1 880 felszólalás
I/8242 Munkahelyvédelem helyett elbocsátási hullám?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miskolctól Budapesten át Pécsig, vagy éppen Szegedtől Budapesten át Zalaegerszegig és újra vissza Miskolcra, félnek az emberek, féltik a munkahelyüket. Féltik, s nem oktalanul; egyszerűen azért, mert látják, hogy önök mit csiná…
I/8242 Munkahelyvédelem helyett elbocsátási hullám?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tudja, aki nem mond igazat, az hazudik. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Tehát nézzük: a foglalkoztatás tekintetében 2008 őszén a foglalkoztatottak száma több volt mint jelen pillanatban - csak hogy rögzítsük. Jelentősen emelték a min…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az 1., a 2., a 3. és a 4. ajánlási pontokhoz szeretnék szólni - mint ahogy jegyző úr és elnök úr is megerősítette - az első vitaszakaszban. A módosítások kapcsán két ajánlási pontban, az 1-esben és a 2-esben a mértékek tekintetében van változás a korábbi…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az 5., 7., 9., 10., 12., 15., 16., 18. és 20. ajánlási pontokat érintem első körben. Itt részletesen bocsátkozhatnék újra abba a gondolatmenetbe, amit már az előbbiekben elmondtam, most nem ismétlem meg, mindössze azt szeretném mondani, hogy a mér…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindössze két megjegyzést szeretnék tenni, és nyilván a részletes vita szabályait tartva nem az általános vitára visszatérni. Az ajánlási pontok tekintetében mondhatom, hogy az 1., 2., 5., 7., 9., 10., 12., 15., 16., 18., 20. pontokat érinti mindaz, amit…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt a tekintetben, ami a meglévő munkahelyek megőrzését illeti, mindig és mindenkor támogató jelleggel lesz minden olyan ügy mellett, ami ezt erősíti és segíti. A Magya…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Babák képviselőtársam, két és fél év utáni ébredést követően most, amikor munkahelyvédelmi akciótervről beszélnek, végig kellene gondolni ennek még két aspektusát. Az egyik az, hogy közben az önkormányzatokat milyen új adókivetési lehetőségekkel ruházzák…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Attól tartok, hogy önök a tehetetlenségüket akarják palástolni (Zaj a kormánypártok soraiban.), mert végül is az alapvető ígéreteikből semmi nem teljesül, de ugye, 1 millió munkahely, ismert, 400 ezer ebben a ciklusban. Nem teljesül, mert bár próbál itt…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A helyzet elfogadhatatlan - mondja Matolcsy miniszter. Elfogadhatatlan, de annak eredménye, amit önök szültek. Annak eredménye, mert látható módon két és fél éven keresztül semmit nem tettek azokért az emberekért, akik a leginkább rászorultak a munkaerőp…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Czomba képviselőtársam, államtitkár úr közelíteni szeretne a dologhoz. Közelítek. Ön használt egy miniszterelnöki kinyilatkoztatást, én mondok önnek egy másikat, ami a munkahelymegőrzéssel kapcsolatos. Biztos ismeri azt a két brosúrát, amit az emberek fe…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttem szóló fontos kérdéseket érintett, a közfoglalkoztatást is többek között, amely tekintetében a vonatkozásban egyetértés van közöttünk, hogy a közfoglalkoztatás egy elengedhetetlen támogatási forma, hiszen rengetegen vannak a munkaügyi regiszter…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Czomba Sándor képviselőtársamhoz, államtitkár úrhoz fordulok, és azt kérdezem tőle, hogy ma már itt többször szóba került a források oldal. Én nem azt akarom, hogy van, nincs, melyik soron van. Jó, nemsokára itt van a 16 óra, letelt, a kapcsolódó módosítók beadásr…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két egyszerű kitételt szeretnék tenni. Az egyik: Czomba képviselőtársam, államtitkár úr válaszolni akart mindig az előbbiekben elmondottak alapján, csak érdekes módon nem válaszol. A munkahelyvédelmi terv tekintetében ott, ahol létszámbővítést ígértek -…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ékes József képviselőtársam igényének megfelelően gratulálni szeretnék. Gratulálni szeretnék, de valójában ahhoz, hogy sikerült megteremteniük azt, amiről azt mondta, hogy nem sikerült, a radikális bércsökkenést adott esetben. Sikerült megteremteniük, me…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én nem fogom ezt a részét forszírozni, elnök úr tanácsára és intelmére is, én két egyszerű kérdést vetek fel, amely az Ékes képviselőtársam által elmondottakhoz illeszkedik. Biztos ő is tudja, hiszen elég alapos embernek ismerem, hogy mondjuk, az 1990-es…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak biztos nyelvbotlás volt, nem hiszem, hogy munkavédelmi akciótervről van szó, az egy másik történet, munkahelyvédelmi akciótervről. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jaj! - Babák Mihály: Jaj, de figyelmes!) A munkavédelmi akcióterv arról szól, amikor…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem, nem személyes megtámadtatás, nem. Pontosan azt akartam érzékeltetni, hogy a tudatalattiban megfogalmazódott, tehát a munkavédelmi, nem a munkahely-, hanem a munkavédelmi dolgok tekintetében is van tennivaló. Pontosan azért, mert a munkavállalók egy új munk…
