191 felszólalás
T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék azért hozzáfűzni valamit. Gyurcsány Ferenc nemcsak azt mondta, hogy hazudtunk, hanem azt is mondta, hogy olyan böszmék voltunk, hogy Európában nincs párunk, nem tudtuk azt sem, hogy mit kéne csinálni, fogalmunk sinc…
J/6168 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2005-2006. évi végrehajtásáról H/6627 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2005-2006. évi végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A biomasszáról szeretnék beszélni. Nekem volt egy élményem a pécsi erőműben: azt tapasztaltam - ugye mindig hallani, hogy ez egy megújuló erőforrás -, hogy 30-40 centis fákat darálnak 24 órán keresztül három műszakban. A dará…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném kérni Wiener képviselőtársamat, hogy amikor a gazdasági fejlődéssel kapcsolatban összehasonlítást végez, ne a régi uniós tagországokhoz mérje Magyarország fejlődését. Ezt akkor tegye, ha a nyugdíjastól kezdve a munkáso…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én beosztott autószerelőként dolgozom 38 éve, és ott is nagyon nehéz megmagyarázni az ügyfeleknek, hogyha egy jó terepjárót akarnak, hogy megértsék, nem lehet 160-nal vagy 180-nal menni vele az úton a vadászterületig, és ott maj…
T/4318 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4319 A költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról T/4320 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én egy munkás vagyok, nem vagyok közgazdász, mint önök közül többen. De azért alsó hangon arcpirító számomra az, hogy még mindig mernek arról beszélni, miközben hetedik éve kormányoznak, hogy mit követett el a Fidesz…
J/4722 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február - 2007. február) H/5213 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február-2007. február) szóló beszámoló elfogad
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hosszú ideje hallgatva ezt a vitát, bennem összegződött egy olyan vélemény, hogy itt ugrálnak a milliárdok, happy a világ, mert a magyarországi cigány kisebbség millió ilyen-olyan képzésben részesül, és olyan lehetőségei vannak, hogy az csoda. Majd biz…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
KONTUR PÁL (Fidesz): Őszödön kellett volna kiabálni, uraim. Most egy kis csendet kérek, jó?
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
KONTUR PÁL (Fidesz): Kérem, hogy az SZDSZ-es képviselők álljanak fel, amikor szavaznak! (Taps az ellenzéki oldalon.)
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A család fogalmát az alkotmány pontosan körülírja. Magamfajta munkásemberek ezzel teljes mértékben egyetértünk. Véleményünk szerint viszont a biztonságos munkahely és az általa fenntartható biztonságos család, a benne születendő gyermekek és azo…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én egy egyszerű munkásember vagyok, és mindig a tiszta, világos beszédet szerettem. Ezért kérem Kökény Mihály képviselőtársamat - itt van az ideje, itt a hely, parlamentnek hívják, itt az ülésterem és az időpont is -, hogy világos beszéde…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tudja, kedves Horváth Ágnes miniszter asszony, én 58 éves vagyok, 37 éve dolgozom mint munkásember, és ha tőlem bárki kérdezett valamit, mindig igen nagy szeretettel válaszoltam neki, nem cikiztem, még ha butaságot kérdezett, akkor sem. Ön vagy önök, a…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Azért arcpirító a szemtelenség és az érzéketlenség, ami az önök oldaláról idesugárzik, és az emberek felé sugárzik. Azért hárommillió ember él Magyarországon létminimum alatt, ebből 850 ezer gyerek, 400 ezernél több a munkanélkü…
T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Szabó Zoltán! Én azt mondtam - lehet, hogy rosszul értette -, akár lehet 2 millió forint is egy képviselő keresete ezen logika szerint, amit Göndör István és önök beadtak. Ezek szerint lehet akárhogy számolni, emelni is lehet, mert ne tartsák…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnök Úr! A gazdasági növekedésünk 1,2 százalék, amint ismeretes, tehát utolértük tíz évvel ezelőtti önmagunkat. Ez a szám egy statisztikai adat. Ez a hibaszázalékon belül van, úgyhogy lehet nyugodtan mondani azt, hogy nulla a fejlődésünk…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért én már most harmadik napja hallgatom kedves kormánypárti képviselőtársaim hozzászólásait, és teljesen olyan kép alakult már ki számomra, hogy itt kolbászból lesz a kerítés 2008-ban. Minden rendben van, és a mi oldalunkon beszélő képviselők meg ne…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Ha Molnár Albert és szocialista képviselőtársai szerint a jelenlegi és a jövőbeni költségvetéssel minden ennyire rendben van, már ma is kolbászból van és holnap pláne kolbászból lesz a kerítés, akkor miért tüntettek az egyetemis…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményét ismertetem, emlékeztetnem kell önöket négy tényre. A 2006-2007 közötti G…
