853 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy ez az ország oda jutott, ahova jutott, ez 386-unk közös felelőssége is; az egyik oldalé az igen szavazataival, a rossz döntésekre hozott igen szavazataival, a másik oldalé pedig, mondjuk, a két…
I/6633 Mire és kire számíthat a Kisebbségi Bizottság?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1995-ben létrejött a Magyar Labdarúgó Szövetség cigány labdarúgó bizottsága, amelynek tevékenysége kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvendett nem csak a kitörni vágyó tehetséges roma gyerekek…
I/6633 Mire és kire számíthat a Kisebbségi Bizottság?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Sajnos, nem áll módomban a válaszát elfogadni, és meg is indokolom, hogy miért. Az egy külön történet, hogy az MLSZ és a kisebbségi bizottság viszonya hogyan alakult, de egy másik történet, amiről most beszélünk, hogy a Legfőbb Ügyészség mint felügye…
A/6653 Robin Hood, mint a versenyképesség megtestesítője?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Persze, elfogadom.
A/6653 Robin Hood, mint a versenyképesség megtestesítője?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek szerint fals volt a hír, és ez nem jó. Mégis arra szeretném kérni önöket, hogy ne az egyszerűbb megoldást válasszák. Nincs verseny. A távfűtési piacon hol a fenében van verseny, amikor nincs kémény a házakon, nem l…
T/6513 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első megállapításom az, hogy az Unió sem tökéletes, ugyanis ami itt az indokló részben megjelenik, és a vételár változásáról szól, én nem tudom, hogy mennyire hiteles és mennyire elfogadható. Benne…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb említette az én első körben elhangzott hozzászólásomat. Én erre kaptam egy választ a miniszter úrtól, aki egy félreértésre, legalábbis általa értelmezett félreértésre hívja fel a figyelmet. Azt…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Csak a korrektség jegyében folytatnám ennek a levélnek még egy bekezdését, nehogy az legyen a vád, hogy csak egy kiragadott részletet olvastam fel. "Az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban mindössze néhány szakmai részletkérdésben fogalmaz…
A/6592 Robin Hood, mint a versenyképesség megtestesítője?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ennek a törvényjavaslatnak már a címe is hamis: a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételét hirdeti, valójában pedig ellene dolgozik mindenfajta versenyképességnek. Az elnevezés, a Robin Hood-adó is megtévesztő, népszerűséghajhász vá…
A/6592 Robin Hood, mint a versenyképesség megtestesítője?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, a szándékkal, hogy könnyíteni kell az igénybe vevők helyzetén, egyetértünk. De miért a legrosszabb módszert kell választani? Miért egy olyan módszert kell választani, aminek köze nincs a gazdaságélénkítéshez, a versenyképesség javításához vag…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy történettel hadd kezdjem! Egy színházban tűz ütött ki. A színpadmester kijött a színpadra, és közölte a közönséggel, hogy tűz van. A közönség elkezdett mosolyogni, elkezdett nevetni. Amik…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi vitanap során már elmondtam, hogy a mostani adótörvénycsomagnak mi lenne az elsődleges szerepe és elsődleges funkciója. Az, hogy a gazdaság versenypozícióit, a szerepl…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó Lajos képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Tegnap is utaltam rá, hogy van egy alapvető eltérés az álláspontjaink között a kifehérítéssel kapcsolatban. Az önök álláspontja tulajdonképpen azon alapul, hogy ezek betartható adótörvénye…
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Volt szerencsém néhány esztendőt az előkészítő bizottság munkájában végigülni Eörsi Mátyással, Wiener Györggyel, Salamon Lászlóval, és én ott föltettem egy kérdést: egyszer beszéljük már meg, hogy mi a motivációja,…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Arisztotelész bő kétezer esztendővel ezelőtt tett egy megállapítást a demokráciák működését illetően, és a feltételek között igen fontosnak tartotta, hogy a szavazóké…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Eredendően nem Szabó képviselő úrra akartam reagálni, de mivel akihez szólni akartam, általában rendre elhagyja a termet, ezért most ő a célpont, illetve neki válaszolnék. Abszolút félreérti az adószabadság programját, ha úgy gondolja, hogy a szegényebbektől ak…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Az első, hogy ebben a nehéz helyzetben őszinték legyünk. Az első, hogy a kormánypártok őszinték legyenek, ne kozmetikázzanak; az ellenzéki pártok pedig ne his…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi napirend előtti, amelyet Bajnai Gordon miniszter úr tartott, talán mindenki számára világossá tette, hogy nehéz helyzet előtt áll a világ, nehéz helyzet előtt áll Európa, és erre a nehéz helyzetre nyilv…
I/6422 Mire jó a kék könyv?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Gyurcsány-csomag részeként 2005-ben vezették be az alkalmi munkavállalói könyvet. Az úgynevezett kék könyv a feketemunkát hivatott kiszorítani, segítséget nyújtva azoknak a többnyire mezőgazdász munkaadóknak, akik alkalmi…
I/6422 Mire jó a kék könyv?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a választ, miniszter asszony. Nincs módomban elfogadni a választ, ennek nagyon egyszerű a magyarázata. Egyébként az én példám az életből merített volt: történetesen egy nagykövet járt úgy, hogy nem mert elmenni, mert elég furcsa dolog neki sorba állni egy ilyen kék kön…
T/6217 Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a javaslat, amely előttünk fekszik, tulajdonképpen csak kisebb módosításokat és változásokat tartalmaz. Célja a büntetőjogi tárgyú törvények hozzáigazítása a bekövetkezett jogszabályváltozáso…
T/6219 Az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvényjavaslat a gyűlöletbeszéddel szemben a polgári fellépés területén egy újabb kísérlet, immár figyelembe véve a közelmúltban az e tárgyban meghozott alkotmányírósági dö…
J/6000 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2007. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/6339 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések ti
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Először egy dolgot tegyünk tisztába, mert keverednek itt dolgot. Mi ennek a beszámolónak és a határozati javaslatnak a célja? Ennek a beszámolónak a célja az,…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm. (Zaj. - Az elnök csenget.) Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Azért fel kellene tenni a kérdést, hogy hogyan jutottunk idáig. Azt hittem, hogy már nincs mélyebb pontja a közéletnek, mint amit megéltünk az előző hón…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az új polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslat nem vitásan a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak egyik legjelentősebb jogalkotási munkája.…
T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A zárszámadás hosszú évek óta - és ez a hat év az MSZP-SZDSZ koalíció regnálásához köthető - nem örömünnep, nem igazán a vizsgált év folyamán elért eredményekről, hanem…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon tanulságos és nagyon megrázó ez a vita, amit én itt külső szemlélőként végig élvezhettem, hiszen nem vagyok e szakmának értője. Egy dolog biztos: egy olyan ország, amelynek nincs egy nemzeti agrárstratégiája, ilyeneken fog vitatkozni, mi…
Napirend előtti felszólalások
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt még liberális képviselőtársaim dörzsölnék a tenyerüket, hogy itt megint valami olyan akcióról van szó, amit különleges módszerekkel vizsgálni lehet, sietve közlöm, hogy nem miniszterelnök úr dolgozata adta a napirend el…
A/6297 Elegendő-e a színesfém lopás visszaszorításához a Btk. módosítás?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Természetesen elfogadom.
A/6297 Elegendő-e a színesfém lopás visszaszorításához a Btk. módosítás?
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Azt, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás sem rossz, és ha ezt egy kicsit komolyabban vennék, akkor lehetne komolyabb eredményeket elérni, egy példával hadd illusztráljam. Augusztus utolsó hetében a Kossuth rádió híradásában arról ér…