T/7678 Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. (Az elnök csenget.) Ma is itt cseng a fülemben, amikor Rogán képviselő úr, frakcióvezető úr azt mondja, hogy záróvita, zárószavazás időszakában ilyen terjedelmű módosítókat hogyan, miképpen, hogy gondolják ezt, képviselőtársaim. És akkor most, lám-lám, azza…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két fideszes képviselőtársam által említett ajánlási pontokhoz kapcsolódnék. A dolog lényege a következő, de ezt megelőzően két általános mondatot szeretnék megfogalmazni. Az egyik az, hogy az a költségvetés-tervezet, ami a benyújtást követően egy hónapo…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Kovács Péter képviselőtársam által elmondottakhoz két mondat. Az egyik, hogy az önök miniszterelnöke, az önök által megválasztott miniszterelnök mondta azt, ami arról szól, hogy: ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok - ugye? Ez a WikiLea…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két gondolatot szeretnék mondani, az egyik egy konkrét ajánlási ponthoz kapcsolódik, a 388-ashoz, a másik pedig még egy befejezetlen gondolat, ami Kovács képviselőtársam megszólalását követően maradt el. Emlékeznek a munka törvénykönyvének a vitájára, ot…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Horváth Zoltán képviselőtársam a 267. ponthoz illesztetten mondta el az erdei kisvasutak fejlesztésének a fontosságát. Egyetértek vele ebben a dologban, nyilván ez mind-mind idegenforgalmi szempontból nagyon fontos segítség lehet, és előremutató adott es…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen, elnök úr. A dolog lényege, Hoppál képviselőtársam, hogy ha megnézzük ennek a költségvetés-tervezetnek a beltartalmát, megnézi azt, hogy 2012-ben mit csinálnak a felsőoktatás, a szakképzés rendszerében, akkor tisztán és világosan kell hogy lássa…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Nagy Csaba képviselőtársam által érintett ajánlási ponthoz kapcsolódnék, meg a Babák Mihály által elmondott történetet egészíteném ki egy gondolattal. A Nagy Csaba képviselőtársam által elmondottakhoz: amikor arról szól a történet, hogy sok-sok hitel é…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is azt gondolom, hogy az államadósságról nem érdemes többet beszélni, de egy gondolatot igen, hogy tiszta és világos legyen. 1998-2002, Fidesz-kormányzás, lakáshitelezési program, no, nem az, amelyik, mondjuk, a pályakezdő fiatalok első lakáshoz való…
Napirend előtti felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mit hoz a nyár? Hát nyilván meleget, meg láttuk, némi zavarodottságot is. Amikor a miniszterelnök úr arról beszél, hogy mit fognak csinálni, és hogy mi történt az elmúlt két esztendőben, és ezt egymással szembeállítjuk, akkor homlokegyenest más dolgok tö…
I/7826 Kinek kedvez az új Munka törvénykönyve?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Kinek kedvez az új munka törvénykönyve? Hát, itt a napirend előtti kapcsán is már esett szó erről, az államtitkár úr nyilván böngészte azóta is az irományokat. Szeretnék csak néhány rövid tételes mondatot megfogalmazni. Kinek kedvez? Kedvez azoknak a fia…
I/7826 Kinek kedvez az új Munka törvénykönyve?
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Egy számot kihagyott itt a végéről, ez pedig az, hogy a gazdasági válság beköszönte előtt, 2008 őszén 3 millió 910 ezer volt a foglalkoztatottaknak a száma. Érdemes azt is megjegyezni, mert a gazdaság az önmagát reprodukálja, magyarul: ha…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor, amikor az Állami Számvevőszék azt mondja, hogy a bevételek 70 százaléka gyakorlatilag elfogadható és a 30 százaléka pedig beláthatatlan, hogy az hogyan és miképpen fog bejönni az önök tervei alapján, akkor benyújtani egy költségvetést, az cinizmus…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt mondja a képviselőtársam, hogy nem csökkentették a nyugdíjakat. Nem csökkentették, csak elkobozták a 3000 milliárd forintos nyugdíj-megtakarításokat. Foghatatlan az elköltés mikéntje. Az a költségvetés 10 százaléka. Tíz százaléka! Csak hogy tiszta és…