154 felszólalás
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Rádióhallgatók! Ezen a kései órán az ellenzék padsoraiban mindösszesen két képviselőtársam ül, ugyanakkor a szocialista frakciónál, mint ahogy az nyilván a tapsokból is hallatszik a rádióhallgatók számára, meglehetős…
T/17701 A kereskedelemről
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mélységesen egyetértünk Tóth Sándor képviselőtársammal, amikor arról szólt, hogy a nepperek tulajdonképpen kereskedelmi képesítés nélkül végeznek olyan kereskedelmi tevékenységet, amellyel éppen a termelők árait nyom…
T/17701 A kereskedelemről
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, azt talán ne kérdőjelezzük meg, hogy ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására szükség volt. Ezt azért leszögezhetjük, hogy a kereskedelmi törvény számos ponton nem volt korszerű, amely pontokat éppen i…
T/17701 A kereskedelemről
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én azt gondolom, hogy Soltész Miklós képviselőtársam egy nagyon fontos kérdést vetett föl, hogy mi van azokkal, akik bizonyos kistérségekből, kistelepülésekből nem tudnak bemenni a nagy bevásárlóközpontokba. Eddig ez a vita ma a nagy bevásárló…
K/17942 Mit tervez az egészségügyi tárca a szakdolgozók további anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelésére?
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az egészségügyi szakdolgozók megbecsülése a 2002-es kormányváltás óta prioritás a szocialistaszabad demokrata kormány szemében. Ennek jó példája volt az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés, amely a Medgyess…
K/17818 Az összefogás hídja
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyarországot és Szlovákiát elválasztó Ipoly folyón egykor 48 híd volt, a hidak összekötötték a két térséget és az ott élőket; ma ennek töredéke áll a közlekedők rendelkezésére. Uniós tagországként most különösen kedvező k…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem értem Gógl képviselő úr heveskedését, amikor kirohanást intéz az ügyben, hogy nem adható el az egészségügyi intézmény. Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudom, Viktor itt van? Itt van. (Közbeszólás: Orbán úr!) Az önök i…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, Pokorni képviselő úr legalább annyira tudja, mint én, hogy a politikai nyilatkozat időnként mennyit ér, hogyha annak a végrehajtása nem megfelelő. Azonban jogállamban, és ha jogbiztonság van, képviselő úr, akkor a törvények minde…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Gőgös Zoltán közbeszólása.) Az ellenzék, aki a volt szocializmus csecsszopója volt, és gyakran iskolapadokból került be ide a parlamentbe (Felzúdulás, közbekiáltások a Fidesz soraiból.), most nem átallja azt mondani, hogy vissza kell államosí…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A rendszerváltáskor döntöttek az állampolgárok: a piacgazdaság mellett tették le a voksukat. Ez a döntés alapvetően meghatározta azt, hogy az államnak a szociális és egészségügyi ellátórendszert hogyan kell és lehet működtetnie.…
V/17451 A Gyurcsány-kormány egy évéről!
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Méltatlan az a helyzet, ahogy az elnök úr vezeti az ülést ebben a teremben. Kérem az elnök urat, ha jogi tanulmányai során a Házszabály tanulmányozásáig nem jutott el, akkor legyen olyan kedves megnézni azokat a para…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2004. évi zárszámadásról beszélgetnénk itt ma a parlamentben. Nagy tisztelettel kérném képviselőtársaimat, hogy kanyarodjunk vissza ehhez a törvényjavaslathoz, és ennek mentén beszéljünk arról, hogy az egyes ágazat…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt képviselőtársam az előbb megemlegetett az M5-ös autópálya kapcsán. Szeretném kérni arra, hogy olyanról, amiben nem mélyedt el kellőképpen, ne beszéljen, vagy nagyon szívesen adok önnek különórákat (Derültség a Fidesz soraiban.), hisze…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bár ma már nagyon sok mindenről esett szó a 2004. évi zárszámadás kapcsán, különböző szektorokról, ágazatokról, de talán az egészségügyről még nem esett megfelelő módon szó. A költségvetés végrehajtásánál, a törvényjavaslat elfogadásánál szere…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársam kétpercesére reagálva: én azt gondolom, hogy az ágazat összességében igyekeztem bemutatni azt, hogy mik voltak azok a fejlődési lehetőségek, amelyeket itt az egészségügy vonatkozásában a 2004-es év hozott. Kiemeltem azt, hogy a region…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen. Szinte vártam, képviselőtársaim. Szóval akkor, Gógl képviselőtársam és Pichler képviselőtársam, miért voltak ellene annak, hogy forrásbevonás történhessen az egészségügyben? Olyat számon kérni most rajtunk, amelyet éppen az ellenzék jóvoltából vetett el a magy…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hallgattam az ellenzéki képviselőtársaim felszólalását, és azt gondolom, hogy egy nagyon fontos momentum körvonalazódott belőle, hogy általában vagy egyenként egy kórházról, vagy általában a kórházakról beszéltek. Én azonban szeretném ráirányí…
