8 379 felszólalás
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
ELNÖK: Igen. Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Koleszár Lajos képviselő úrnak, MSZP. (13.10)
T/1759 Az Észak-atlanti szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok jogálllásásról, Párizsban, 1952. augusztus 28-án készült jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról és a Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/1820 Az Észak-atlanti Szerződés tagál
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kíván-e valaki még felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Megkérdezem Homoki János államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.
T/1759 Az Észak-atlanti szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok jogálllásásról, Párizsban, 1952. augusztus 28-án készült jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról és a Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/1820 Az Észak-atlanti Szerződés tagál
ELNÖK: Nem kíván válaszolni. Nem nyújtott be senki módosító javaslatot, ezért, tisztelt Országgyűlés, az együttes általános vitát lezárom. Határozathozatalokra a jövő heti ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével aláírt "Békepartnerség" pr…
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Igen, Juhász Ferenc képviselő úr, MSZP.
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Lányi Zsolt képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Simicskó István képviselő úrnak, Fidesz.
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Juhász Ferencnek. (17.20)
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Szent-Iványi István képviselő úrnak, SZDSZ.
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Simicskó István képviselő úrnak, Fidesz.
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! A napirend elfogadásával természetesen megszavazta a parlament a lezárást és nem folytatunk ügyrendi vitát ebben a kérdésben. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, van-e még jelentkező. (Nem jelentkezik senki.) Nincs. Akkor a részletes vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! A…
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) számú Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati jav…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Salamon László képviselő úr, a következő indítvánnyal élnék: mivel ő az előterjesztő, az ügyrendi bizottság elnöke, és más képviselő nem jelentkezett, lezárnám... (Dr. Salamon László: Képviselőként kérek szót!) Képviselőként, igen, de úgy gondoltam, hogy önnek módja le…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
ELNÖK: Köszönöm. Tóth András képviselő úr, MSZP, kétperces felszólalása következik. (18.20)
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
ELNÖK: Két percre megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP.
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
ELNÖK: Köszönöm. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok házszabályszerű benyújtására mai ülésnapunk végéig van lehetőség. Salamon képviselő úr nyilatkozott, hogy majd a határozathozatalt megelőzően kíván válaszolni a vitában elhangzottakra…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem a kormány képviselőit, hogy kívánnak-e felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr, Független Kisgazdapárt, "Igazuk lesz-e azoknak, akik a siklósi kórház tudatos elsorvas…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm képviselő úr. A kormány nevében Pusztai Erzsébet államtitkár asszony kíván válaszolni. Tessék, államtitkár asszony!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm államtitkár asszony. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Vincze László képviselő úr, Független Kisgazdapárt, a polgárőrség intézkedési lehetősége kiterjesztésének tárgyában. Tessék, képviselő úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Hende Csaba államtitkár úr kíván válaszolni. Tessék, államtitkár úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, SZDSZ, "Háttal Európának. Mit beszélnek a miniszterelnök tanácsadói?" címmel. Tessék, képviselő úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Ügyrendi kérdésben megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP. Tessék!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Egyetértek önnel. Bár házszabályszerűen adta le Bauer képviselő úr napirend utáni felszólalási igényét hétfőn 13 óráig "Háttal Európának. Mit beszélnek a miniszterelnök tanácsadói?" címmel, de az előzetesen megjelölt tárgykörtől valóban eltért a képviselő úr, ezért fig…
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem a frakcióvezetőket, hogy biztosítsák a határozatképességet, mert szavazások következnek. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján ajánlás készítésére, illetőleg tárgysorozatba-vételről való döntésre az Országgyűlés elnöke kijelölte a…
H/1806 A külföldi magyarok különleges jogállásáról szóló törvény előkészítéséről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/1806. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a határozati javaslatot 78 igen szavazattal, 105 nem ellenében, 113 tartózkodás mellett nem vette sürgős t…
H/1576 A közérdekű adatok megismerhetőségéről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, a képviselőcsoportok részéről kíván-e valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem látok jelentkezőt, így nyilván az előterjesztő sem kíván válaszolni, ezért a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e Balczó Z…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
ELNÖK: (Megkocogtatja a csengőt.) Képviselőtársak! Nem hallatszik ide a hang, valóban nem tudom, Kertész István képviselő úr miről beszél (Derültség.), és azt sem tudom, mikor hagyja abba a beszédet. Kérem, halkabban beszélgessenek egymással! Tessék, képviselő úr!