásról
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő. Az első vitaszakaszban az általános szabályokhoz érkezett módosító javaslat található az 1. pont szerint, a hitelbiztosítéki rendszer működését érintő indítványok a 2-8. pontok szerint, a nyilatkozattételhez benyújtott módo…
T/13054 A hitelbiztosítéki nyilvántartásról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Valahol kapcsolódom is ahhoz, amit Staudt Gábor képviselő úr elmondott, mert ugyanez a gond fogalmazódott meg bennünk is, hogy egyáltalán felvetődik az adatvédelmi kérdés, hogy ki mikor és milyen adatokhoz férjen hozzá, de ugyanúgy, ah…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy Józsa képviselő úr nem szorul az én védelmemre, de Kovács Péter képviselőtársamnak azt mondanám, hogy talán ha az első 70-80 oldalt elolvasná, ebből az országgyűlési határozati javaslatból, akkor nem mondana ilyen bu…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Vállalva azt, hogy esetleg fegyelmez bennünket, de végül is összefügg, mert én ezt majd a normál hozzászólásomban vissza akarom hozni - csak az, amit Kovács Péter megpróbál szépíteni. Képviselő Úr! Ön mondta, a minimálbéresek is adót f…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Miután néhány kétperces hozzászólásom volt, én így már nem tartok egy hosszú előadást. Reagálok néhány dologra, az egyik az, hogy Baráth Zsolt képviselő úrnak hadd mondjam azt, képviselő úr, én azt megértem már elég hosszú ideje, hogy…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sajnálom, Kovács Péter képviselő úr, én nem akarom önt égetni, de tényleg kimondta a számokat. A 73-ból 60-at hazavitt, tehát nem terhelte a vállalkozót. Mit tettek önök ezzel szemben? 73-ról felemelték 98-ra, tehát a vállalkozót, akár az egysz…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy néz ki, nem tudunk mi ebből kikeveredni ma. Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Ha csak a számokat veszi, amit elmondott, ugye, ön is tudja, hogy ez a szerencsétlen minimálbéres ember havonta 21 ezer forinttal fizet több adót, mint fizetett koráb…
T/13049 Egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Kedves Talabér Márta Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy néhány dilemmát elmondjak vagy kérdést feltegyek a dolog kapcsán. Ahogy Pál Béla elmondta, támogatjuk a javaslatot. De vannak rossz érzések, és e rossz érzések kapcsán mint szülő a gyerekeimmel hasonló korú fiatalok prob…
Bejelentések
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Pálffy István, KDNP. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Szél Bernadett, LMP; Tóbiás József, MSZP; Rónaszékiné Keresztes Monika, Fidesz; Gaal Gergely, KDN…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 11. § (1) bekezdése k) pontjában foglalt jogköre alapján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek: "Az Országgyűlés a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló T/12415. számú…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Most gondban vagyok, mert van információm arról, hogy esetleg az időkereteket átszámítják. (Sáringer-Kenyeres Tamás: Nem kaptok!) Egyelőre most nem tudok mást, mint a két perc lehetőségével élek. Tisztelt Képviselő Úr! Én elmondom: ami…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Aradszki Képviselő Úr! Én megértem, hogy önnek ki kéne mosni a szennyest. 2008-ban Varga Mihály mondta először, hogy világméretű válság van kibontakozóban. Ezt azóta megerősítette a saját miniszterelnökük, Orbán Viktor is. Sze…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kontur Képviselő Úr! Pedig már sokszor megígértem, hogy önnel nem folytatok szakmai vitát, mert egyszerűen szégyellem lejáratni önt a kollégái előtt, de a következő egyszerű kérdéseimre, ha tud válaszolni, de nem is kell hogy…
T/12792 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A szavazás során nem határozunk az ajánlás 1., 2., 3., 6., 14., 15., 16., 17., 19., 23., 44., 46., 47. pontjairól, valamint a kiegészítő ajánlás 42. és 108. pontjairól, mert azok a kijelölt bizottság döntése alapján nem felelnek meg a Házszabály rendelkez…
T/12513 A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az 5 óra 10 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 106 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 56 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 49 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 52 perc, az LMP képviselőcsoportjának 30 perc, a függe…
T/12513 A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Szalay Képviselő Úr! Amit érintett, azzal részben vitatkozom, de azért vitatkozom, mert megoldást kellene találni. Vitatkozom önnel abban, hogy a családi napközivel kapcsolatban már elkezdődött egy képzés, tehát ott már pedagó…
T/12513 A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy látom, hogy Szalay úr, amit elmond, abban lassan közelít az én álláspontomhoz. Azt gondolom tehát, hogy ahol igény van, ezt el tudják dönteni a hozzáértő szakemberek, hogy hol hiánypótló ez a családi napközi, és ott az állami normatívát ige…
T/12792 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány mondatot szeretnék kiemelni akár amit Varga Mihály mondott, hogy stabilizálódik az adórendszer, majd Babák képviselő úrtól, hogy az adópolitika egyben társadalompolitika is. És akkor ehhez hadd tegyem…