365 felszólalás
A/15549 Ez már végzetes károkozás?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! A kérdéseken sorra menve azt kell mondanom, hogy van egy önálló hivatal, amelyik a sport ügyeivel foglalkozik. És arra a kérdésre, amit ön ugyan utoljára hagyott, de amelyet végül is feszeget a kép…
A/15549 Ez már végzetes károkozás?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr, az, hogy ön mit mond, és hogy az igazság micsoda, ha nem haragszik, azért ezek nincsenek szoros korrelációban. De azért azt hadd mondjam el, hogy 2002-ben 17,154 milliárd forint volt a költségvetés; 2005-ben, a kormány álta…
K/14743 Támogatja-e Miniszter Asszony közúti határátkelő megépítését Gyékényesen?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! A magyar-horvát határt az elmúlt évben mintegy 4 millió személy és 2 millió gépjármű lépte át. Ez azt jelenti, hogy a személyforgalomban egy 30 százalékos, a járműforgalomban egy körülbelül 15 száz…
T/15232 A Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között, a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Lisszabonban, 2000. január 27. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A felek, a Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló egyezményt 2000.…
T/13634 A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Két dolog miatt kértem szót, és tényleg csak két percben. Az egyik, hogy elmondjam, hogy a gazdasági kabinet üléséről jövök, abban az időpontban érkeztem, amikor tervezve volt a napirendi pont, és hogy Kontrát úr, aki persze mo…
T/15164 A várossá nyilvánítással összefüggő egyes törvények módosításáról
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Szeretném bejelenteni, hogy Suchman Tamás úr, Jauernik István úr és Farkas Imre úr önálló képviselői indítványát a módosított jogszabályokkal a Belügyminisztérium támogatja. Támogatjuk, mert tar…
T/15164 A várossá nyilvánítással összefüggő egyes törvények módosításáról
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Azért kértem szót, mert Kovács Zoltán képviselő úr azt állította, hogy Szászfalvi képviselőtársa Böhönyével kapcsolatos kérdésére a Belügyminisztériumnak nem volt támogató válasza. S mivel én vá…
K/13219 Mit tesz a Kormány a magyar nyelv védelme érdekében az ún. reklámtörvény végrehajtása során?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését, hiszen így magamnak is módom van anyanyelvünk védelme kapcsán kifejezésre juttatni elkötelezettségemet, hiszen ez valóban komoly kérdés és nagy kihívás az Unió küszöbén,…
A/15286 Az adófizetők hozzájárulása a gazdatüntetéshez?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Mint ahogy ön is mondta, február 21-e és március 14-e között a gazdák követeléseik érvényesítésére az ország különböző pontjain és Budapest területén is demonstráltak. Természetesen nagyszámú munka…
A/15286 Az adófizetők hozzájárulása a gazdatüntetéshez?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Három hét alatt 232,3 millió forint kiadás előre nem tervezve valóban sok. A rend fenntartása, a rend őrzése ugyanakkor a rendőrség feladata, és mondhatom így, hogy a rend és a biztonság minden pénzt megér. Személyes véleményem szerint u…
A/15284 Miért folytatja tovább a Kormány az önkormányzatok ellehetetlenülését?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Az adóerő-számítás módja és módszere nem egy most hirtelen jövő probléma, hiszen a költségvetési törvény szabályozza, és mint ilyen, azt gondolom, hogy a képviselő úr jelentősebb késésben van, hisz…
A/15284 Miért folytatja tovább a Kormány az önkormányzatok ellehetetlenülését?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Kedves Képviselő Úr! Ismételném: ezt a törvény szabályozza, tehát a törvénytől eltérő döntést a kormány nem hozhat. Én tudom, hogy az ön által vezetett, különben gyönyörű kisvárosban pénzhiány van. És akkor kérdezem is, hogy biztos-e abb…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Mindössze Hargitai János képviselő úr figyelmét szeretném arra felhívni, és természetesen mindenkiét, aki a vitát figyelemmel kíséri, hogy a Belügyminisztérium figyelme lankadatlan a vita folyamán, hiszen a miniszter asszo…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ahogy így körbejártuk az önkormányzatok finanszírozását, ennek kapcsán a mai vita két olyan problémakört is felszínre hozott, amelyben nyilván a közeljövőben vagy a közepesen távoli jövőben, de…
T/12720 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: A határozathozatal előtt.
