559 felszólalás
I/753 Integrációra kényszeríti-e a kormány a keszthelyi egyetemet a kaposvári főiskolával?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy éppen a mai napon, amikor elkezdődött a felsőoktatás integrációjának vitája, ez a kérdés nagyon is indokolt és nagyon érdekes, hogy éppen a mai napon kerülhet újra, ismételten szavazásra a Ház elé. Azt gondolo…
I/753 Integrációra kényszeríti-e a kormány a keszthelyi egyetemet a kaposvári főiskolával?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezért jeleztem, hogy aránylag nehéz helyzetben vagyok, mert nem a miniszteri válasz olvasható előttünk a jelentésben. Szeretném felolvasni: "a bizottság az Országgyűlés február 9-ei ülésén elhangzott miniszteri választ is kielégítőnek tartja, mivel az i…
I/978 Továbbra is a bank titka legyen?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Amint a Ház arra emlékezhet, március 2-án, tehát három héttel ezelőtt az akkori ülésnapon interpellációt intéztem Járai Zsigmond pénzügyminiszter úrhoz: "Legyen-e a bank titka?" címmel. Annak az interpellációnak a keretében azt…
I/978 Továbbra is a bank titka legyen?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy ön épp azt a választ adta, amit ebben a helyzetben adhat, és éppen ezért javasolta a szabaddemokraták több képviselője, hogy ennél a képviselők több információt kell hogy kapjanak, hiszen a 200 milliárd forint közpénz felha…
H/842 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság között a Szentgotthárd városkörnyéki magyar-osztrák ipari park vasúti átmenő forgalmáról szóló, Bécsben, 1998. november 24-én aláírt Egyezmény megerősítéséről.
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a javaslat, ami előttünk szerepel, azért példa értékű, mert nem másról beszél, mint a régiók Európájáról, arról az Európai Unióról, amelyhez való csatlakozásunkban a határon túli kapcsolatok jelentősége, a régiók együttműkö…
I/843 Legyen-e a bank titka?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A bank- és adóskonszolidáció mindenkor nagy terhet jelent a költségvetés számára. (14.20) Ez a folyamat ugyanakkor idegen a szokásos banki működéstől. Az adófizetők, polgárok, gazdálkodó szervezetek pénzének felhasználásáról van s…
I/843 Legyen-e a bank titka?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, abból a jelentésből és az ön válaszából is kitetszik, hogy alapvetően ezt a konfliktust csak úgy lehetne feloldani, ha elkészülne az a szabályozás, amelyhez a kormány ragaszkodna, amelyet végrehajtatna a Postabankkal…
I/837 Hová tartozzanak a minisztérium szerint a Ferencvárosi Torna Club létesítményei?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hetek óta különös és szomorú párviadal szemlélői lehetnek a honi sportrajongók. Az ifjúsági és sportminiszter, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vitájának középpontjában a sportegyesületek, különösen pe…
I/837 Hová tartozzanak a minisztérium szerint a Ferencvárosi Torna Club létesítményei?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A sportlétesítmények nagyon nagy értékű állami vagyont jelentenek. Ezek kezelésének kérdése a parlamentre tartozik. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési fejezetében 700 millió forint szerepel a fer…
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal szeretném kezdeni, hogy a Balaton, a mi Balatonunk nemcsak a miénk, hanem a világörökség részét képezi, s ezért annak megőrzése valóban nemcsak saját érdekünk, hanem a Balatonról alkotott kép megőrzésével…
T/596 A gazdasági társaságokról szóló 1997.évi CXLIV. törvény módosításáról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Rögtön azzal kezdeném, hogy minden tiszteletem Rubovszky György képviselőtársunké, aki a gazdasági társaságokról szóló törvény nagyon jelentős problémáját, fogyatékosságát megpróbálja a saját szakmai tudása, a legjobb tudása szeri…
I/753 Integrációra kényszeríti-e a kormány a keszthelyi egyetemet a kaposvári főiskolával?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon örülök, hogy most tudom elmondani a kérdést, mert az új munkarend szerint három hét múlva már lehet, hogy kicsit későn, az ügy érdekében már túl későn tehetném fel a kérdést. Tisztelt Miniszter Úr! Állandó anyagi gondj…
I/753 Integrációra kényszeríti-e a kormány a keszthelyi egyetemet a kaposvári főiskolával?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Ön is - ha figyelte a saját válaszát - megállapíthatja, hogy az a rész, amely azt indokolta, hogy miért kell Kaposvárhoz tartoznia, a szakmai érveket és egyáltalán az érveket igencsak nélkülözte. Szeretném felolvasni, hogy az a bizonyos dé…
A/528 Mi az Ön véleménye a Kormány tevékenységének külső és belső megítéléséről?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A választási kampány és az elmúlt másfél év során igen sokszor elhangzott, alapvető kérdéskör volt az autópályák ügye. Emlékszem még a "Nem az autópályákra!" mozgalomra, amelyet Pest környékén és távolabb az országban is…
