2 003 felszólalás
T/1610 A gazdasági kamarákról.
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság az 1999. november 3-ai ülésén megtárgyalta a T/1610. számú törvényjavaslatot, amely a gazdasági kamarákról szól. A bizottság 9 igen, 12 nem és 5 tartózkodás mellett elutasította a tör…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: (Iratcsomagokkal a kezében lép fel a szónoki emelvényre. - Csurka István: Ez 15 percbe nem fog beleférni! - Derültség.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést, de lassan kifújom magam. Olyan törvényjavaslat van most a kezünkben, a…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Úgy, ahogy Balla György képviselőtársam elmondta, sajnos sok esetben a kormánypárti képviselőknek kellett védelmükbe venniük ezt a költségvetési tervezetet…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos elég későn kapunk szót ahhoz, hogy reagáljunk, de én is Mádi Lászlónak szeretném visszaidézni. Kedves Képviselőtársam! Az 1999. évi költségvetési törvényben kezdődött az a tisztességtelen játék, amikor olyan paragrafusok kerültek a rendszerbe,…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek, hogy egy kicsit későn nyomtam meg a gombot. Tállai képviselőtársamat szeretném kérni: nagyra becsülöm, és tudom, hogy ért az általános forgalmi adóhoz, de - tényleg azt kérem, ne vegye cikizésnek - ha megnézi a 8. számú ajánlási…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megváltoztattam a korábbi álláspontomat, és megpróbálom két percben összefoglalni, hogy valamivel gyorsítsuk a vitát. Az a gondom, és ahogy átnéztem ezeket a módosító javaslatokat, államtitkár úr, szinte mind a hat parlamenti párt benyújtott mó…
T/1469 A kis-és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel kérem, bízza meg az ügyrendi bizottságot, foglaljon állást arról, hogy a Házszabály 51. § (6) bekezdésével mikor élhet a képviselő, ha személyes érintettsége van! Mert ön nem adott Szekeres Imrének szót, hogy kérje a tisztelt Házat ezen p…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselők is elismeréssel szóltak arról, hogy ennek a zárszámadásnak számos pozitív változása van a korábbi évek gyakorlatához viszonyítva. Ezzel sz…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy gondolat, és örülök, hogy Tállai képviselő úr ezzel fejezte be, hogy a változatlan adókulcsok kiszámíthatóvá teszik. Igen, kedves képviselő úr, csak azzal is kellene számolni, hogy ha ez az adótábla így marad és nem valorizálunk, m…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hozzászólásomban már csak röviden szeretném összefoglalni, hogy a szocialista frakció a mai napon milyen észrevételeket fogalmazott meg, milyen javaslatokat és milyen kifogásokat tett. Azt hiszem, kormánypárti képviselők is hallhatt…
T/1446 A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Márton Attila képviselőtársam egészen korrektül adta vissza azt a véleményt, ami a gazdasági bizottságban elhangzott erről a mindössze négy paragrafusból álló t…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Horváth Képviselő Úr! Korábban is kezdtem egyszer így a reagálásomat. Amikor szakmai tételekről beszél, egyszerűen nem lehet nem egyetérteni. Csak úgy, ahogy Tardos vagy Kertész képviselő úr már említette: ha megnézzük ezt az anyagot, ezek rövi…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A 15. és a 25. szám alatt szereplő indítványok támogatását szeretném kérni. Az általános vitában elég sokat beszéltünk erről a kérdésről. Valójában arról szól a két módosító indítvány, hogy a közigazgatási hiva…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Annak ellenére, hogy most már félig-meddig korrigálta az eddigi hibáit, mégis fenntartottam a szókérést. Ezt akarom kérni öntől is, hogy úgy vezesse az ülést, ahogy teljes konszenzussal elfogadtuk itt a Házban a vitaszakaszokat. Lehet, hogy akk…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Már csak néhány gondolatot szeretnék hozzátenni ebben a vitaszakaszban az 58., a 60., 67., 70., 106. és a 119. számú indítványhoz, amelyet Farkas Imre képviselőtársammal nyújtottunk be. Az indítványunk valójában arról szól, amiről eddig a vita