T/13634 A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Csak azért jelentkeztem, mert Kontrát úr elmondta, milyen baj is az, hogy nem volt előtte négypárti egyeztetés. Tisztelettel jelzem, hogy a Házban nem szokás nem kétharmados, tehát sima feles törvények…
T/14240 A Nemzeti Sporthivatal felügyeletének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Számtalan kritika érte a kormányt az elmúlt fél évben a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium átalakítása során. Ellenzéki képviselőtársaim azzal vádoltak minket, hogy megszüntetjük…
T/14240 A Nemzeti Sporthivatal felügyeletének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Csak szeretnék rá emlékeztetni, hogy ez egy törvényjavaslat, tehát ha az embernek vannak indulatai azért, mert Székesfehérváron a 11 éves lányok diszkóba járnak, azért tessék szíves elhinni, hog…
T/14240 A Nemzeti Sporthivatal felügyeletének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Ha jól látom, végül is ahelyett, hogy most arról beszéltünk volna, hogy a belügy jó gazdája lesz-e vagy rossz gazdája, arról beszéltünk, önök szeretik-e Gyurcsány Ferencet vagy nem szeretik, mos…
I/14555 Tévedés vagy hazugság? Még egyszer az ávós Magyar Józsefről, avagy az ügynöktörvényt beterjesztő kormány belügyminisztere miért tüntet ki kommunista titkosrendőröket, és miért védi meg őket a parlamentben?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony, és köszönöm szépen azt is, hogy mivel az írásos benyújtott interpellációban nem ezek a kifejezések voltak, hanem ettől valamelyest szalonképesebbek, helyreutasította a képviselő urat a megfelelő kifejezések használatára. T…
A/14618 Meddig marad a törvényes, de korrektnek nem nevezhető gyakorlat?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az idei évig maradhatott, és az idei évben nagy valószínűséggel egy hónapon belül változni fog. Valóban, egy 1991-es belügyminiszteri rendelet határozza meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosít…
A/14618 Meddig marad a törvényes, de korrektnek nem nevezhető gyakorlat?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr és kedves Tévénézők! E kérdés kapcsán rávilágítanék arra, hogy a rendőrök az igazoltatásoknál mintegy két hete nem kérik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást igazoló cédulát, azzal együtt, hogy ez számtalan más…
K/14403 Támogatja-e Miniszter Asszony Böhönye község várossá nyilvánítását?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Ön a negyedik országgyűlési képviselő, aki szorgalmazza Böhönye község várossá válását, hiszen, ha megbocsát, nálam ön előtt Suchman Tamás politikai államtitkár úr már konkrét törvényi kezdeményezé…
Napirend előtti felszólalások
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Ismert tény, hogy a 2005. évi költségvetési törvényjavaslat elkészítése, illetve elfogadása szigorú takarékossági elvek mentén történt. Ugyanakkor a helyi önkormányzati alrendszer számára a már ben…
T/13634 A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársak! Mindannyian ismerjük azokat az embereket, akikről most szólni kívánok: ők a személyi és vagyonőrök, a magánnyomozók. Ma Magyarországon körülbelül százezren dolgoz…
I/14297 Milyen segítséget tud nyújtani a Belügyminisztérium azon önkormányzatok számára további állami források elnyerésére, amelyek csak 40 %-os céltámogatást nyertek el szennyvízberuházásuk megvalósításához?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Őszintén örülök annak, hogy a hozzám intézett interpellációval nem az önkormányzati fejlesztéshez igényelhető állami források hiányáról ejt szót, hanem végül is egy elnyert, 200 millió forinton felüli támogatáshoz…
A/14382 Rasszista atrocitás Budapesten
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Sajnos, a hír igaz. Két nappal ezelőtt, február 12-én 22 és 23 óra közötti időben ismeretlen személyazonosságú fiatalok egy csoportja megtámadott egy Magyarországon turistaként tartózkodó indiai ál…
A/14382 Rasszista atrocitás Budapesten
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Abszolút egyetértek önnel. A probléma az, hogy bántalmaznak bárkit a Hősök terén, akkor is, ha este 11-kor van. Ugyanakkor az, hogy rasszista volt-e az indíték, tehát maga az indíték alapvetően ebből származott, hogy egy színes bőr…
A/14390 Fagyos télben forró helyzet az önkéntes tűzoltóknál, avagy ki menti meg a köztestületeket?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! A tűzoltóságok naponta átlagosan 100-120 esetben vonulnak ki, ebből az önkéntes köztestületi tűzoltóságok az összes tűzoltói esemény átlag 10 százalékánál avatkoznak be. A köztestületi tűzoltók szá…
A/14390 Fagyos télben forró helyzet az önkéntes tűzoltóknál, avagy ki menti meg a köztestületeket?
JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr, azt, hogy az ön által említett urak fejében milyen gondolatok járnak, én nem tudom, de még befolyásolni se szeretném. Viszont erre megkérném önt, hiszen ön a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke, hátha önnek nagyobb befolyása…