223 felszólalás
H/15233 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről J/15234 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban felt
HAJDU LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság 2005. április 13-án tárgyalta a jelentést és az országgyűlési határozatot. A bizottságban az a) és b) pontról, tehát a jelentésről egyhangú szavazással döntöttünk, a c)…
H/15233 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről J/15234 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban felt
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Egy gondolatban szeretnék említést tenni arról, hogy a Sors-Társak Egyesület 1999-2000-ben alakult, és a Sors-Társak Egyesület már 2000-ben igen keményen ostromolta a különböző tárcákat ugyanezzel a problémával. Azért szeretném ezt megemlíteni, mert itt elhangzott, hog…
H/15233 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről J/15234 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban felt
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Egy megjegyzésre szeretnék reagálni, ami úgy szól, hogy a nyilvántartásnak nem volt köze ahhoz, hogy lakásmaffiás esetek vannak, de sajnos ez a fő gyökere az egész lakásmaffiaügynek, ugyanis abban az esetben, ha naprakész ingatlan-nyilvántartás működött volna, ahogy az…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az a kérdés ma, a politikai vitanapon, hogy mi az igazság. Az önkormányzatok felelős vezetőiként szóltak itt többen hozzá, nyilván úgy, hogy maguk is úgy gondolják, hogy az a település, amelynek a vezetői, az jól van igazgatva, azon a telep…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Úttalan utakonö című vitához csak annyiban kívánok hozzájárulni, hogy úgy gondolom, nagyon sok egymáshoz vágni való nincs, egyrészt azért, mert ez a kormány még csak két éve van kormányon, viszont van egy négyéves kormányzati ciklus, amelynek tudjuk a…
V/11702 Nagy a jólét
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Nagy a jólétö című vitához annyiban szeretnék hozzászólni, hogy mi az, ami nem épült meg, és ezért nem lehetett nagy jólét az elmúlt időszakban. Ez nagyon fontos azért, mert az előbb képviselőtársam megemlítette, hogy kár megépíteni, mert nagyobb kárt…
H/9872 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről
HAJDU LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az önkormányzati bizottság tagjaként, de egyben a vizsgálóbizottság tagjaként is - bár nehéz helyzetben vagyok, mert a bizottságunk elnök asszonya a lényegét tekintve mindent csokorba…
H/9872 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről
HAJDU LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbbi bizottsági véleményt folytatni szeretném, amelyet akkor megfogalmaztam. Szeretném jelezni, hogy az albizottság tagjaként személyes tapasztalatomat is beleszőném a vezérszónoklatba. Azt gondolom, sokan szereplői anna…
J/8813 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről H/9198 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
HAJDU LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Ülést vezető Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentést az önkormányzati bizottság 2004. március 9-én megtárgyalta, megvitatta, és a Házszabály 95. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint egy…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! A forrásmegosztási törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújtottunk be három képviselőtársammal, érintettek vagyunk mind a hárman, hiszen polgármesterek is vagyunk egyben: Mester Lászlóval és Szabados Ákossal. Az 59 módosító indítványból kilenc darabo…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! A módosító indítványoknál nem tettem említést az 56. számú módosító indítványunkról, amelyet nem támogat a kormány, mégis szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani, megszívlelni a vagyonkataszter becsült értékével kapcsolatos módosító indítványunkat. Ma 23 kerüle…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Érintett polgármesterként e törvényhez azért kértem két percben hozzászólási lehetőséget, mert az elhangzottak - mindegy, hogy melyik oldalon - számos igazságot tartalmaznak. Amikor véleményezési jogunk volt, azzal volt gondunk. Ez évben valóban…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
