60 felszólalás
T/13138 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Józsa úr beszédére reagálnék. Nem érzem a különbséget, Józsa úr, az üzemanyag, illetve az egyéb energiahordozók közötti különbséget. Hiszen ahogy háza van az egyik embernek nagyobb, a másiknak kisebb, akkor autója is lehet az egyiknek kisebb,…
T/13057 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Valóban, a honvédelmi és rendvédelmi (sic!) bizottság megtárgyalta a mai nap folyamán az előterjesztést. A Jobbik Magyarországért Mozgalom tartózkodott az előterjesztés általános vitára való alkalmasságával kap…
T/12824 Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos nem áll módomban Gaudi képviselőtársamnak jelentős időkeretet biztosítani a hátralévő módosító indítványok benyújtásához, hiszen csak egy kétperces hozzászólásra jelentkeztem az 5. ajánlási ponthoz, amellyel kapcsolatban el szeretném mondani,…
T/12824 Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Én is azt a kérdést szeretném feltenni az államtitkár úrnak, hogy esetleg hasonló példát tud-e mondani. Tehát ez abszolút bevett szokás Nyugat-Európában a NATO-val kapcsolatban, hogy ha egy ingatlanra úgymond szemet vetnek, akkor azt effektíve ingyen tulajdonba kapják? Mert a…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A költségvetés vitájában én a honvédelmi fejezetről kívánnék szólni. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan és miként is vágjak bele, hisz a honvédelmi tárcát illetően nem voltak kétségeink a várható költségvetés főösszegeit tekintve, mert valójáb…
T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az 5. ajánlási ponthoz szólnék, ami szintén ezt a törzstőke-emelési részt érinti. Bizonyos keretek között Répássy államtitkár úrnak igaza van, hiszen a vállalkozások egy részénél valóban forgóeszközben, állóeszközben rendelkezésére állhat a vállalko…
T/12491 Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nos, az E.ON visszavásárlásánál a kommunikációban úgy jön le, hogy egy újabb hőstettet hajtott végre a kormány, hiszen visszavásárolunk egy olyan ágazatot, egy olyan szektort, ami sokkal jobb, ha az emberek kezében van. Gyakorlatilag a kormány azt f…
Napirend utáni felszólalások
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tegnap emlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jeles eseményére, a pákozdi csatára. Az emlékezés késztetett napirend utáni felszólalásra. A Velencei-tótól északra, a Pákozd-Sukoró-Pátka háromszögben vívott csatában Móga altábornagy ser…
T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban idestova másfél órával ezelőtt, de egy jó órával ezelőtt nyomtam gombot, hogy szeretnék hozzászólni, még rögtön Juhász Ferenc képviselőtársam felszólalását követően, az általa elmondottakra egyrészt reagálva, másrészt…
T/11201 A honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Nos tehát, köszönöm szépen a szót, elnök úr. Némi technikai malőr után bele is vágnék az előttünk fekvő törvénytervezet kritikájába. Hiszen úgy tűnik, hogy nekem nyílik erre ma lehetőségem, hogy e kései órában a kifogásainkat is megfogalmazzuk az előterjesztéssel kapcsolatban…
T/11109 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egészen röviden szeretnék csak hozzászólni. Képviselőtársaim korábban érintették a környezetvédelem kérdését. Elhangzott az indoklásban, hogy az áruk mozgásánál ez további költséget jelenthet, és ezáltal megfontolás tárgyává teszik, hogy ezt az árut…
T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt a vitát követve inkább egy olyan szemlélet, illetve vélemény formálódik ki bennem, amely alapján, úgy gondolom, sokkal jobb lett volna, ha az indokolásban azt írják le, hogy egyszerűen meg akarjuk teremteni a lehetőséget a magyar szerencsejáték-…
T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Koszorús képviselőtársamnak mondanám, hogy én ebben a vonatkozásban, hogy a jelenleg is a piacon részt vevő nagy cégek, amelyek globális piaci szereplők, hogy velük mindenképpen tárgyalni kellene, vagy ők megfizetnék ezt a koncessziós díjat vagy egyéb díja…
T/10680 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, hogy kicsit dilemmát okoz ez a láthatóság, illetve a látás problematikája az erdőben. Nos, ez egy alapvető probléma, hiszen a lovon nincs világítás, a lónak nincs lámpája, de a lovasok nemcsak látszódni akarnak az erdőben, tehát látni is akar…
T/10881 A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak ebbe a heves felsorolásba csatlakoznék be. Szülővárosom Orosháza, Németh Béla expolgármester két fia, mind a kettő még csak nem is nős, több koncessziót nyertek el. Ugyanakkor a csanádapácai fideszes expolgármester, akit már a Fidesz nem tudott…
T/10680 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Máris reagálnék Tóth József képviselőtársam szavaira, mely szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja az előterjesztést, ahogy képviselőtársaim tették ezt a bizottságban is, hiszen az előterjesztés önmagában kellően alátámasztott, és indoko…
H/10645 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat azt a célt szolgálja, hogy az Országgyűlés határozzon a honvédség létszámával kapcsolatban. Az előterjesztés formailag egy ilyen súlyos kérdés és felelős döntés meghozataláho…
H/10645 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttem szóló képviselőtársamhoz is csatlakoznék, hiszen úgy gondolom, hogy a szükséges létszám és technikai háttér megléte, illetve nemléte egy teljesen független napirendi pontot is megérne, és egy vitát lehetne erről lefolytatni. Szükséges is…
J/10403 Az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében ("EUTM Mali") történő magyar katonai szerepvállalásról H/10539 Az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében ("EUTM Mali") történő magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámoló elfogadásáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében - ahogy Németh Zsolt képviselőtársam már korábban elmondta - a határozatot nem tudjuk támogatni. Ennek több oka is van. Az egyik alapvető oka az, hogy amikor mi a honvédségről beszélün…
I/10350 Mikor teljesülnek a '48-as követelések, mikor lesz önálló a haza védelmét ellátni képes Honvédség, és mikor kívánja a kormány az Alaptörvénynek megfelelően rendezni a szerződéses állományú Honvédek bérezését?
