291 felszólalás
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hajlok arra, hogy elfogadjam Schwartz képviselő úr érvelését, hiszen azt mondta, hogy ha egy térségközpontba mennek az emberek, akkor az nyilvánvalóan megfelelő indok arra, hogy akkor a térsége…
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt percekben kicsit kikanyarodtunk a részletes vitából, amit én szerencsésnek gondolok, hiszen ez az előterjesztés mindenképpen alkalmas arra, hogy egy kicsit átgondoljuk, hogy hol is tartottunk, hol is t…
T/2838 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz). Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat kimondottan alkalmas arra, hogy általában is beszéljünk a közlekedéspolitikáról és a közlekedésfejlesztésről, az úthálózat-fejlesztésről. Én nem szűkíteném le. Azt gon…
T/2838 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A táblázat fontosságáról az imént még beszélgettünk. Közben kikerestem az eredeti törvényjavaslatot, a 2003. évi LXXVIII. törvényt, ami alapján meghatározzák, hogy az 1., 2., 3. számú melléklet mire j…
A/2501 Itt a beteg, hol a beteg? II.
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az iménti kérdésre meglehetősen hiányos választ adott újfent a miniszter úr, hiszen a konkrétumokat nem tudtuk meg. Hallottunk egy 40 százalékról, de hogy ez az arányosságot tekintve, amit ön említett, mit jelen…
A/2501 Itt a beteg, hol a beteg? II.
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A kérdés egyszerű volt a járóbeteg-ellátás fejlesztését érintően: mikor lesz pénz, mikor lesznek készen azok a kapacitások, amelyek befogadják azokat a betegeket, akiket az eddigi kórházi ellátásból átirányítanak máshova? De arról, ami…
J/1932 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezmény 2002-2006. közötti magyarországi végrehajtásáról H/2184 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világöröksé
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon sok kritika hangzott el ezzel az anyaggal kapcsolatosan, ami most az Országgyűlés előtt van, és azt hiszem, hogy ha egy szóval szeretnénk jellemezni ezt az anyagot, akkor leginkább nem a "jelentés" címet kel…
J/1932 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezmény 2002-2006. közötti magyarországi végrehajtásáról H/2184 A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világöröksé
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Bókay Képviselőtársam! A kulturális örökségvédelemről szóló törvénynek 2005-ben egyik nagy eredménye volt, hogy végül is bekerült a világörökség mint fontos magyarországi értéket őrző fogalom, de ugya…
A/2095 Európával könnyebb szót érteni, mint a miniszterelnökkel?
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Gyurcsány Ferenc szakmai tévedései, botrányokat kavaró értelmetlen felvetései kül- és európai politikai téren mindig azt mutatják: vagy nem tartja fontosnak hazánk sikeres külpolitikai és európai szereplését, vagy tal…
A/2095 Európával könnyebb szót érteni, mint a miniszterelnökkel?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Látom, ön sem szakított azzal a gyakorlattal, miszerint az illető válaszoló miniszter vagy államtitkár azzal kezdi, hogy a kérdező képviselőt megsérti személyesen. Azt hiszem, ez önöknél kiadott utasítás. Mindig, ha körbenézünk, ezt…
A/2095 Európával könnyebb szót érteni, mint a miniszterelnökkel?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt héten bizottsági ülésen meghallgathattuk már Gál J. Zoltán urat, aki ott nem tudott teljes mértékben megnyugtató választ adni, ezért jövő hétre tennénk át a kérdést. Úgy gondolom, hogy Szilvásy miniszter úr pontosabban tudna…
K/1641 Mivel segíti a kormány, hogy a kapuvári Lumniczer kórház elkerülje a "boncasztalt"?
