859 felszólalás
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A családi adókedvezményekre vonatkozó megjegyzései valóban nagyon szépek lennének, ha a teljes igazságot ezzel kapcsolatban elmondta volna, vagy a közvélemény elé tárta volna. Ugyanis az egész szabályozásnak az a legnagy…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném jelezni, tisztelt elnök úr, hogy ilyen bejelentést a frakció nevében a frakció vezetője vagy frakcióvezető-helyettese tehet. Itt a teremben nem látok egyetlenegy frakcióvezetőt vagy frakcióvezető-helyettest sem. (Demete…
T/1668 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, nem okozok meglepetést azzal, hogyha az első mondatommal azt mondom, hogy az MSZP képviselőcsoportja számos kérdésben nem azonosul azzal, ami itt elhangzott a kor…
T/1668 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha jól értettem, a képviselő úr nekem címezte a kritikáját. Én a vezérszónoklatomban is azt mondtam el, hogy a kistelepülési patikák kérdése egy nem egyszerűen megoldható és megválaszolható kérdés. Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a forgalom, illetve…
T/1668 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt a gondolatsort szeretném folytatni, amit Mikola képviselő úr elkezdett. Amennyiben érvényesül ez a jogszabály, amit most benyújtottak, akkor az fog történni, hogy megszűnnek úgymond ezek a patikaláncok valamilyen módon. Említettem a vezérszónoklatb…
T/1668 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Azt szeretnénk kezdeményezni, miután egész nap itt ültünk a teremben, és nem volt lehetőségünk a módosító indítványok beadására, tegye lehetővé, hogy ne a napirend bezárásával, hanem a mai nap végéig lehessen a törvényjavaslathoz mód…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy több képviselő is emlékeztetett rá, 49 törvényt módosít ez a törvényjavaslat. Természetesen vitába szállok azzal az állítással, hogy ez…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Babák Képviselő Úr! Nincs nyugdíjalap, állami nyugdíjalap, ne vezesse félre az embereket! Miért mond ilyeneket? (Zaj a kormánypártok soraiban.) Nem a nyugdíjpénztárak érdekképviselői vagyunk, hanem a 3 millió ember érdekképviselői vagyunk, aki…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön itt ült az előző ciklusban is, és emlékszik arra, hogy amikor az előző kormány benyújtotta az ez évi költségvetést, az önök frakciója azt harsogta, élén vezető politikusaikkal, hogy ezt a költségvetést azonnal vissza kell vonn…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Röviden szeretnék reagálni a Fidesz frakcióvezetője által, illetve az államtitkár urak, képviselők által a tegnapi, illetve a mai napon elmondottakra. Önök, tisztelt képviselőtársaim, százszor elmondták, hogy két dolog miatt nyúj…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! A panaszáradat, amit hallhattunk önöktől, hogy milyen nehéz helyzetben vannak, nem állja meg a helyét. Tisztelt Képviselő Urak! Önök fogadták el azt az adópolitikát, amelyben jóváhagyták, önök mindannyian megszav…
I/1635 Mikor kapják meg a 2008-ban meghirdetett Panelprogram nyertesei az állami támogatást?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint bizonyára ön előtt is ismert, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter még 2008-ban pályázatot hirdetett az úgynevezett iparosított technológiával készült, magyarul panelépületek korszerűsíté…
I/1635 Mikor kapják meg a 2008-ban meghirdetett Panelprogram nyertesei az állami támogatást?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínűsítem, hogy az ön munkatársai önt pontatlanul tájékoztatták, mert a korábban meghirdetett panelprogramok finanszírozása benne volt az ez évi költségvetésben is többek között, és már a következő évekre vonatkozóan is az…
T/1480 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bár a többségi vélemény hangzott el az előző percekben, a bizottságban a kormánypárti képviselőknek egy jó szavuk sem volt egyébként a törvényjavaslathoz, az ell…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azon 5 képviselő nevében szeretném elmondani az ott elhangzottakat, akikre az előttem szóló hivatkozott. A gazdasági bizottság ülésén is hallhattuk mind a kor…