T/16301 Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Azt gondolom, egy nagyon fontos törvényjavaslat fekszik az asztalunkon, nagyon sokszor foglalkozott már ez a kormány is és a korábbi kormányok is a gyógyszerek kérdésével és az egész gyógyszerpiaccal. É…
H/16056 A meddőséggel kapcsolatos problémák átfogó kezelésére vonatkozó intézkedési terv kialakítására
KÁRPÁTI ZSUZSA, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A parlament szociális bizottsága 2005. május 31-én megtárgyalta a H/16056. számú, a meddőséggel kapcsolatos problémák átfogó kezelésére vonatkozó intézkedés…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitanapra is jellemző az ellenzék részéről az a farizeusság, ami szinte minden vitanapot végigkísért. Mind Gógl képviselőtársamnak, mind Pokorni képviselőtársamnak a figyelmébe szeretném ajánlani, hogy miközben…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már képviselő úr így megemlegetett, akkor szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy először pontosan és alaposan tájékozódjon a tényekről, hiszen a BM kórház élén álló főigazgató fideszes országgyűlési képviselő volt, a Pest megyei 1.…
T/15641 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és egyéb, az egészségüggyel összefüggő törvények módosításáról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több törvényt is érint, több törvény módosítását is érinti. A módosítások egyenként is jelentősek, hiszen az adatok kezelésével, az egészségügyi tevékenység végzésével,…
T/15641 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és egyéb, az egészségüggyel összefüggő törvények módosításáról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gógl képviselő úr említette hozzászólásában az esélyegyenlőséget valamennyi gyógyászati segédeszközre szoruló beteg érdekében, és én azt gondolom, hogy ezzel a legmesszebbmenőkig egyetértek és egyet lehet érteni. U…
T/15641 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és egyéb, az egészségüggyel összefüggő törvények módosításáról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallgattam képviselőtársamat, és valóban, néhány gondolatot elindított bennem, amikor azt fogalmazta meg, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat egy kis lépés. Képviselőtársam, egy óriási lépés a gyógyászati segédeszköz-ellátás szabályozása és a regi…
T/15267 A felsőoktatásról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szerettem volna kétpercezni, de azt se szeretném, ha a felsőoktatási törvényjavaslat csak és kizárólag a debreceni felsőoktatási intézményről szólna, vagy csak és kizárólag arról szólna, hogy melyik egyetem melyi…
T/15267 A felsőoktatásról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miután már annyian várják a hozzászólásomat, ezért úgy gondoltam, nem fosztom meg önöket ettől az élménytől, azonban a 15 percet egy kicsit rövidebbre fognám, tekintettel arra, hogy ma már olyan sok minden elhangzott…
K/15609 Mikor rendeződik a Katolikus Kereszt Alapítvány otthonaiban lakó idősek élethelyzete?
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A Katolikus Kereszt Alapítvány Zebegényben, Szobon, Verőcén, Vácott hozott létre és jelenleg is működtet idősek részére bentlakásos intézményeket. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal 2000-ben a megyei ÁNTSZ intézeteinek rendkívüli feladat…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igaz, hogy a végén szerettem volna hozzászólni, mert egy olyan vidéken vagyok országgyűlési képviselő, ahol hagyományosan ribizlit, málnát, bogyós gyümölcsöt termelnek a mezőgazdaságból élők, és ahol egy-két…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ékes képviselőtársammal, noha ellenzéki padsorokban ül, tökéletesen egyetértünk odáig, hogy a törvényjavaslat a termék- és a piacvédelemről kell hogy szóljon valóban. Szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani, hogy a törvénymódosítás 5. §-a, a…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt férfi képviselőtársaim, akik ma az agráriumról vitatkozunk, engedjék meg, hogy az agrár-környezetvédelemmel kapcsolatosan az anyák és a nők aggodalmával én is hozzászóljak. Hiszen az agrár-környezetvédelem hatalmas nagy téma. Ezen bel…