291 felszólalás
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Ha idézünk, akkor idézzünk pontosan, tisztelt Toller képviselő úr. Nem humbug törvényjavaslatnak minősítettem, csak alibinek. (Dr. Toller László széttárja a karját.) A kettő között azért óriási különbség van. Amit a Fidesz ma többször elismert, az az, hogy i…
T/5681 A postáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Én azokkal értek egyet, akik féltik a postahivatalokat, és leginkább a kistelepülésen féltik a postahivatalokat. Az a megoldás, ami a 600 fős határ eltörlését jelzi, egyértelműen oda fog vezetni; és sajnos Molnár Gyula képvisel…
T/5681 A postáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár Molnár Gyula kiment a teremből, én szeretném revideálni őt, illetve szeretném az érdemeit elismerni. Én azt gondolom, neki is jelentős érdeme van abban, hogy a vita itt tovább folytatódik, és már régóta tart. A parlamentben többsz…
T/5480 Az energiaadóról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Élvezettel figyeltem délelőtt is, a tévén keresztül a vitát, és most is érdeklődve hallgatom azokat az érveléseket, amelyek sajnos nem a kérdésekre válaszolnak. Felvetődik azonban bennem is kérdés. Nem értem, hogy amikor ennél a törvé…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy a mostani adótörvény vitája egész különleges helyzetet teremt, hiszen bárhogyan is nézzük, és az előbb Tállai András megfogalmazásában pontosabban láthattuk, a mostani vita mégiscsak egyfajta dicsérete a Bokros-csomag…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Kedves András, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az én hozzászólásomra válaszoltak, ezért továbbra is az áfa kérdésében vitatkoznék Kékesi képviselőtársammal. Arról beszéltünk, hogy melyik országban a legmagasabb. Ha megnézzük a táblázat címét, láth…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy Font Sándor olyan meggyőző számokat sorolt, amelyekkel már nehéz vitatkozni, ha viszont Szalay képviselő úr okfejtését veszem alapul, akkor azt láthatjuk, hogy az 5 százalék az EU-ban a minimális áfakulcs, a 15 százalék az átlag áfakulcs.…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm. Azt gondolom, Kósa Lajosnak igaza van, és sajnos ezt elismeri az előterjesztő is, amikor is alacsonyabb adófizetési kötelezettséget eredményez az a módosítás, amely a befektetett pénzügyi eszközök utáni és az egyéb kapott kamatok és kamat jellegű bevételek 50 száza…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Egészen megdöbbentő volt ez az előző okfejtés számomra. A gazdaságpolitika mintha nem venne tudomást azokról a folyamatokról, amelyeket Molnár képviselőtársam itt említett, de egyébként abban teljesen egyetértünk, hogy új gazdaságfilozófia van, és ez jól lát…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak néhány szóval egészíteném ki az előttem szólókat. Ténylegesen teljesen megdöbbentő az a fajta érvelési rendszer, amit folyamatosan hallunk. 2002 áprilisától egy teljesen új számítás van. 2002 áprilisáig a világgazdaságnak semmiféle hatása nem volt Magya…
T/4966 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én úgy számoltam, hogy én vagyok az utolsó, nem tudom, hogyan lett, de nyilván másképpen megy. A vita mindig érdekesen alakul ilyenkor az Országgyűlésben, a kétpercezésekből következően nem feltétlenül szinkronban vitatkozunk…
I/5118 Dezinformáció vagy segítség?
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az ország egyik legkorszerűbb húsgyárának, a kapuvárinak a helyzete bizonyára sokak előtt ismert. Az elmúlt napok messzemenően igazolták az interpellációban megfogalmazottakat, és nem adtak vál…
I/5118 Dezinformáció vagy segítség?
IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Az interpellációban leírtakat akkor majd egy későbbi alkalommal megbeszéljük. (Derültség.) De úgy gondolom, hogy az ügy szempontjából az a fontosabb - ahogyan azt az előbbiekben ismertettem -, én továbbra sem a politikai érdeket…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy Győr polgármestere az imént gyönyörű képet vázolt az önkormányzat helyzetéről. Én emlékszem az ő arcára, amikor a megyei napilap címlapján volt, és a következő évi, illetve az idei évi tervezésnél az egymilli…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokat tekintve azt gondolom, igen szorgosak voltak az ellenzéki képviselők, és nagyon szorgosak voltak azok is, akik leszavazták az ellenzéki módosító indítványokat. Én is úgy gondolom, hogy Szekeres államti…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kovács Zoltán képviselő úr említette, hogy Győr-Moson-Sopron megye és Veszprém megye furcsa helyzetben van a területrendezési terv szempontjából. Azt gondolom, hogy szerepelnek olyan javaslatok a módosító indítványok között,…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pap János említette Mosonmagyaróvár helyzetét; valóban nehéz helyzetben van a település, hiszen komoly forgalmat kell lebonyolítania a hármas határ vidékén. Ezt jól jelzi a két vasútvonal, két autópálya találkozása. Sőt, a te…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bánki Erik a gyorsforgalmi utakról szólt, ehhez némileg kapcsolódva szeretnék egy olyan módosító javaslatot a figyelmükbe ajánlani, amely nem a szűkebben vett területemet érinti. (18.00) Vas megyén megy keresztül, de mivel Gy…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Érdekes ez a területrendezési törvény. Amikor a módosító javaslatokat gyűjtöttem össze, én magam is súlyoztam, hogy mi az, amit betegyek, mi az, amit nem. Ahogy most újra és újra előkerülnek, hallva a többi képviselőt, az emb…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Engedjék meg, hogy a heves vitában reagáljak saját magamra. (Derültség.) A módosító javaslatok között szerepel a 176. pont alatt a Pér-Gönyűt érintő módosító javaslat, amely szintén egy térképi pontosítást tartalmaz. A mellékletek felsorolásában a Pér-Gönyű…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak helyeselni tudom, amit Pap János mondott. Nemcsak azért, mert egy megyéből származunk, hanem azért is, mert az előző négy évben én mint a területfejlesztési tanács elnöke tudtam vele dolgozni ezen a területen. Tehát azt mondhatom, hogy a…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két témakörben szólnék. Az egyik a 33. ajánlásszám alatt benyújtott módosító indítványom, amelyhez ma már egy kapcsolódó módosító indítványt benyújtottam, hogy jó helyre kerüljön. A módosító indítvány a 2. szá…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engem is meglepett Béki Gabriella minősítő jelzője, amelyben a "fiatal"-t valamiféle osztályozó elvként próbálta meghatározni. Felhívnám a figyelmét arra, hogy ha a "fiatal" jelző azonos a nem jó módosító indítványt beadó kép…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Miniszterelnökség fejezet tartalmazza a területfejlesztési kiadásokat is. Ez a terület így lekerült az önálló minisztériumi fejezetekről, hiszen tudjuk, hogy 1998 előtt Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, m…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Külügyminisztérium az elkövetkezendő években azt hiszem, különösen figyelemre méltó helyzetben lesz, illetve talán már van is. Hiszen a jelenlegi szituációban, a hét végi döntést megelőlegezendő, tudjuk, hogy 2004. május 1-jétől csatlakozha…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt az előbb említést tettek az oktatásban dolgozók fizetésemeléséről. Van nálam egy kimutatás, ami a szociális ágazatban dolgozók béremelését is mutatja. Csak visszautalnék - kár, hogy nincs itt Szabados képviselőtársam: Győr-Moson…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy látszik, Kodály Zoltán születésnapjának előhetében a zene határozza meg a Fidesz-frakció fő irányvonalát, hiszen Lenártek András Bartókról, operáról beszélt, én magam pedig a fertődi kastély és Haydn örökségének megőrzése…
T/1219 Az 1993. augusztus 4-e és 1995. december 31-e között önkormányzati hozzájárulásból létesített gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy látszik, mégiscsak van valamilyen rendje a vitának, hiszen Lezsák képviselőtársam a 16. módosító indítványhoz kívánt hozzászólni, én magam a 17-eshez és aztán még az általam beadott 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25.,…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzatokról szóló vitarész, azt gondolom, lassacskán mindenkit meggyőz már, csak a jelen lévő szocialista és szabad demokrata képviselőket nem, hogy komoly baj van. A múlt héten Kis Zoltán úgy említette a mostani költségvetést, mint…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kovács Tibor ügyrendi hozzászólásában kifogásolta, hogy nem pontszerűen tesszük meg a módosító indítványokról való hozzászólást. Én is megértem a képviselő úr aggodalmát, én sem tudtam reggel óta átnézni, hogy az 1215 módosít…