1 645 felszólalás
A/912 Mire számíthatnak a belvízzel súlytott települések polgárai?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is szeretném megköszönni a képviselő úr által elmondottakat. Úgy gondolom, hogy az általa elmondott adatok is hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a védeke…
I/741 Mikor éri el a készenléti szervek kommunikációja a nyugat-európai technikai színvonalat?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr által is említett kormányhatározat alapján a Belügyminisztériumban elindult a felmérő és értékelő munka, amelynek eredményeként lehetővé vált, hogy elk…
K/789 Mikor létesül határátkelő a Győr-Moson-Sopron megyei Zsira és a burgenlandi Locsmánd között?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az osztrák-magyar határon működő határátkelőhelyek korszerűsítésére vonatkozóan már korábban folytak tárgyalások a két ország belügyminisztériumai között. Ennek…
I/739 Várható-e a műszaki mentőszerek fejlesztése a tűzoltóságnál?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha az interpellációja címében feltett kérdésre egyszerűen szeretnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy igen, várható a tűzoltó műszaki mentőszerek fejlesztése és beszer…
I/601 Miniszter Úr, Ön szerint a polgárok biztonsága csak rendőrségi ügy?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációjában felvetett kérdések kapcsán tájékoztatom, hogy a Belügyminisztérium a kormány programjának megfelelően megkezdte egy korszerűbb katasztrófaelhárítási…
I/610 Miért nem nyomoz a Kiskőrösi Rendőrkapitányság a keceli polgármester ellen, nagy értékre elkövetett csalás és közokirat - hamisítás gyanúja miatt tett feljelentés ügyében, avagy fiktív-e a Schindler listája?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha röviden kívánnék válaszolni az interpellációjában feltett kérdés utolsó mondatára, akkor azt mondanám, hogy nincs erre lehetőség, hiszen az eljárást jogszabályok határ…
I/582 Miért kell mennie egy sikeres rendőrkapitánynak?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációjában felvetett kérdésekre, amelyekkel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a most előadott kérdések nem egyeztek az interpellációban korábba…
A/602 A közbiztonság és az önkormányzatok
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Magyar Köztársaság kormányának egyik legfontosabb feladata a közbiztonság javítása, az állampolgárok biztonságának szavatolása és garantálása. Ennek a fel…
A/602 A közbiztonság és az önkormányzatok
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném önt és a tisztelt Házat is megnyugtatni abban a tekintetben, hogy politikai okokból történő elmozdításról nem beszélhetünk sem ebben az esetben, sem más esetben. A rendőri vezető kinevezésénél egy…
H/446 Szárliget község Fejér megyéből Komárom-Esztergom megyéhez csatolásáról.
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 93. § (4) bekezdése alapján az Országgyűlés dönt az állam területi tagozódásáról, a megyehatárok megvá…
H/446 Szárliget község Fejér megyéből Komárom-Esztergom megyéhez csatolásáról.
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Nem kívánok, köszönöm szépen. (Taps.)
Napirend előtti felszólalások
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Én magam is részt vettem a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének múlt heti kongresszusán, és én nem tapasztaltam azt a hangulatot, amelyet ön most…
K/443 Hol van egy magyar világútlevél érvényességi határa?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt a konkrét kérdésekre válaszolnék, engedje meg, hogy a következőket elmondjam. Jelenleg 30 ezer útlevelet tartunk nyilván a körözési rendszerben. Ezeknek az útleveknek az elvesztését, ellopását b…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: (Hangosítás nélkül:) Tisztelt Elnök Úr! Az elhangzott hozzászólásokra...
I/505 Nemzeti kegyhelyeink védelme
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elhangzott interpelláció két, egymással összefüggő kérdéskört érint. Egyrészt érinti a két, ön által említett és minden magyar embert joggal fölháborító bűncselekmé…
Napirend előtti felszólalások
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A kormány a népességfogyás megállítását és az ország kettészakadásának megakadályozását nemzeti sorskérdésnek tekinti. Arra törekszik, hogy az elkövetkezendő négy…
A/433 Hol vannak a posztos rendőrök? Hol marad a rendszeres járőrszolgálat:?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném tájékoztatni önt arról, hogy a budapesti rendőrfőkapitány úr 1998. szeptember 21-én rendelkezett a posztos rendőr intézményének bevezetéséről. (14.20) Ennek köv…
A/433 Hol vannak a posztos rendőrök? Hol marad a rendszeres járőrszolgálat:?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Szeretném elmondani, hogy egy folyamat kezdetén vagyunk, a közbiztonság visszaállításának kezdetén. Ezek az eredmények, illetőleg azok a jelenségek, amelyeket ön is említett, arra ösztönöznek bennünket, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és egyá…
I/412 Mi akadályozza az országos választási szerveket abban, hogy összegezzék és hivatalosan közzétegyék a kisebbségi önkormányzatok választási eredményeit?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációjában feltett kérdésekre a következő választ szeretném elmondani: A választások végeredményét, az országos eredményt az Országos Választási Bizottság…
I/333 Megakadályozza-e a Kormány a Globex Holding vezetőinek vagyonkimentési kisérleteit?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Az interpellációban feltett első kérdésre a következő tájékoztatást adom. A kormány és szervei kellő határozottságát az alábbi tények igazolhatják: Az Állami Pénz- és T…
T/277 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény módosításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény szabályozza az önkormányzatok beruházásaihoz nyújtható központi…
T/277 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény módosításáról
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Nem kívánok válaszolni.
I/268 Miért akadályozza a kormány a közélet tisztaságáért vívott harcot.
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány működésének 103 napja azt bizonyítja, hogy a kormány határozott lépéseket tesz a közélet tisztaságáért, a közélet tisztaságának helyreállításáért. Az elmúlt…
A/176 Mi az elképzelése Miniszterelnök Úrnak az Idősügyi Tanáccsal, különös tekintettel arra, hogy az ENSZ döntése alapján 1999 az Idősek Nemzetközi Éve?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy válaszadásra elfogadja személyemet. Az ön kérdéséből a tanács jövőjére vonatkozó aggodalom hangja csendül ki, ennek azonban semmiféle alapja nincs, sze…
A/176 Mi az elképzelése Miniszterelnök Úrnak az Idősügyi Tanáccsal, különös tekintettel arra, hogy az ENSZ döntése alapján 1999 az Idősek Nemzetközi Éve?
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Képviselő Úr! Köszönöm a válaszát, és bízom abban, hogy az elkövetkezendő időszak igazolja a kormányzatnak ebben a kérdésben tanúsított jó szándékát. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)