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! A kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet 1887-ben közadakozásból Sopron vármegye első közkórházaként 30 ággyal kezdte el működését. A kapuvári születésű Lumniczer Sándor neve nem ismeretlen az orvos s…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Jó, hogy ezekről a kérdésekről beszélünk, mert az egyszerű emberek biztonságával tudok hozzászólni, nem lévén az egészségügyben dolgozó. De azokat a véleményeket tudom megkérdezni, amelyek hozzám is eljutnak. Önök té…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Fél órával ezelőtt egy kétperces hozzászólásomban kérdeztem öntől valamit, amire eddig még nem kaptam választ. Remélem, hogy a hallgatás beleegyezést jelent, és azt jelenti, hogy esetlegesen a soproni kórház mindenki…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy érvet, amit fontos érvnek gondolok, mindenképpen szeretném elmondani. Magyarországon jelen pillanatban a legutóbbi adatok szerint a vidéken élők átlagéletkora alacsonyabb, mint a fővárosban élők…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Amit a képviselő úr említett, hogy indulattal beszéltek a képviselők múlt héten a soproni kórházról, az nem az ügynek szólt, hanem annak, hogy Molnár miniszter úrtól rendre nem kapott választ az illető kérdező, te…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! A jegyzőkönyv szerint is megdöbbenésemnek adok hangot, amikor önök azon nevetnek, amikor valamelyik képviselő egy kiskórházért lobbizik, még ha ezt a parlamentben teszi is, méghozzá kormánypárti képviselő. Az én v…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Schvarcz Képviselőtársam! Nagyon köszönöm, hogy Kapuvárat említette itt a kórházak kapcsán, mert azt hiszem, hogy van valami vékony jég, amin mégiscsak el tudunk menni, ami hála istennek mást mond, mint a…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Csak egy rövid kérdésem van. Ha ennyire bonyolultnak látja a helyzetet, akkor hogy lehetséges az, hogy a regionális egészségügyi tanácsoknak mindössze 28 nap áll rendelkezésükre ahhoz - még azt a nyolcat is beleszámolt…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az egészségügyben ekkora kupleráj még nem volt. Mielőtt még megvádolnának, tudom mondani, ez nem saját kútfőből származik, én ezt egy idős asszonytól hallottam, aki már nyugdíjkorhatár környékén van, és az éle…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Puskás Tivadar kiigazítását köszönöm, ezentúl soha nem két hetet fogok mondani, hogy eddig működött a lövői mentőállomás - az ígéretekhez híven -, hanem két hónapot, ezentúl ezt be fogom tartani. A másik, azt gondolom, nyilván az államtitkár asszony itt van,…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Egy mondatot gondoltam mondani. Köszönöm szépen Rába képviselő úrnak, hogy erősítette a mi érveinket, hiszen az ő tapasztalatai is azt mutatják, hogy bizony a probléma sokkal bonyolultabb…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Veres Miniszter Úr! A vita egy korábbi szakaszában önök arról vitatkoztak, hogy az ÁSZ által felvetett közel 37 milliárdos költségvetésnek vajon mi lehet a sorsa. Ön akkor azt válaszolta erre, hogy bent van a részletes bontás…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az imént említette, hogy világosan és részletesen olvasható a költségvetésből, hogy mire is fordítják a 37,6 milliárdot. Azonban arra a felvetésre, ami a számvevőszéki észrevétellel kapcsolatos, nem ad választ s…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ha megengedi, két kérdést tennék fel. Gyakorlatilag az a kérdésem, hogy mennyi lehet az elenyésző százalék. Azt gondolom, az ember tervezéskor mégiscsak számba veszi, hogy egyharmad, kétharmad, 1 százalék, 99 sz…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tóth Tiborné hozzászólásához csatlakoznék nagyon röviden, aki Püskit említette, hogy olyan kistelepülés, amelyiknél a létszám éppen az oktatásban az előírt alá esik, ezért elesik a támogatástól, és ez hosszú időre meghatározz…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt most már sokadszor áll fel Szabó Zoltán képviselőtársunk, és megdöbbenve állok, amikor azt mondja, hogy 75 százalékos reálbér-emelkedés volt. (Dr. Szabó Zoltán: Annyi volt!) Ez azt jelenti, hogy majdnem háromnegyedével ér…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak szeretném megerősíteni mindazt, amit Bóka képviselőtársam mondott. Amikor az ember az önkormányzatokkal tárgyal arról, hogy milyen helyzetekben vannak az iskolák, főleg a kistelepülések iskolái, akkor egészen megdöbbentő…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egészen megdöbbentő az, ami itt a Parlament falai között zajlik. Többször megfogalmazta már az ellenzék, hogy ami Magyarországon zajlik, az nem több egyszerű nadrágszíjhúzásnál, és nem pedig reform, nem pedig fogyókúra. Azt hiszem, hogy jelen…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az a kérdés mindig ilyenkor, amikor novemberben, decemberben beterjesztik a költségvetést, hogy az idén éppen mit kellene elhinnünk a jövő évről. Bebizonyították ezt évről évre folyamatosan, hogy a költségvetési számok teljes…