577 felszólalás
I/8895 Teljes hátraarc a bringás ügyekben?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. A miniszter úr válasza nem volt teljesen kielégítő, hiszen nem nyilatkozott arról, hogy a kerékpáros közlekedés feltételeit megteremtő, ennek a fejlesztését a továbbiakban biztosító országgyűlési határozati javaslathoz mi a kormánynak a viszonya. Remélem, hogy…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor még koalíció kormányzott Magyarországon liberális részvétellel, akkor a liberális tárcavezetők és maga az SZDSZ is mindig nagy hangsúlyt fektetett a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítására. Kók…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Először is engedjék meg, hogy első ülésnapunkon erről a helyről is együttérzésünket, részvétünket fejezzem ki Marian Cozma hozzátartozóinak és a veszprémi kézilabdacsaládnak, és egyúttal gratuláljak a veszprémi kézi…
I/8628 Feloszlatás vagy felfegyverkezés? Törvénytelen egyesület vagy megtűrt pártmilícia?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A bíróság első fokon feloszlatta a Magyar Gárdát. A szélsőjobboldali párt magánhadserege példátlan jelenség az elmúlt évtizedek magyar politikájában. Azt gondolom, minden magyar demokrata helyeselte a félelemk…
I/8628 Feloszlatás vagy felfegyverkezés? Törvénytelen egyesület vagy megtűrt pártmilícia?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Két ok miatt nem tudom elfogadni a válaszát. Egyrészt nem megnyugtató a válasz abban a tekintetben, hogy gyakorlatilag semmit nem mondott arról, hogy milyen érdemi, komoly, utólagos nyomozás, vizsgálat indult meg ebben az ügyben, ami ado…
A/6939 A cserbenhagyott reformer sirámai
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Megvárnám, amíg a miniszterelnök úr személyesen tud válaszolni. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)
A/6939 A cserbenhagyott reformer sirámai
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Megvárnám, amíg a miniszterelnök úr személyesen tud válaszolni a kérdésemre. Köszönöm szépen.
A/6939 A cserbenhagyott reformer sirámai
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Természetesen nem vagyok érdektelen a pénzügyminiszter úr sirámai irányában sem, de ha lehet, akkor megvárnám, amíg a miniszterelnök úr személyesen tud válaszolni a kérdésemre. Köszönöm szépen.
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sándor Klára, a liberális frakció képviselője egy hónappal vagy jó másfél hónappal ezelőtt azonnali kérdésben fordult az Egészségügyi Minisztériumhoz "Miért nem nyújtja be a tárca az otthonszülés szabályozás…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma még nem tudhatjuk biztosan, hogy milyen hasonló vagy éppen eltérő okok vezettek oda, hogy hosszú ideje rendszeresen arról kell értesülnünk, ismét romák ellen hajtottak végre súlyos, több esetben halállal végződő támad…
I/6199 Milyen tervei vannak a kormánynak a kábítószer-probléma eddigieknél hatékonyabb kezelésére?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége frakciója nemmel szavazott az interpellációra adott válasznál. Az álláspontunk továbbra is hasonló: a jelentés elfogadását nem támoga…
I/6790 Mégis indít hivatalból eljárást az ügyészség - de miért épp azok ellen, akik feljelentik a bűnözőket?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Polgár Gézát, a Fókusz riporterét egy oknyomozó riport elkészítésével kapcsolatban bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg. Az újságírót hivatalos személy általi közokirat-hamisításban való bűnsegédle…
I/6790 Mégis indít hivatalból eljárást az ügyészség - de miért épp azok ellen, akik feljelentik a bűnözőket?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Előrebocsátom, válaszának el nem fogadása nem a személyes tevékenységének szól, de meg kell mondanom, nem fogadható el ez a válasz, hiszen egyrészt a válaszában tulajdonképpen elismerte azt, hogy az ügyészség instru…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A XXI. század új kihívások elé állította az államot, amelyeknek jelen állapotában a magyar állam nem képes megfelelni, hiszen az nem távolodik a XX. századtól, a szocializmustól, hanem egyre inkább beleszédül abba; a nem…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Dunaszerdahelyen történtek után a magyar kormánynak természetesen elsőrendű feladata az, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel fellépjen a diplomácia különböző színterein annak érdekében, hogy egy…
I/6634 Kultúrmisszió vagy ízlésterror? Szelíd ajánlás vagy nyomásgyakorlás? Baráti gesztus vagy burkolt díjazás?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm a szót. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Parlament! A miniszter úr a múlt héten Deutsch Tamás képviselőtársam interpellációjára válaszolva elmondta, hogy miniszterként is szívén viseli egyik földije sorsát. Magam…