HAJDU LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Az önkormányzati bizottság szeptember 23-án tárgyalta a napirendet, és az országos hulladékgazdálkodási tervről szóló előterjesztést többségi szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta. Tisztelt…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Az előbb elég súlyos megállapítás hangzott el, Turi-Kovács képviselőtársunk azt javasolja részünkre, majdnem hogy vonjuk vissza ezt a törvényt, de nem egészen azt, de mondjuk azt. De ha három hónappal ezt megelőzően másképp alakulnak a dolgok, akkor is ez a módosítási…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Elhangzott a 35. oldali kis bajusz, amely engem érint Rákospalotán a szemétégető ügyében. Hadd mondjam el önnek, képviselő úr, hogy '97-ben erre érvényes kormánydöntés, fővárosi közgyűlési és érvényes miniszteri áldás volt, megállapodás a főváros és a minisztérium közö…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Nem szeretném, ha a rákospalotai égető félrevinné a hulladékgazdálkodás fontos tervéről szóló vitát. A tárgyilagosság kedvéért hadd említsem meg, Illés Zoltánnak igaza van abban, hogy áprilisban volt kihelyezett ülés, ahol arról volt szó, hogy 9 milliárd valamennyi plusz áfa - a…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Szeretném jelezni Pap képviselőtársamnak, hogy a hulladékgazdálkodási terv mögött, amely a kezünkben van, van egy körülbelül 400-600 oldalas hatástanulmány, azt természetesen nem kaptuk meg, de ez a terv, de emögött van, azt gondolom, ilyen vastag hatástanulmány - ahán…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Illés Zoltán képviselőtársamat nagyra tartom, nagyra tartom, amit a környezetvédelemben szakmailag is és politikai bátorságban és szakmai bátorságban is tett, és személyesen is jó kontaktban vagyok vele. Ezért is meglep az a dolog, hogy azt ajánlja, vonjuk vissza azt a…
H/860 Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Kedves Tóth Képviselő Úr! (Tóth István képviselőtársaival konzultál.) Tóth képviselő úrhoz szeretnék szólni... Azt gondolom, hogy keserves hallgatnom azt a bizonyítványkiállítást, amit kiállított az előző időszak kormányzatáról, hiszen még egyszer: legyünk tisztában azzal, hogy…
I/139 4 év nem volt elég a rákospalotai légszennyezés megszüntetésére, avagy Trabantra nem szerelünk katalizátort?
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Budapesten működik az ország egyetlen kommunálishulladék-megsemmisítője, népszerű nevén: szemétégetője. Azért kényszerülök itt, a tisztelt Ház előtt Rákospalota, Újpest, Pestújhely, Újpalota és a térség - Fót, Csomád,…
I/139 4 év nem volt elég a rákospalotai légszennyezés megszüntetésére, avagy Trabantra nem szerelünk katalizátort?
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Asszony! A válaszát elfogadom, előzetesen is jelzem. Annak a 300 ezer embernek a nevében is, akit közvetlenül érint ez a szennyezés, köszönöm, hogy most már végre ez a szakmai döntés meg fog születni. Megszenvedtük négy évig azt a büntetést, amelyet a térség k…
T/3690 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról
HAJDU LÁSZLÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! A kisebbségi vélemény elmondásával igen nagy bajba kerültem, mert a bizottság főelőadója a kisebbség véleményét is elmondta, azzal együtt néhány dologban szeretn…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy nekem ellenzéki képviselőként még örülni is kellene, hogy ez a törvény beterjesztésre került, hiszen a 350 egészségügyi dolgozó között, aki a mi kerületünkben dolgozik, ahol polgármester vagyok - és nem vagyok a szakmával…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jauernik képviselő úrhoz szeretnék csatlakozni. Én is a 3. számú mellékletben szereplő normatívák, illetve a személyi jövedelemadó helyben maradó részének 15 százalékról 5 százalékra történő csökkentésének budapesti hatása kapcsán szeretném jelezni, hogy…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az 1., 2. és 3. számú módosító javaslatoknak én vagyok az elkövetője. Én valóban koherenciazavarra hivatkozással kértem e három módosító indítvány parlament általi támogatását a parlament elnökéhez írott beadványomban. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem az összeg…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kétperces hozzászólásomban a bizonyos 5 százalék személyi jövedelemadó helyben maradó részének elvonásához szeretnék egy bővített gondolattal hozzászólni. Azt gondolom, hogy az önkormányzati törvény a helyi önkormányzatoknak biztosítja a va…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Juharos Róbert képviselőtársam által elmondottakhoz kívánok pár gondolattal csatlakozni. A módosító indítványát, amelyet a 26. §-hoz tett - és ehhez van még egy kiegészítő javaslata Perlaki Jenő képviselő úrnak is, illetve Mádi-Juharos néve…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetésnek ahhoz a módosító pontjaihoz kívánok hozzászólni, amik az önkormányzatokat érintik. A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat az önkormányzatok jelentős többségének nem tartalmaz semmi jót és semmi…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
HAJDÚ LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Ecsődi képviselő úr által elmondottakhoz csak egy bővített mondatot, mint gyakorló polgármester. Szó nincs arról, hogy ez a bizonyos normatívaemelés, ez az úgynevezett forráscsere megoldja akár a kistelepüléseknél, akár a városoknál, egyál…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth István képviselő úr általánosítva engem is megszólított, hiszen én is polgármester vagyok és szocialista, illetve nálunk is van - vagy volt legalábbis - liberális koalíció. De mégis azt gondolom, hogy a lényeget nem jól mondta. Ugyanis d…