8 379 felszólalás
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Nem!
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Képviselő úr, ez a Házszabály szerint a következőt jelenti. Normál felszólalásra jelentkezett most is 12 személy, aki várja a 15 perces hozzászólási lehetőséget. Ez azt jelenti, hogy ha most jelen esetben felszólalt Font képviselő úr, akkor utána megint megindul a kétpercesek - mint ahogy jel…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Képviselő Úr! Szerdán délelőtt a televízió nyilvánossága előtt zajlott a vita, sőt a vita egy része még ma délelőtt is, most pedig a rádióban hallható. Azt hiszem, hogy a házbizottság elég kiemelten kezelte, amely bizottságban a három ellenzéki párt is részt vesz. Vancsik képviselő úr is rész…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Szemmel láthatóan nem határozatképes a Ház. A Ház hétfőn elfogadta az egész hétre vonatkozó napirendet, döntött a Ház, ezért az ön ügyrendi indítványát nem tudom figyelembe venni, hogy ne zárjuk le. Hiszen hétfőn a Ház úgy döntött, szavazott a Ház, hogy lezárjuk az álta…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Én is azt szeretném, ha a tartalmi kérdésekhez, a két törvényjavaslathoz térnénk vissza. Tisztelt Képviselő Úr! Pap képviselő úrnak mondom, hogy a Ház hétfőn döntött - megszavazta -, hogy lezárja a két törvényjavaslatot. Itt ül a miniszter úr, ő majd - ha igényét látja - nyilatkozni…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Szabó József Andor képviselő úrnak, Fidesz. Tessék!
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre adom meg a szót Járvás István képviselő úrnak, Fidesz.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre adom meg a szót Francz Rezső képviselő úrnak, MSZP.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak.

ELNÖK: Két percre adom meg a szót Karakas János képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Simon József képviselő úrnak, MSZP.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Járvás István képviselő úrnak, Fidesz.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak, MIÉP.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Karakas János képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Francz Rezső képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Mayer Bertalan képviselő úrnak, MSZP.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Ügyrendi kérdésben megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak, az MSZP részéről.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Természetesen bemondom. Kétpercesek következnek. Ha a kétpercesek elfogynak, felszólalásra Korózs Lajos képviselő úr következik, MSZP; őt követi Pozsgai Balázs, aztán Dán János, Czerván György, Francz Rezső. Mindig fogok pár személyt ismertetni, és bízom benne, hogy ezek a személyek majd szót…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Zsikla Győző képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pozsgai Balázs képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Jelzem, hogy kormánypárti képviselők is megnyomták a gombot, tehát ebben a körben újra, még egyszer kétpercesre jelentkeztek, de - név nélkül mondom - nem tudok nekik szót adni, mert akkor nyilván az ellenzékieknek is kell; tehát következetesek vagyunk, mint a parasztpolitika: nem adunk senki…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Solymosi József képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Simon József képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Két percre megadom a szót Fodor Sándor képviselő úrnak.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Csatári József képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Mayer Bertalan képviselő úrnak.