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten emlékeztünk az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Fel kell tennünk a kérdést, hogy aktuálisak-e napjainkban a '48-as követelések. Több is, de igazából én egyről, a 10. pontról szeretnék beszélni, amely íg…
I/10350 Mikor teljesülnek a '48-as követelések, mikor lesz önálló a haza védelmét ellátni képes Honvédség, és mikor kívánja a kormány az Alaptörvénynek megfelelően rendezni a szerződéses állományú Honvédek bérezését?
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, az írásban leadott kérdésem először csak a szerződéses állományra vonatkozott, de miután jobban elmélyültem a kérdésben, számomra világossá vált, hogy a teljes honvédség bértábláját rendezni kell. De mégis a legsúlyosabban a szerződéses áll…
T/10048 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több paragrafusa is az MRK-val foglalkozik, az MRK működését kívánja elősegíteni, illetve szabályozni. Korábban, az MRK létrehozásával kapcsolatban lefolytatott vitánál is kifejeztük aggályain…
J/8112 A kis- és középvállalkozások 2009-2010. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, a vállalkozásfejlesztés érdekében megtett intézkedésekről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott állami támogatások eredményeiről H/9950 A
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazából nem fogom kihasználni az időt, csak azért nyomtam normált, hogy beleférjek az időbe. A jelentés kapcsán igazat adok Aradszki képviselőtársamnak, valóban az igazságot tartalmazza, a szomorú igazságot. A jelentésből egyértelműen kiviláglik, h…
T/9234 A honvédek jogállásáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvénytervezettel kapcsolatban, illetve a kapcsolódó módosítókkal kapcsolatban az alábbiakat szeretném elmondani. Ahogy azt a részletes vitában is kifejtettük, a módosító indítványokkal együtt úgy érezzük, h…
T/9234 A honvédek jogállásáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dolgot szeretnék tisztázni. Valóban a Jobbik álláspontja is támogatja a koronaőrség más módon megfogalmazott esküszövegét, egy jól sikerült, magasztos, feladathoz mérten arányos esküszöveg került megfogalmazásra. A másik dolog. Juhász Ferenc kép…
T/9237 Az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A szakképzés valóban minden sebből vérzik. Hallhattuk pártállástól függetlenül a képviselők véleményét, de egy dolgot, azt hiszem, le kell hogy szögezzünk. A különböző tanulási nehézségekkel, gondokkal küszködő gyermekek problémái, hátrányos helyzetű gyere…
T/9234 A honvédek jogállásáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirendünk keretében egy nagy terjedelmű törvényt, a honvédek jogállásáról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk. Időről időre szükségessé válhat a Hjt. aktualizálása, egyrészt a megváltozott körülményeknek köszönhetően, másrész…
T/9234 A honvédek jogállásáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdeklődve hallgattam, és sok mindenben egyetértek azzal, amit Juhász Ferenc elmondott, csak azt az egyet sajnálom, hogy mindezeket miért nem akkor tették és mondták el, amikor kormányzati szerepkörben voltak, mert azért a történelem tükrében tudnun…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Vidéki gyerekként szólnék a vitához, és egyben vitatkoznék szocialista képviselőtársaimmal is. Nem vitatom ugyan azt, hogy az általuk elmondott kórkép a jelen helyzetben nem volna helytálló, de ide eljutottunk. Huszonkét év…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Hallgatva a kormánypárti képviselőket, hát az önök pozitív felfogásától már csak egy ugrás az a kijelentés, hogy nagy a jólét, amit korábban az MSZP képviselőitől hallottunk. A valóság ettől igen messzire áll. Mindenki, aki gazdasággal foglalkozik,…