248 felszólalás
A/4818 Szélsőségesek hálójában a kormány?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék két pontra reagálni azok közül, amiket ön felvetett. Elsősorban a találkozóknak szimbolikus jelentőségük is van. Azt, hogy Németh Zsolt (sic!) mit mondott a közös zsidó-keresztény kultúrkörről, nyilván mindannyian tudjuk, és isme…
A/4479 Kinek az érdekeit képviseli Martonyi János?
A/4479 Kinek az érdekeit képviseli Martonyi János?
I/4093 Naivitás vagy politikai paktum áll annak hátterében, hogy az Orbán-kormány külügyminisztériuma a Gyurcsány-kormány bizalmasait foglalkoztatja kiemelt diplomáciai posztokon?
I/4093 Naivitás vagy politikai paktum áll annak hátterében, hogy az Orbán-kormány külügyminisztériuma a Gyurcsány-kormány bizalmasait foglalkoztatja kiemelt diplomáciai posztokon?
A/4148 Mikorra várható, hogy az elvi és értékalapú politizálást oly gyakran hangoztató külügyminisztérium önálló álláspontot alakít ki a palesztin államiság kérdésben?
A/4148 Mikorra várható, hogy az elvi és értékalapú politizálást oly gyakran hangoztató külügyminisztérium önálló álláspontot alakít ki a palesztin államiság kérdésben?
Napirend előtti felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tavaly ősszel Schmitt Pál ENSZ-közgyűlésbeli felszólalásából értesülhettünk arról, hogy az Orbán-kormány - és nem Magyarország, ahogy a köztársasági elnökünk fogalmazott - úgy döntött, Tom Lantosról elnevezett nemzetközi intézetet l…
J/2768 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalással összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1078/2011. (III.30.) Korm. határozatban foglalt döntésekről H/2914 Az afgani
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Immáron az elmúlt egy évben harmadik alkalommal fekszik előttünk az afganisztáni NATO-misszióval kapcsolatos beszámoló, illetve határozat. Ezt részben az indokolja, hogy az afganisztáni NATO-misszióban való részvételünkre szóló mandátumot…
Napirend utáni felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha végigtekintünk a világtörténelmen, és látjuk a különböző nemzeteket ért tragédiákat és katasztrófákat, akkor sajnálatos módon meg kell állapítsuk azt, hogy a világ közvéleménye, a nemzetközi közvélemény egyes tragédi…
A/2780 Kiknek tesz szívességet a Külügyminisztérium Farkas Géza pozsonyi konzul hazahívásával?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A múlt héten robbant az a hír, miszerint a Külügyminisztérium hazarendelte konzultációra Farkas Géza pozsonyi magyar konzult. A hazarendelésnek az volt a kiváltó oka, hogy több mint egy hónappal ezelőtt egy felvidéki hírportá…
A/2780 Kiknek tesz szívességet a Külügyminisztérium Farkas Géza pozsonyi konzul hazahívásával?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Államtitkár Úr! Ön azt mondja, hogy diplomaták nem szoktak nyilatkozni azoknak az országnak a belügyeiről, ahová kiküldték őket. Nagyon kíváncsian várom, hogy önök mikor és hányszor utasították rendre az Amerikai Egyesült Államoknak a diplomatáit (Taps a Jobbik soraiban.),…
Napirend előtti felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben egy minden magyar háztartásban alapélelmiszerként számon tartott termék, a cukor hiánya, valamint a hiányból fakadó drasztikus fogyasztói áremelkedés fedte fel Magyarország végzetes kiszolgáltatottság…
A/2632 Hány csontvázat rejt még a Külügyminisztérium szekrénysora?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár Úr! A Jobbik nem először fogalmaz meg kritikát a Külügyminisztérium személyzeti politikájával kapcsolatosan. Ha egyedüliként nem emeltünk volna szót, nem került volna sor arra a szégyenre, amely most ismét érte a Bem rakpartot, neveze…
A/2632 Hány csontvázat rejt még a Külügyminisztérium szekrénysora?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Államtitkár úr, a válaszát természetesen nem tudom elfogadni, hiszen amíg önök gyakran beszélnek arról, hogy a kommunizmus és a nácizmus bűneit egyenlő mércével fogják mérni, addig semmit nem tesznek meg, hogy az itt maradt őskövületeket kisöpörjék a saját minisztériumukbó…
I/2468 Mit kíván tenni a kormány a belvíz sújtotta települések megmentéséért?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A belvíz már a tavalyi év végén óriási pusztítást okozott az országban. Ez az ország egészének, nem pedig csak az érintett területeknek jelent olyan katasztrófát, amelynek a mértékét még csak találg…
