291 felszólalás
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha megengedik, kicsit visszalépnék még az időben. Próbáltam megvárni Kránitz képviselő urat, aki a külügyekről beszélt, aztán nem nagyon ért vissza, és úgy tűnik a képviselő úr előadásában, mintha a külügyek területén olyan nagyon jól…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mécs Imre korábbi hozzászólásához szeretnék szólni, egy olyan képviselőhöz, aki gyakorlatilag egy évvel ezelőtt még SZDSZ-es képviselőként ült itt a parlamentben, most pedig a Magyar Szocialista Párt soraiban ül, ami számomra…
K/1086 Eszterháza vagy Ezt-is-el-háza?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt évtizedekben a fertődi Esterházy-kastély öreg falai sok mindent láttak. A háború után kukoricagórénak használt épületet az ötvenes-hatvanas években turisztikailag látogathatóvá tették, persze a kor lehetőségeinek keretein b…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Botka képviselőtársam az előbb víziót említett. Pont az a bajom ezzel az NFT-vel, hogy hiányzik belőle maga a vízió, és ez volt az NFT I-gyel is a gondom. Akkor vitatkoztunk erről a kérdésről Baráth Etelével.…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A címzett támogatásokhoz szeretnék az I. kötet 179., a II. kötet 167. pontjához szólni, ami a nagylózsi szociális otthon bővítését jelenti. Ez egy 250 férőhellyel rendelkező szociális otthon, amely a '98-as választások utáni tárgyalásokat köv…
I/18795 Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... és eladó!
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország - hallhatjuk a dalban, és bízom abban, hogy államtitkár úr is így gondolkodik az országról. Az UNESCO által is elismerten a világ egyik legszebb tája és így a világörö…
I/18795 Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... és eladó!
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szomorú választ hallottunk, hiszen valójában a kormány nem gondolta át, hogy miről is van szó, nem vizsgálta meg azokat a lehetőségeket, amelyek alapján a nádaratás jogát egy kézben lehetne tartani. Miről besz…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Urak! Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító indítványt adtam be. A két módosító indítványból az egyik megpróbált egy fogalmi jelleget rendezni, a másik pedig megpróbált valamiféle konkrét célt adni egy ilyen fejlesztési koncepc…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A pontos cím úgy szól, hogy a területfejlesztési politika átfogó céljai 2020-ig. Az ebben szereplő 5. ponthoz adtam be az ajánlás 5. pontjában látható módosító javaslatot, amely a decentralizáció és reg…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már ilyen népszerű a 7. pont, én is ehhez szeretnék hozzászólni. Érdekes volt, amit az imént hallottunk a 7. pontról, hogy mit jelent a városok szerepének a megerősítése. Én is azt gondolom, először is magunkban jól ö…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm. Miniszter Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék most, a két percet sem kihasználva szólni a 10. módosító indítványhoz, dr. Mikes Éva módosító indítványához, aki a kistelepülések működőképességének és lakosságmegtartó erejének növelése mellett teszi l…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Miniszter Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szintén a 30-ashoz szeretnék hozzászólni. Azt hiszem, hogy egy különös ponton fogja meg a kistérségi rendszert, hiszen az, amiről korábban hallhattunk, hogy egy kistérség működése, ahogy Domokos képviselőtársam mondta, b…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nyugat-dunántúli régióval kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy az élénk helyi és nemzetközi együttműködések, hálózatok régiójának definiált terület mennyire komoly problémákkal küszködik. Sokszor, sok helyen elmondtam már, akik az Országos Terület…
T/18365 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ha már itt vagyunk ilyen késői órán, s ha már a nyugat-dunántúli régióban teljesen egységes akaratot képez párttól függetlenül az, hogy az észak-déli közlekedési tengely mihamarabb megvalósuljon, és ha már úgy adódott,…
Napirend utáni felszólalások
