760 felszólalás
H/8847 A hazai nyugdíjak európai uniós csatlakozással összefüggő emeléséről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb Soltész Miklós képviselőtársam azt mondta, hogy a sikerpropaganda helyett próbáljunk meg szakmai érveket mondani a miértre vonatkozóan. Most engedelmükkel én ezt teszem. (Moraj a Fidesz padsoraiban.) Az indítvány indokolása szeri…
J/5471 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről H/5473 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben
KORÓZS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Most szeretném hangsúlyozni: a szociális bizottság a jelentést megtárgyalta, és azt egyhangúlag általános vitára alkalmas tartotta, illetve támogatta a határozat elfogadását. (Az elnöki széket dr. We…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy adatot szeretnék Harrach miniszter úrnak megemlíteni, hogy mit kaptak a rokkantak, fogyatékos emberek. Kérem szépen, a fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülő soha nem látott mértékben kap családi pótlékot ettől az évtől kezdve. Aki fogyaték…
V/8504 Felelősen a gazdaságról
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A kormányprogramban a szociális szférát illetően négy olyan prioritást fogalmaztunk meg, amelyet nagyon röviden szeretnék idézni, nem is teszem szó szerint. Az egyik ilyen dolog volt, azt mondtuk, hogy aki dolgozi…
A/6998 Hogyan értékeli a fogyatékos személyek európai évében történt változásokat?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! A 2003-as évet az Európa Tanács a fogyatékosok évének nyilvánította. Ez év november 28-án a kormány nevében dr. Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter úr értékelte a fogyatékosévben Magya…
A/6998 Hogyan értékeli a fogyatékos személyek európai évében történt változásokat?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter asszony, tudom jól, hogy nagyon sok tennivaló van, azt is tudom nagyjából, hogy mik azok a tervek, amelyeket szeretnénk a jövőben megvalósítani. Ugyanakkor azt tartanám nagyon fontosnak, hogy legelőször az Országgyűlés legyen az, amely, ha úg…
K/6782 Mi lesz a következménye a pelenka ügynek?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A közelmúltban ismertté vált, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója több mint száz orvos ellen tesz feljelentést különböző visszaélések miatt. A híradások szerint voltak, akik ezrével írtak fel betegeiknek vag…
Napirend előtti felszólalások
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Különös figyelem irányul a fogyatékos emberekre, s nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. A 2003-as év a fogyatékosok éve volt, és ma van a fogyatékosok világnapja. Nem gondolom, hogy csak egy napon kellene emlékezni embertársainkra, de ez…
T/4206 A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Bizonyára ismeretes képviselőtársaim előtt, hogy 2003. február 15-ével, illetőleg meghatározott esetekben 2002. december 1-jével a gyermekgondozási segély olyan jogosult részére is folyósítható, aki egyidejűleg nyugellátásban…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
KORÓZS LAJOS, az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, elnök asszony. Az idegenforgalmi bizottság szabad demokrata és szocialista képviselői általános vitára alkalmasnak tartják ezt a törvénytervezetet. Vizsgálódásunk természetesen az ide…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Polgármester úr, ugye, ön is tudja, hogy a terhességmegszakítás nem demográfiai helyzetet befolyásoló tényező. (Sisák Imre János: Hanem?) Nem az. Teljesen másról van szó. A terhességmegszakítás nem az a kategória, nem születésszabályozás…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csáky képviselőtársam említette több ízben is a nyugdíj dolgait. Nagyon sok mindenben én magam is egyetértek Csáky képviselő úrral. A nyugdíjról beszélni soha nem késő, és mindig aktuális dolog. Ez nem magyar probléma, amit felvetett, egész Európa ezen…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a fehér bot napján nem haszontalan két keresetlen mondatot szólni a fogyatékos emberek dolgairól, sorsáról. Igen, több pénzt az embereknek, ezt mondtuk, álltuk is a szavunkat. Szalay képviselőtársam említette volt,…
V/5058 Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök asszony. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Felszólalásomban két dologról szeretnék beszélni, természetesen egyrészről a szabad demokrata és MSZP-s kormány elért eredményeiről, és természetesen a jövőről, hogy erről is essék szó. Tehát…
H/2868 A nyugdíjasok helyzetének és életminőségének javításáról az uniós csatlakozás folyamatában
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Ha megengedik, akkor visszakanyarodnék a részletes vitának azon pontjaihoz, amelyek a konkrét indítványokkal foglalkoznak, én a 4. pontban a magam és képviselőtársaim által benyújtott módosító indítványhoz szeretnék néhány keresetlen mondatot fűzn…