I/6634 Kultúrmisszió vagy ízlésterror? Szelíd ajánlás vagy nyomásgyakorlás? Baráti gesztus vagy burkolt díjazás?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Sok mindenről beszélt az interpellációra adott válaszában, de az utolsó mondatában önnön maga is elismerte, hogy több kérdésre egész egyszerűen nem is akar válaszolni. Talán hét kérdés közül megjelölt kettőt vagy hármat, amelyekre nem akart válaszolni. S…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten kérdéseket tettem fel ugyanígy kedden reggel napirend előtt azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés egyik alelnöke és a parlament emberi jogi bizottságának elnöke Prohászka Ottokár szobrának avatásakor a…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Májusban a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési frakciójának nevében megdöbbenésünknek adtam hangot akkor, amikor egy - Navracsics Tiborhoz írott - nyílt levélben sérelmeztem, hogy Lezsák Sándor, a Fidesz országgyűlési képvis…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Két dologról szeretnék beszélni, egyrészt arról, hogy miért jó és támogatható az a módosítási csokor, ami ebben a törvényjavaslatban leírattatott, és amelyet a kormány be…
I/6419 Az ügyészség valóban nem észleli a bűncselekményeket?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! Nemzeti ünnepeinket túszul ejtik a joggal való visszaélést üzemszerűen művelő, a legdurvább erőszakos támadásokat elkövető bűnözők. Egy ország nézi élő egyenes adásban, ahogy csuklyás neonácik…
I/6419 Az ügyészség valóban nem észleli a bűncselekményeket?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Nem tudom elfogadni a választ, mert ellentmondásos a gyakorlat, ügyészségi és rendőrségi példák is állnak más típusú ügyekben, amelyek azt mutatják, hogy más típusú ügyekben az ügyészség és a rendőrség néha sajtóhírek alapján ind…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Két békés tüntetés és egy neonáci indíttatású bűncselekmény-sorozat zajlott le a hétvégén Budapesten. Felforgatott belvárost, csuklyás bűnözőket, betyárnindzsákat, horogkeresztes karszalagokat, büszkén ordítozott ná…
I/6249 Átlagosan mennyi közpénzből tájékoztatnak egy újságírót?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Véleményünk szerint a kormányszóvivői honlap ügye joggal kritizálható, egy több kérdést felvető beszerzésről van szó. Pont három hónappal ezelőtt kezdte meg működését a 200 millió forintba kerülő kormanyszovivo.h…
I/6249 Átlagosan mennyi közpénzből tájékoztatnak egy újságírót?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Én magam fontosnak tartom azt, hogy a kormány a legmodernebb technikai eszközökkel, a legmodernebb technológiával és a legmodernebb szellemiségben tájékoztassa az újságírókat és rajtuk keresztül a széles közvéleményt. Ha ez egy jól működő rendszer lenne,…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2008 júniusát írjuk, és a magyar parlamentben arról kell beszélnünk, hogy egy beteg lelkű emberre, aki magát jószívű SS-tisztnek nevezte, náci egyenruhában fotózkodott, majd ezeket a képeket egy internetes oldalon saját…
I/5814 Egy lépést előre, kettőt hátra - az egészségügyi reform újabb megnyirbálása?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A miniszter úr a napokban a patikaliberalizáció és a gyógyszer-gazdaságossági törvény bizonyos elemeinek felülvizsgálatára tett ígéretet a Magyar Gyógyszerész Kamara küldöttgyűlésén. Egyfelől a patik…
I/5814 Egy lépést előre, kettőt hátra - az egészségügyi reform újabb megnyirbálása?
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Ami az árrést illeti, itt sok minden elhangzott: százalékok, nagykereskedő, patikus. Arról nem beszéltünk, hogy a maximált árrés azt a célt szolgálja - többek között -, hogy ha olcsóbb egy gyógyszer termelői ára, akkor a beteg olcsóbban is tudja megvenni…
J/5016 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5634 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr! Biztos Urak! Képviselőtársaim! A rendszerváltás intézményei közül - beleértve az olyan új intézményeket is, mint amilyen maga a többpárti parlament vagy éppen az Alkotmánybíróság, és b…
J/5016 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5634 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ezzel az utolsó megjegyzéssel teljesen egyetértek, magam is ilyen tartalommal szólaltam meg. Képviselő úr, szerintem olyan nagyon nagy vita közöttünk nincsen. Örülök neki, hogy Salamon képviselő úr tiszteletben tudja tartani a vélemén…