is. Azt…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném kérni, hogy a preambulumhoz érkezett két módosító indítványt össze kellene kapcsolni. Nem merek határozott állást foglalni, mivel a gazdasági bizottságban a kormány képviselője támogatta az indít…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Szeretném kérni: nagyon sajnálom, hogy időközben Áder házelnök úr elment, mert ezt az ügyrendi javaslatot neki szerettem volna első kézből elmondani, ezért kérem, hogy ezt továbbítsa. Az a meggyőződésem, hogy a Ház eléggé megtépázott tekintélyét helyre kellen…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság - úgy, ahogy Balla képviselő úr elmondta - megtárgyalta a T/1501. számú törvényjavaslatot, de én előrebocsátom, és el kell mondanom, mintha nem ugyanaz…
T/1280 A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Horváth Zsolt képviselőtársam! Azt hiszem, most olyan pályára mentünk, amin nem lenne jó továbbmennünk. Látom, hogy ön a magánnyugdíjpénztár-rendszerrel nincs egészen tisztában. Erre két dologból következtetek: az egyik, amikor a hiányró…
T/1280 A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselő Úr! Nehéz helyzetben vagyunk, arról beszélgettünk, hogy most visszamenjünk-e az első vitaszakaszba, ami volt még a nyári szünet előtt, amikor erről beszéltünk, és ennyiben csatlakozom és megerősítem Bauer Tamást. Mint nagycsaládos én…
I/1412 A MATÁV privatizáció árnyékában
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Matáv-részvények értékesítésekor az árfolyam folyamatosan csökkent. Feltehetően kedvezőtlenül befolyásolta az értékesítési árat a jegyzéssel egy időben történt kormányzati intézkedéssorozat.…
I/1412 A MATÁV privatizáció árnyékában
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát nem tudom elfogadni a következő okok miatt. Ahogy ön is említette, nem voltak kedvezőek a külső feltételek, mert pont ebben az időszakban a környezetünkben mások is piacra dobtak értékpapírokat. (15.00) De ennél sokkal fontos…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon nagy gondban vagyok, többször fontolgattam, hogy a bejelentett hozzászólásomat esetleg visszavonjam, mert annyi minden elhangzott már, hogy egy egységes kerek hozzászólást nehéz ma megtenni. Ami arra ös…
T/1280 A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök, hogy a végére visszaterelődött a szó a gyed körébe. Hadd mondjam azt, amit Horváth Zsolt képviselő úr is és Kökény Mihály mondott, és amit az elnök asszony megerősített, hogy nem záródik le az…
T/1176 A polgári szolgálatról szóló 1997.évi XXI.törvény módosítása
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már sok minden elhangzott az általános vita korábbi szakaszában, én csak néhány dologra szeretném mindenképpen ráirányítani a figyelmet. Ez a törvénymódosítási javaslat fantasztikusan megnöveli a munkaügyi közpon…
J/860 Az adatvédelmi biztos beszámolója 1998. H/1336 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány gondolatot szeretnék hozzátenni Majtényi úr beszámolójához, akár az írásos, akár a szóbeli beszámolót értem alatta. Hozzászólásomban néhány gondolattal érinteni fogom Fenyvessy Zoltán képviselő úr előbb el…
T/1240 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ehhez a rövid törvényjavaslathoz több módosító javaslatot tettem, és szeretném az államtitkár úr támogatását kérni, miután azt látom, hogy az indítványok egy részét a költségvetési vagy az alkotmányügyi bi…
T/1240 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Hadd térjek vissza rögtön az ajánlás 1. pontjára, azt mondja, hogy nem lehet tudni. Szóval, itt nem a portás fog dönteni. A törvény szerint az APEH elnöke, az ő szakértői kapták a jogosítványt. Tehát amikor a…
T/1240 Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én tisztelettel kérném az államtitkár urat és önt is, hogy tegyék lehetővé, mivel ilyen késői órán vagyunk, hogy a kapcsolódó módosító indítványokat - úgy, mint ahogy ma már egy másik törvény kapcsán is - péntekig lehessen benyújtani. Köszönöm szépen.
T/855 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban ezt akarom bejelenteni, hogy azokat az indítványaimat, amelyeket a kormány nem támogatott, visszavonom. Köszönöm szépen. (Taps.)