V/3805 Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A népesség általános egészségi állapotát befolyásoló tényezőként szokás emlegetni a demográfiai tényezőt, a gazdasági növekedést, a munkaerő-piaci helyzetet, az iskolázottsági szintet, a keresetek, a jövedelmek színvonalát. Ezen…
H/2483 A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról
KORÓZS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Akik a bizottsági ülésen jelen voltak, azok emlékezhetnek rá, hogy én úgy kezdtem a hozzászólásomat akkor, hogy már az az 5-5,5 hónap is elveszteget…
J/1387 A családok hajléktalanságának megelőzéséről H/1807 A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló jelentés elfogadásáról
KORÓZS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szociális bizottság még a múlt év novemberében megtárgyalta a jelentést, és már megelőlegezvén mondom, ugyan ezt a végén szoktuk mondani, hogy vitára alkalmasnak…
T/1224 Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A szocialista párt az előttünk álló törvénycsomag szándékával és rendelkezéseivel alapvetően egyetért. Különösen így van ez az alábbiak tekintetében: a tervezett pénzbeli ellátás…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS, az idegenforgalmi bizottság előadója: Tisztelt Ház! Az idegenforgalmi bizottság szeptember 30-ai ülésén 1 szavazatkülönbséggel általános vitára alkalmasnak minősítette a most tárgyalt törvényt. A bizottsági többségi véleményben elhangzott, hogy a kormány programja alapján az adó- és já…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
KORÓZS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Két dolgot szeretnék elöljáróban mondani bizottsági többségi előadóként. Az egyik az, hogy azt hiszem, kicsit illetlenség fél évvel a kormányváltás után számon kérni egy esetleges négyéves kormá…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
KORÓZS LAJOS, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Az idegenforgalmi bizottságban a zárszámadásról szóló törvény tárgyalása kapcsán érdemi vitára nem került sor, lévén azok a jelentősebb anyagi források, amelyek elsősorban a Széchenyi-tervhez, illetve a kis-…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Szocialista Párt egy percig sem vitatta azt, hogy az elmúlt négy évben, illetve azt megelőzően, az 1997. évtől kezdődően a gazdaság egy olyan növekvő tendenciát muta…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
KORÓZS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottságunkban meglehetősen heves vita folyt e törvénymódosítás napirendjén. A többségi véleményt azzal szeretném kezdeni, hogy igazából három olyan témakör volt, amely említést érdemel; ezek a tá…
H/15 A hazai népegészségügyi helyzettel összefüggő egyes hosszútávú feladatokról
KORÓZS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelettel jelentem én is, hogy bizottságunk múlt heti ülésén megtárgyalta a határozattervezetet. Engedelmükkel én néhány keresetlen mondatot azért a bizottsági ülésen elhangzottakról szeretnék elmondani.…
A/5430 In vino veritas - borban az igazság?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Tisztelt Államtitkár Úr!
A/5430 In vino veritas - borban az igazság?
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyébként az alapzaj vette el tőlem azt a húsz másodpercet az elején. Nézzük ezt a két és fél milliárd forintot, amelyet kormány közeli emberek cégéhez tetszettek vagy tetszenek majd átutalni, mire lenne elég egyébként. Ha a magyar termelőknek ezt expo…
J/3919 A területi folyamatok alakulásáról a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról H/3920 A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos T
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirendi pont tárgyalása kapcsán a jelentés egy eleméhez szeretnék hozzászólni, mégpedig a turizmushoz. Felszólalásomban annak két aspektusára térek ki: egyrészről a turisztikai fejlesztések további lehetőségeire a falu…
J/3919 A területi folyamatok alakulásáról a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról H/3920 A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos T
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két reflexióm lenne. Én nem azt vitattam el, hogy a kormány milyen összeget bocsát a turizmus fejlesztésére, hiszen a kétéves költségvetésben elfogadott irányszámok meglehetősen imponálóak, nekem különösen tetszenek. De egy ellenzéki képviselőnek a hiá…
T/3848 A helyi önkormányzatok 2001. évi új címzett támogatásáról, egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törv
KORÓZS LAJOS, az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársam a kezdő mondatot meg is adta: természetesen politikai célokat szolgál ennek a törvénynek a beterjesztése a mi véleményünk szerint, annál is ink…