I/1406 Hogyan kívánja megvédeni az embereket a különadó továbbhárításától?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvény három új adó három évre történő kivetését tartalmazza. A kormányzati kommunikációban ez gazdasági akciótervként szerepel, holott egyszerű adóbehajtásr…
I/1406 Hogyan kívánja megvédeni az embereket a különadó továbbhárításától?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A feltett kérdések egyikére sem válaszolt, államtitkár úr, de ez már nem szokatlan, ezt már megszoktuk az utóbbi időben (Zaj a Fidesz padsoraiból.), hogy folyamatosan ilyen válaszokat kapunk. De szeretnék néhány gondolattal reagálni az államtitkár úr m…
T/1425 A nyugdíjpénztár-választás szabadságáról
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét Szatmáry Kristóf korrigálásával kell kezdenem, ugyanis azok a képviselők, akik nem támogatták a javaslat általános vitáját, azt…
Napirend előtti felszólalások
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyenkor, október táján megindul egy össznépi találgatás arról, hogy a kormány adószándékaival ki jár jól, és ki jár rosszul. Szakértői körökben, a társadalom széles rétegeiben folyik ez a vita, vagy in…
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság ülésén számos kérdés fogalmazódott meg a törvényjavaslattal kapcsolatban. De mielőtt erről számot adnék, azért szeretném korrigálni Szatmáry Kristóf képvis…
T/1243 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről
KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a kormánypárti képviselő urak nem tiltakoznak ellene, akkor kisebbségi előadóként elmondhatom a többség álláspontját is, mert hisze…
T/1243 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt percek is igazolták azt, tisztelt államtitkár úr, hogy ezen a területen bizony jelentős vita van az egyes szakmai grémiumok és az egyes szakmai vélemények között. Ha ezt a vitát kiterjesztjük a mezőgazdaság egész terüle…
T/1243 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány gondolattal szeretnék utalni arra, amit az LMP képviselője itt elmondott. Tisztelt Képviselő Asszony! Az a probléma, hogy amit önök javasolnak, hogy talán nem kellene ezt a rendszert fenntartani, nem tudnak javaslatot tenn…
A/1336 Csak kampányszlogen volt, hogy a Fidesz felkészült a kormányzásra?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz vezető politikusai a választási kampányban 2010 júliusától radikális adócsökkentést ígértek. Ezt megelőzően, közel egy évvel ezelőtt a költségvetési vitában itt, a parlamentben Varga Mihály is és…
A/1336 Csak kampányszlogen volt, hogy a Fidesz felkészült a kormányzásra?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, ön is nagyon jól tudja, hogy a kormány 29 pontos javaslata az államháztartás tekintetében semmit nem hozott, e tekintetben csak a bankadó, a külön banki bevételek számítottak pluszbevételnek. Az előző kormány megfogalmazta azt, hogy az…
T/1278 Egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném a fideszes képviselők figyelmét felhívni arra, hogy mi alapvetően egyetértünk ezzel a törvényjavaslattal, de hogyha azzal fog eltelni itt az idő, hogy valótlanságok tömkelegét próbálják meg felsorolni a fideszes képvise…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt kormánypárti Államtitkár Urak és Képviselő Urak! Szeretném az önök figyelmét felhívni arra, hogy ma már a közvélemény nemcsak az alapján tájékozódik, amit itt hall, amit itt önök mondanak a Parlament üléstermében, hanem…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Cséfalvay államtitkár úr figyelmébe szeretném ajánlani azt, ha ő arra szólít fel itt többször bennünket, hogy beszéljünk a zárszámadásról, akkor tisztelettel kérdezem őt, hogy ő akkor az expozéjában miért nem arról beszélt, miért teljesen másról beszél…
T/1126 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködé
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP frakciója támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Azok az indokok nyilvánvalóan igazak, amelyeket az államtitkár úr itt felsorolt és elmondott, a térség energiaellátásának biztonsága szempontjá…
T/1126 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködé
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Arra szerettem volna felhívni az Országgyűlés figyelmét, hogy az előző kormány is annak érdekében dolgozott és tevékenykedett, hogy az energiaellátás biztonsága Magyarországon növekedjen, és azok a problémák, amelyek az energiael…