I/2468 Mit kíván tenni a kormány a belvíz sújtotta települések megmentéséért?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Államtitkár úr, a válaszát sajnos nem tudom elfogadni, hiszen úgy tűnik, hogy merőben más információs forrásaink vannak. Én jártam ezeken a településeken, és igencsak elkeseredettek azok a polgármesterek, akiknek ezekkel a típusú bürokratikus adminisztrációs, dokumentációs…
Napirend előtti felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz hosszú éveken át jogosan kárhoztatta a szocialista-liberális kormányt, amiért az a nemzetközi pénzügyi-gazdasági háttérhatalom, nevesül a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Unió nyomásának…
J/1734 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról szóló kormányhatározatban foglalt döntésekről H/1788 Az afganisztáni Nemzetközi Biztons
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Utoljára a nyár végén beszélgettünk itt, a Ház falai között erről vagy egy hasonló beszámolóról és az afganisztáni NATO-misszióról. Ezzel a beszámolóval kapcsolatosan vagy a beszámoló tényét illetően nekün…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Jobbik frakciója nem először hozta ide a Ház falai közé azt a kérdéskört, hogy nemzetközi katonai missziókban történő részvételnél kinek milyen formájú jogosultsága van. Tudjuk azt, hogy jelenleg a kormány hivatott nemzetközi kato…
Napirend előtti felszólalások
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden elemző egyetért abban, hogy az elmúlt hetek eseményei a Közel-Kelet országaiban messze túlmutatnak saját belpolitikai jelentőségükön. A világpolitikai összefüggéseket ismerők számára világos, hogy a tunéziai és egyip…
T/1731 A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal, -módosítással önmagában, ha azt függetlenítjük a körülményektől, akkor az égvilágon semmi probléma nem lenne. Nem gond az, ha egy képviselő vagy a kormány egy képviselője olyan t…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én eredetileg azzal a szándékkal ültem le az előttünk fekvő költségvetési tervezet elé, hogy a Külügyminisztériumhoz és a kormány külpolitikájához kapcsolódó tételekhez szóljak hozzá érdemben, itt azonban el is akadtam, és éppen ezé…
H/497 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról szóló beszámoló elfogadásáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Bocsánat, elnök úr, nekem pont ez lett volna a kérésem, hogy mivel az összes módosító tőlem érkezett, itt hat módosításról van szó a három előterjesztéshez, szeretném azt javasolni, hogy esetleg összevontan, tehát ne szakaszosan tárgyaljuk, hanem egyben, ha ez ellen nincs…
H/497 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról szóló beszámoló elfogadásáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy már itt az ügyrendi javaslatomban mondtam, három előterjesztéshez nyújtottunk be kettő-kettő módosító javaslatot. Erre azért került sor, mert volt egy határozott javaslatunk és egy kompromisszumos javaslatunk m…
H/497 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról szóló beszámoló elfogadásáról
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szólnék, nem is szeretnék minden részletre kitérni, hiszen elég sokszor elmondtuk az álláspontunkat, és már hallottak engem eleget ebben a témakörben, s akinek füle volt hozzá, az megértette. Nem igazán értettem Szabó Timea ké…
I/1229 Kell-e nekünk Tom Lantos intézet?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, az ENSZ szeptember 24-ei közgyűlésén Schmitt Pál bejelentette: Magyarország úgy döntött, Tom Lantos nevével fémjelzett nemzetközi intézetet létesít, amelynek célja az emberi és kisebbségi jogok, valamint a tolerancia értékrendjének előmozdí…
I/1229 Kell-e nekünk Tom Lantos intézet?
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen. Úgy látom, hogy Tom Lantossal kapcsolatban egészen más forrásokból szerezzük meg az információinkat. Természetesen nem tudom a válaszát elfogadni. Sőt, mélységesen fölháborít, hogy azokra a konkrét esetekre, amiket viszont én fölsoroltam, és ön meg is kapt…
J/254 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról J/257 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF)
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik kvázi kisebbségi véleményként fogalmazta meg az erős ellenérzéseit ezekkel a határozati beterjesztésekkel szemben, hiszen mi többször hangot adtunk annak az ellenérzésünknek, ami a NATO katonai szerepvállalásban va…