H/3451 Népi kezdeményezés a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért emelkedtem szólásra, mert noha nem vagyok pedagógus, de mint autószerelő elég sok diákot segítettem valamilyen tudáshoz, amennyi tőlem tellett, és én az iskolából jött gyerekeknél a pedagógus teljesítményével találkoztam. A teljesít…
H/3451 Népi kezdeményezés a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az oktatás minőségéről beszélt államtitkár úr is. Megmondom, hogy mi a probléma a minőséggel. Először is - ahogy Hoffmann Rózsa képviselő asszony elmondta - Franciaországban Sarkozy úrnak meg Ségol ne Royalnak a programjában is 17 fős osztályok voltak…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egy olyan rendőrséget és olyan honvédséget szeretne, amelyikben az ott dolgozó emberek biztos jövőképpel rendelkeznek és nyugodt háttérrel. Eg…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért azt leszögezetjük, hogy csúnya szó, de minden állam alapját, a törvényesség betartatását az erőszakszervezetek tagjai hajtják végre, azok őrködnek fölötte, az állam alkotmánya, törvényei alapján mozoghatnak, csak úgy intézkedhetnek.…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék még egy szempontot megjegyezni, illetve kettőt. Ennek a szakmának vagy hivatásnak - nevezzük nyugodtan hivatásnak - az elbizonytalanítása, az, hogy nincs egy jövőkép a fiatalok előtt, azt is eredményezheti, hogy a rendvédelmi szervezet…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Államtitkár Úr! Lehet engem cikizni, mert rosszul fogalmaztam. Akkor is, egy országnak, hogy a rendet fenn tudja tartani, igenis meg kell fizetnie a bíróságok tagjait, az ügyészségeket, hogy ne lehessen korrumpálni, ez Franciaországban, Angliába…
Napirend előtti felszólalások
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az eltelt másfél évben az önök számára is minden bizonnyal kiderült, hogy én nem a vállalkozói szférából, sem az önkormányzati szektorból érkeztem ide a parlamentbe. Kétkezi munkás, autószerelő ember voltam világéletemben, az is mara…
T/3087 Az állami vagyonról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. 1945 után, a háború, a világégés után a mi szüleink, az én szüleim és az önök szülei, a nagyszülők és a szüleik építették ezt az országot föl, igaz? Ezt mindegyikük tudja, otthon mesélik a szülők, igaz? Beszélnek, ha még élnek; Isten nyugtassa azt, aki…
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Hát igen, ahogy ez az előbb elhangzott, zsákutca, egy olyan iroda, ahol egy kijárat van csak és egy íróasztal, és az amögött végzett munka is olyan, onnan való, tehát a valóságtól tel…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KONTUR PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr, de én ezt elmondtam az előző elnök úrnak a szólítására az előző pontnál, a köztisztviselőknél. Tehát én ezt nem kívánom most elmondani, majd kétpercesben elmondom.
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Hallgattam itt Szetey államtitkár urat, ahogy magából egészen kikelve állt ki a verseny és a minőség mellett, s mint fából vaskarika, minket megvádolva, hogy mi a kádári struktúra mellet állunk ki, és nem tudjuk…
T/3092 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Szerintem vissza kellene térni a törvénymódosításhoz. (Csizmár Gábor: Egyetértek!) Az én véleményem az, hogy eljutottunk oda, hogy biztos, hogy ezt a verseny nem oldja meg, tehát amit maga a törvényjavaslat sugall,…
T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról
KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon fontos véleményem szerint is a tiszk, de nem mindenható, nincsen tisztázva az, hogy mit érdemes a tiszkbe szervezni, és mit nem. Ez nincs leírva, nincs a javaslatban. Ugyanis a tiszk tulajdonképpen olyan, versenyhelyzetet kiállni t…