458 felszólalás
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ma délutáni ülésén tárgyalta meg a T/231. számú törvényjavaslatot, amely egyes pénzügyi tárgyú törvények mó…
T/19211 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A költségvetési és pénzügyi bizottság a beterjesztett törvényjavaslatot támogatja, kéri annak elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)
T/18702 Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az előterjesztők nevében köszönjük a támogató hozzászólásokat, és köszönjük a jobbító szándékú módosító indítványokat is. A módosító indítványokat áttekintve nem tudjuk támogatni egyiket sem. Ennek nem az az oka, hogy…
T/19083 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság hétfői ülésén megtárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot, azt indokoltnak tartja, javasolja a tisztelt Háznak, hogy fogadja el. A szavazási arány…
T/19083 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja a beterjesztett törvényjavaslatot. Tudjuk, hogy nem igazán elegáns dolog az, ha a múlt év utolsó ülésnapján elfogadott törvényt ez év első ülésnapján módosítani kell. Ennek ell…
T/19080 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A szocialista frakció támogatja a beterjesztett törvényjavaslatot, és annak elfogadását javasolja. Azt gondolom, még egyszer nem indokolt kifejteni, hogy mit tartalmaz a törvényjavaslat, de azért, hogy nehogy az a látszat kerekedjen a Házban, hogy s…
T/19107 Egyes, az önkormányzatok működését érintő törvények módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság január 25-ei ülésén fogalmazta egy kicsit át a korábban, decemberben benyújtott önálló indítványát. A bizottság egyhangú szavazással…
T/19107 Egyes, az önkormányzatok működését érintő törvények módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. A költségvetési bizottság tárgyalta ezt a beterjesztett törvényjavaslatot. Arról tudom tájékoztatni önöket, hogy nagy vita ott sem alakult ki: 15 igen szavazat, 7 tartózkodás mellett a költségvetési bizottság…
T/18702 Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm. Azt hittem, hogy le van adva a nevem az MSZP-frakcióból - nem volt. Elnézést kérek, hogy nem nyomtam gombot itt a helyszínen, időben. Köszönöm, hogy méltányolta elnök úr a kérésemet. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja a beterje…
T/18629 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága november 30-ai ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, azt a Házszabály 95. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően megvizsgá…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága december 12-i ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, azt 12 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasna…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! 12 év óta rendszeresen visszatérő feladat van az országgyűlési képviselők előtt: dönteni kell az új, induló címzett támogatásokról. A 2005. év egy kicsit eltérő az előzőektől, mert ebben az évben már másodszor tárgyal…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Képviselőtársam, igen, a számok önmagukért beszélnek, csak ha a számokat eltorzítja, akkor a számok nem jól beszélnek. Képviselő úr, nincsen kormánypárti és ellenzéki település. A településnek lehet vezetője, polgármestere vagy képviselő-testülete k…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Varga képviselő úr eredeti hozzászólásakor nyomtam meg a kétperces gombot. A képviselő úr feltette a kérdést, hogy jobb lett-e a módosító indítványokkal a beterjesztett törvényjavaslat. Sokféle választ lehet adni, egy…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Nagyon röviden az önkormányzatok tartalékairól. Szoktunk hivatkozni az Állami Számvevőszék megállapításaira. Azt gondolom, ez egy jó hivatkozási alap. Nemrégen volt, amikor az Állami Számvevőszék főigazgatója nyilatkozta, hogy igenis az önkormányzat…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Igen, a költségvetési törvényjavaslat 52. §-áról van szó. Az előttem szóló Gémesi képviselő úr is ehhez nyújtott be indítványt, amely indítvány tulajdonképpen jó szándékú. Bóka úr és Kovács Zoltán úr is hasonló kezdem…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm elnök úr. Nagyon röviden. Sisák képviselő úr borzasztóan kéri számon ezeket a normatívákat. Képviselő úr, az önök idejében, 2002-ben a művészeti normatíva 69 ezer forint volt, most pedig 67 százalékkal több. Ha ön ezt végiggondolja, akkor talán nem kell olyan nagyon…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az az ügyrendi javaslatom, hogy a szakaszolást kérném, hogy tisztázzuk, mert az önkormányzatokat érintő kérdések vannak a 3., 4., 5., 6., 7., 8. mellékletben. A kiadott anyagban úgy szerepel, hogy ebben a szakaszban a 2. és a 3. melléklet van.
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Igyekszem konkrétan és módosító indítványhoz is kapcsolódni. Kovács Zoltán bizottsági elnök úr az okmányirodákra tért ki. Igen, éreztük mi is, hogy itt van feszültség, és bizonyos többletforrásokat a következő körben fogunk biztos…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A vita előző szakaszában már egyeztettünk, hogy az első szakaszban kerül sor a 3. és a további mellékletek megtárgyalására. Írásban előre nem jelentkeztem, de itt reggel óta be van nyomva normál hozzászólásra a gombom, és szeretném ezt a vita e…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A költségvetési törvényjavaslat 3., 4., 5., 6., 8. mellékletével kapcsolatos módosító indítványok mellett szeretnék érvelni. Ezek az indítványok tulajdonképpen az önkormányzatok jövő évi költségvetési kapcsolatbó…
T/18363 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 8. és 10. pontjában szereplő módosító indítvány mellett szeretnék érvelni. A beterjesztett törvényjavaslat - nagyon helyesen - továbbra is fenntartja azt a jogintézményt, hogy a földért életjáradé…
T/18106 A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja a beterjesztett törvényjavaslatot. Részt vettünk a négypárti egyeztető tárgyalásokon; a szakmai álláspontunkat ott kifejtettük, és azt képviseltük. Meggyőződésünk, nagyon fontos, hogy a…
T/18107 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A beterjesztett törvényjavaslat, azt gondolom, nagyon fontos, nagyon időszerű és nagyon sok embert pozitívan érint. Három csoportra oszthatók azok a módosítások, amelyeket ez a törvényjavaslat tartalmaz. Elsőként a vé…
T/18107 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Újból szóba került itt a fedezet. Az tény, amit tegnap megszavaztunk, ez benne van a költségvetésben, 395,5 millió forint kell azoknak az intézkedéseknek a végrehajtására a tűzoltóságnál, a hivatásos önkormányzati tűzoltóságnál, ami a mostani…
H/18067 Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság a múlt heti ülésén tárgyalta meg az országgyűlési határozati javaslatot. A bizottság úgy foglalt állást, hogy általános vitára alkalmas a beterjesztett…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok mintegy negyed része valamilyen módon érinti az önkormányzatokat, a beterjesztett törvényjavaslatnak általában a 3., 4., 5., 6., 7. és 8. mellékleteit érintik. S a nagyszámú módosító jav…
I/17794 Az államháztartás bevételeinek és kiadásainak a tervezettől való eltérésének okai
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Az eredményes, hatékony gazdálkodás alapját a kiadások és a bevételek folyamatos, naprakész figyelemmel kísérése és ha a szükséges, a kellő időben meghozott beavatko…
I/17794 Az államháztartás bevételeinek és kiadásainak a tervezettől való eltérésének okai
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Úgy gondolom, hogy nemcsak nekem, hanem mindenki számára megnyugtató az, hogy a bevételek és kiadások területén semmi rendkívüli, semmi váratlan esemény nem történt az év első kilenc hónapjában. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Dehogynem!)…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Németh Zsolt képviselő úr az előbb hozzászólásában az önkormányzatokról szólt, 75 milliárd forintos forráskivonást emlegetett, és azt mondta, hogy az önkormányzati rendszer nem viseli el ezt a forráskivonást. Nekünk is az a véleményünk…