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy évvel ezelőtt, így éjfél után, december 6-ára virradó éjszaka ugyanígy néhányan ültünk egy teremben, és meglehetősen szomorú volt mindenki. Akkor, a népszavazás után megdöbbenten vettük tudomásul, hogy mi történt. Sokféle hang jöt…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Urak! Hölgyeim és Uraim! A fejlesztési központokkal kapcsolatban többen is megszólaltak már a nyugat-dunántúli régióból. Úgy hiszem, hogy nem hiábavaló volt az a munka, ami az elmúlt hat-hét évben ott a Nyugat-Dunántúlon folyt. S…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Miniszter Urak! Azt gondoltam, hogy az előző hozzászólásban jelezni kellett azt a fajta egységet, ami a nyugat-dunántúli régióban már többször megfogalmazódott különböző kérdések kapcsán. Van olyan fejlesztéspolitikai kérdés is, ami itt a parlamentben 90 százalékos…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A területfejlesztési koncepcióról szóló javaslat erősen összefügg a fejlesztéspolitikai koncepcióval, azonban azt gondoljuk, hogy ez az összefüggés nem mindig és teljes mértékben fedezhető fel a két anyag…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Egy rövid kiegészítést tennék a nyugat-dunántúli régió fejlesztési koncepciójával kapcsolatosan. A Jövőkép a következőt határozza meg: Élénk helyi és nemzetközi együttműködési hálózatok régiói, dinamikus közlekedési és gazdasági tengelyek…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm. Elnök úr, nagyon késő van, tudom - vagy korán. A következő lenne az ügyrendi kérdésem: korábban arról beszéltünk, hogy a fejlesztéspolitikai koncepció módosító indítványait holnap délig lehet beadni, és arról is szó volt, hogy ez a területfejlesztési koncepcióra vo…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Parlament! Szeretnék ott vendéglős lenni, ahová Göndör képviselő úr bejön ebédelni vagy vacsorázni akár, hiszen úgy látszik, hogy ő az egész étlapot mindig ki akarja fizetni. Tehát a kormány előtt mindig ott a lehetőség, hogy kiválassza az…
V/17830 Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, hogy tíz másodpercet beszélt az elnök asszony. Ha lehet, az órát kérném visszaállítani (Megtörténik.), mert az én időkeretem
T/17701 A kereskedelemről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is ahhoz a témakörhöz szeretnék hozzászólni röviden, amely a felvásárlási-beszállítói árral kapcsolatos, bár kicsit áttételes módon. A beszállítói ár sok mindenre hatással van. Elhangzott itt koráb…
T/17701 A kereskedelemről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek azokkal, akik a kínai kereskedelemmel kapcsolatos szigorúbb ellenőrzéseket támogatják. Véleményem szerint is ez egy komoly eszköz lehet arra, hogy a tisztességes versenyt biztosítsuk, hisze…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbbi hozzászólását azzal kezdte, hogy bizony a forint erőssége mennyire befolyásolja a magyar gazdaságot. Szeretnék szó szerint idézni a Magyar Európai Üzleti Tanács jelentéséből, amely a nyáron je…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Figyelemmel kísértem a vitát, nem mindig itt, volt, amikor a rádión keresztül, és egészen érdekes dolgot látok: elhangzanak kérdések az ellenzéki képviselőktől, és ezek rendre nem kapnak választ a kormánypárti képviselőktől. Szeretném, ha…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Keller képviselőtársamnak szíves figyelmébe ajánlom a majdan elkészülő jegyzőkönyvet, hogy mennyi ellenzéki kérdés fogalmazódott itt meg. Kovács Tibor képviselőtársamnak pedig: lehet, hogy ő volt az, aki e…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azon képviselők közé tartozom, akik az autópálya-építést meglehetősen erősen támogatják. Magam is sokat lobbizom azért, hogy a mi vidékünkön is menjen autópálya, ez az M9-est és az M8-ast illeti. Itt van a…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Azt hiszem, érdemes pontosan felidézni azt, hogy mi történt azon a sajtótájékoztatón. Tulajdonképpen két héttel ezelőtt a kormányülés után tartott sajtótájékoztatót Kóka János miniszter úr, és az az idézet, amit én fel szeretnék olv…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor az örökségvédelmi törvény vitája megindult, akkor sok olyan kérdést érintettünk, amely tulajdonképpen a törvény kapcsán az egyes részterületekre irányul rá. Én magam akkor a világörökséggel foglalkoztam…