A/470 Fizető kapura játszik Miniszterelnök Úr?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt gondolom, hogy érdemes lesz erre a kérdésre visszatérni. Nem kívánok közgazdasági vitát folytatni, de a következő szakaszoknál az eredeti tervek szerint mintegy 45-50 százalékban közvetlen költségvetési forrásból valósult volna me…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnök úr felolvasta, ismertette ezt a bizonyos állásfoglalást. Ennek egy mondatát, egy mondatrészét nem értettem. Ha megismételné! Úgy szól az a bizonyos mondat, hogy "amennyiben a kormány, az előterjesztő nyilatkozik..., ennek hiányában". Jól értettem-…
A/470 Fizető kapura játszik Miniszterelnök Úr?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Minisztertársait sérteném meg Torgyán miniszter úrnak, ha őt most elfogadnám válaszadónak, szemben azzal, hogy eddig már két minisztert nem fogadtam el. Ezért inkább megvárom a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiba…
A/603 Kinek a szemetét kell eltakarítani a Hitelbanknál?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A napokban ismét egy nagy terjedelmű cikk foglalkozik az APEH igazgatóságának egy 1997. május 5-én tett büntető feljelentésével. Ebben a feljelentésben az APEH azt állítja, hogy megtörtént egy bizonyos fiktív számla kiállítása. Ennek…
A/603 Kinek a szemetét kell eltakarítani a Hitelbanknál?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Megpróbálok akkor pontosabban fogalmazni, hiszen azt hiszem, olyan kérdéseket tettem fel, amelyekre írásban várom is öntől a választ. De hogy értse a kérdésemet: az APEH szakemberei azt állapították meg - az információk szerint ezért fordultak a nyomozó…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitának ebben a szakaszában a 68. §-ig bezárólag a törvény módosítása a 66. §-ban az eredeti törvény 66. §-át módosítaná, és úgy értelmezem - miután ajánlásunk nincsen -, hogy a vita mostani szakaszában lehet az ehhez kapcsolódó…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Én is ezt a kérdéskört szeretném esetleg egy kicsit más gondolat mentén megvilágítani, és a hangsúlyt az önkormányzatok kérdésére tenni. Azt gondolom, hogy az nem véletlen a költségvetési törvénykezés elmúlt nyolcéves gyakorlatában, hogy a Ház döntött bizonyos területek, bizon…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): E rész kapcsán én is most már utoljára szeretnék hozzászólni, remélem, sikerül, valóban csak utoljára. Két szempontot emelnék ki, hiszen két alapkérdés körül folyik a vita. Azt hiszem, nem véletlen, hogy ennyi kétperces elhangzik, hiszen itt több tíz milliárd forintról, több e…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlenegy dolgot szeretnék kiemelni. Többször elhangzott a reform gondolata, hogy át kellene tekinteni, és meg kellene reformálni a nyugdíjak kérdését. Szeretném egyszer s mindenkorra azért leszögezni azt, hogy nem tesz jót…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azért szerettem volna szót kérni, mert itt elhangzott néhány olyan mondat, amit, azt hiszem, nem jó, ha így hagyunk a falak között, mert nem maradnak a falak között, hiszen nagyon sokan hallgatják a műsorunkat. Elhangzott, hogy…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Azt kellene mondanom, hogy kétszer kétperces lesz, lesz az elején két perc és utána is, így huszonkettő. (Derültség az MSZP soraiban.) De nem, igyekszem egy kicsit rövidre fogni, éppen azért, hogy minél többen megszólalhassunk ebben a vitában. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a törv…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két percre kértem szót, még mindig azzal kapcsolatban, amit egyébként Keller László képviselőtársam említett, tehát a '98. évi költségvetési törvény módosításához néhány általa elmondott gondolathoz szeretnék kapcsolódni. Még…
A/470 Fizető kapura játszik Miniszterelnök Úr?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Miniszter Úr! Elnézését kérem, de mivel, azt hiszem, a miniszterelnök úr futballismereteit mindannyian ismerjük, a kérdés hozzá szól. (Dr. Szabó János: A futball mindenkihez szól!)
K/556 Hogyan lehet olcsóbb metrót építeni?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nehéz napirendre térni a 4-es metró ügye felett. Az az eljárás, ahogy ez a 160 milliárd forintról szóló döntés megszületett, egy európai értelemben vett polgári kormányra biztosan nem, de sajnos az Orbán-Torgyán-kormányra nagyon is jellemző.…
A/470 Fizető kapura játszik Miniszterelnök Úr?
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Mivel a kérdés kifejezetten a miniszterelnöknek szól - én nem kételkedem a miniszter úr szakmai válaszában, de azt hiszem, a miniszterelnök úr futballban jobb -, úgyhogy tőle várom a választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok szó esett a mezőgazdasági támogatások kapcsán arról, hogy forrásként a Nemzetbiztonsági Hivatal, a nemzetbiztonsági szolgálat lett megjelölve több módosító indítványnál. Én is név szerint lettem említve - igaz, kétszer is…