593 felszólalás
T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint már az előttem felszólalók kifejtették, a T/2425. számú törvényjavaslat lényegében az európai uniós jogharmonizáció megvalósítása érdekében szül…
K/2287 Már a vonat sem jár az Ormánságban?
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Robert Owen, az első szocialisták egyike már a XVIII. században kijelentette: megfelelő eszközöket kell teremtenünk a kedvünk szerinti utazáshoz. Kétszáz évvel Owen után a mi úgy…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A salátatörvényekkel az egyik legfőbb probléma, hogy azokba a kormányzat rendszerint érdemi, súlyos törvényi változtatásokat is beletesz, ahogyan most is tette. Miközben az előte…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném ismertetni önnel az erdőről és az erdő védelméről szóló törvénymódosítást, amelyik a 74. § (3) bekezdését módosítja. Abban ez áll - az utolsó mondatot olvasom -: "Ültetvényszerű erdők esetében 1,5 hektárnál,…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Felolvasom azt a mondatot, amely kiváltotta ezt a vitát, hogy aki nem hallotta, az is tudja, hogy miről van szó: "Először is koncentrálni a tulajdont, azután lobbinak átjátszani, mint ahogyan ezt a földet életjáradékért program kapcsán keserű…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy riadalmat keltett az ormánságiak körében a napvilágra került kormány-előterjesztés, amelyben etnikai átalakítással tervezi megoldani a kormány a látszólag demográfiai problé…
J/1925 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről H/2117 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, hogy már 2007-et írunk, az ember elírásnak gondolná a jelentés címében szereplő 2003-as, 2004-es évet. Megnyugtatok mindenkit, nem erről van szó, csak biztos, ami biztos, így…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter úr pár hónappal ezelőtt bejelentette: az egészségügyi reform keretében a gyógyszertörvényt is módosítani kell. A társadalom gyógyszerfogyasztását meste…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint minden évben, úgy a mögöttünk hagyottban is valójában két titok körül zajlottak az események. Ez a két örök titok a szeretet titka és a bűn vagy a gonoszság titka. Sajnos, a…
I/1530 Hazug miniszterelnök, erkölcstelen minisztérium, avagy fejétől bűzlik a hal?
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyurcsány Ferenc 2006 szeptemberében nyilvánosságra került emlékezetes balatonőszödi beszéde, amelyben nekünk, mezei állampolgároknak is betekintést enged a gátlástalan hatalomgyakorlásba, erkölc…
I/1530 Hazug miniszterelnök, erkölcstelen minisztérium, avagy fejétől bűzlik a hal?
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Kérdéseimre nem kaptam teljesen elfogadható választ. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Burány Sándor: Miért, hol voltál?) Öt kérdést tettem fel, abból csak két kérdésre kaptam választ. (Zaj, közbeszólások az…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénytervezet preambulumában a törvény meghozatalának indokoltságát alátámasztandó van egy érdekes kitétel, ma már többször hallottuk, idézem: "a lakosság számára az egészs…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Orosz képviselőtársamnak szeretném elmondani a felszólalásához, hogy beszélt a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló törvény módosításáról, és egyszerűen elintézte azzal, hogy lényegében 2010. december 31-i…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetésnek egy kisebb, de annál fontosabb fejezetéhez, a környezetvédelmi előírásokhoz kívánok hozzászólni. Sőt, a környezetvédelmen belül is csupán létfontosságú k…
K/1192 Miért nem valósul meg Országos Ivóvíz Minőségjavító Program?
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! 2001-ben az ivóvíz minőségének javításával kapcsolatos, nagy jelentőségű, mintegy 908 települést és 2,5 millió főt érintő rendeletet alkotott az Orbán-kormány. Miről is szólt ez…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi bizottság 2006. november 6-án, hétfőn megtartott ülésén megtárgyalta az agrárgazdaság 2005. évi…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kis Zoltán képviselőtársam fölhívta a figyelmet arra, hogy az agrár-környezetgazdálkodással kapcsolatban inkább örülni kellene, hogy 22 ezren kaptak támogatási lehetőséget, de én nem ezt hangsúlyoztam. Azt akartam hangsúlyozni ezzel a bizotts…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, nem fogok több kétpercest nyomni a normál felszólalások előtt. Demendi képviselőtársamnak a figyelmét szeretném felhívni, hogy én is arról beszéltem: agrár-környezetgazdálkodási támogatás. Ezeket a támogatásokat az Európai Unió biztos…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló agrárjelentésből tételesen bizonyítható, hogy az Európai Unióban jellemző, a hagyományos mezőgazdaság szerepének az ökoszociális piacgazdasági…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök úr, én az előző felszólaláshoz, a Jakab István képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék hozzászólni, és természetesen reagálni a Gőgös Zoltán államtitkár úr által elmondottakra. Ebből szeretném kiemelni az intervenciós készlettel…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2005. évi költségvetés végrehajtásáról szóló T/881. számú törvényjavaslat általános vitája során én elsősorban a környezetvédelmet érintő költségvetési részekhez szeretnék hozzászólni. A…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár... - elnézést, Miniszter Asszony! (Derültség.) Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek. Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, a nemzet utolsó nagy összefogásának fél évszázados évfordulóját nem lenne sz…
T/19085 A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsös ültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2. számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. A törvényjavaslat 2. §-ának módosítását javasolja ez a javaslat; így szól az eredeti törvény. "E törvény alkalmazásában a g…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által beharangozott új és igazságosnak titulált családtámogatási rendszer életbe lépett 2006-tól, és ennek kapcsán egyre többen kerestek meg még azok közül is, akik kom…
T/19082 A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem mint az ország egyik leghátrányosabb kistérsége országgyűlési képviselőjének, vidéki képviselőtársaimmal egyetértésben, pontos ismereteim vannak arról, mire is van szüksége…
T/19082 A Nemzeti Vidékpolitikai Tanácsról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sejtettem, hogy képviselőtársaim nem figyelnek arra, amit mondok, ezért még egyszer felolvasom az egyik mondatot Karakas képviselőtársamnak, hogy ne kelljen a jegyzőkönyvet elővennie. Magyarán szólva semmi szükség sincs a törvénytervezetben e…
T/19085 A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsös ültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is elmondom ezt a hosszú címet. A mezőgazdasági bizottság ma, 2006. január 30-án, hétfőn megtartott ülésén megtárgyalta a…
T/19085 A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsös ültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, én szeretnék élni a lehetőséggel. A jelenleg tárgyalt törvénytervezet indoklását az előterjesztés 5. §-a fejti ki: "E törvény egyes gyümölcsfajok ültetvényei termelési potenciáljának meghatározása céljából a tagállamok által végzendő statisztikai fe…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! 2000 évvel ezelőtt, Augustus császár idejében egy betlehemi istálló szalmáján megszületett a világ Megváltója. Tiberius császár idejében a rómaiak akasztófáján, a keresztfán kivégezték ug…
T/18210 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök úr, előre szeretném jelezni, hogy először az 1. és 2. számú módosító javaslatomhoz szeretnék hozzászólni, és majd még egy felszólalásban a 3., 4. számú módosító javaslathoz. Tehát most az 1. és 2. sz…