859 felszólalás
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy percben szeretnék reflektálni arra, amit Kóródi Mária képviselő asszony az adóerő-képesség szabályozásáról elmondott. Egy abszurd példával szeretném ezt kiegészíteni. Tudjuk, hogy az adóerő-képesség szabályozásának elve az, hogy azon önkormányzattó…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 35. pontjához szeretnék még néhány gondolatot fűzni. Többször volt már szó itt, a Házban is arról, hogy az elmúlt években rendkívül nagyszámú és jelentős brókercsőd következett be az országban, és miután a Betétbiztosí…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azokhoz a módosító indítványokhoz szeretnék néhány gondolatot fűzni, amelyek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatásának javítására szolgálnának. Tisztában vagyunk azzal, hogy az elmúlt két évben az önh…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, elnök úr, hogy miután az Országgyűlés ma délután szavazott a napirendről, itt senkinek nincs jogosítványa arra, hogy ezt a megszavazott napirendet megváltoztassa. Még olyan módon sem, hogy utólag kiosztásra került egy időbeosztás, hivatko…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottságban ülő képviselőtársaim valószínűleg emlékeznek, amikor néhány nappal ezelőtt meghallgattuk Fónagy miniszter urat. Ott elhangzott az a megállapítás, hogy ennek a következő kétéves költségvetésnek a legnagyob…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarok reflektálni azokra a zagyvaságokra, amiket Répássy képviselő úr az előzőekben elmondott. Tegnap este is nyilvánvalóvá vált, hogy mindössze a Házszabály módosításával, amit képviselőtársaim it…
H/3389 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én a közérthetőség kedvéért egy hétköznapi példával szeretném szemléltetni azt, hogy a Torgyán miniszter úr által benyújtott, illetve a Fidesz képviselőcsoportja által támogatott javaslat miről szól. Képzeljük el: áll egy rendőr…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány gondolatot még ahhoz, amit Lamperth Mónika képviselő asszony elmondott, szeretnék hozzátenni. Az egyik ilyen dolog az óvodai férőhelyek kérdésköre, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. A F…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az ajánlás 289., 311. és 441. pontjaihoz szeretnék hozzászólni, de ezt megelőzően szeretnék reagálni néhány kormánypárti képviselő úr megjegyzésére. A mai vitában is, de tegnap is többen számon kérté…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy percben szeretnék reflektálni arra, amit Perlaki képviselő úr elmondott, mert nem értette meg, hogy miről van szó. Elsősorban a tűzoltóságok elmaradt műszakpótlékügyéről van szó, amelyet a kormány nem akar kifizetni. Erről beszéltem. A másik:…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném kérni a kormánypárti képviselőtársaimat arra, hogy most már ne hivatkozzanak arra, hogy az előző kormány nem volt mindenható, és nem tudott a négy év alatt mindenféle problémát megoldani. Ezt készséggel elismerjük…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Belügyminiszter Úr! Ön az első mondatával azt mondta, hogy a Belügyminisztériumnak most nincsen olyan peres eljárása, amely érintené a minisztérium költségvetését. Lehet, hogy most nincs, viszont van jogerős bírósági íté…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elég érdekes volt hallgatni Tóth Imre képviselő úr hozzászólását, aki minden tekintetben az előző kormányt hibáztatta annak ellenére, hogy Wiener György képviselő úr eléggé részletesen és pontosan kifejtette az akkori jogi helyze…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én arra szeretnék reagálni, amit Kovács Zoltán képviselő úr elmondott. Azt szeretném kérdezni öntől, képviselő úr, hogy az önkormányzatok, amelyek valamilyen megfontolásból - nyilván kampánymegfontolásból - készpénzt kapnak most…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr. Hogyha Kovács Zoltán képviselő úr nem nekünk mondaná azt, hogy azért volt másfél évre szükség, mert hiszen milyen bonyolult munkáról lenne szó, akkor talán egy kívülálló el is hinné. De hát mi tisztában vagyunk vele, hogy hat-nyolc évvel ezelőtt elkészü…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselőtársaim által elmondottakra szeretnék csupán egy megjegyzést tenni. Tóth Imre képviselő úr kárhoztatta az energiaszektor privatizációját. Szeretném megkérdezni a képviselő urat, hogy akkor egy évvel ezel…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, tisztelt kisgazda képviselőtársaim, hogy ha az elején így kezdtük volna a dolgot, akkor talán már régen túl lennénk az általános vitán. (21.40) Különösen az, amit Zakó képviselő úr elmondott, azt mutatja, hogy tulajdonképpen egyetértünk r…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Ha figyelte volna, amit a képviselőtársam elmondott, tudná, ő nem azt vitatta, hogy a kormány nem tárgyalta meg az egyházakkal a különböző finanszírozási kérdéseket. Ő egy dolgot vetett fel, azt, hogy van az Oktatás…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném jelezni Tóth István képviselő úrnak, hogy én se fogom dicsérni ezt a költségvetését. De mi, ellenzéki képviselők nem is azért vagyunk rendszeresítve ebben a Házban, hogy dicsérjük a költségvet…
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem akarom vitatni, hogy adott esetben a szőlőtermelőkön segíteni kell. Azt sem vitatom, hogy egy állami tulajdonú társaság támogatását úgymond az állam vállalhatja. De amikor közpénzeket költünk el, pontosan definiálni kell, hog…
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 41., 49., 57. és 61. pontjához szeretném megnyerni az önök támogatását. Valószínűleg ismert képviselőtársaim előtt, hogy áprilisban született egy jogerős bírósági ítélet, amelyben a bíróság megítélte az önkormányzati h…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, eléggé furcsa vita tanúi vagyunk ismét csak a parlamentben. Demokratikusan működő parlamentekben, úgy gondolom, a kormány igazi szándékait a benyújtott törvényjavaslat mutatja leginkább. Most is, az elmúlt évek…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Körülbelül egy órával ezelőtt egy kétperces hozzászólásban kifejtettem azt az álláspontomat, hogy véleményünk szerint még mindig nem ismerhető meg a kormány, illetve a kormánypártok valós szándéka…
I/3138 Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a tűzoltók mielőbb megkaphassák jogos járandóságukat?
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ha önök két évvel ezelőtt már felismerték azokat a problémákat, amit úgymond az előző kormány elkövetett, akkor az elmúlt két évben miért nem tettek semmit ezen problémák kezelése érdekében? Az az érdekes továbbá, hogy amikor önkormányzatoktól forrásokat…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A ma reggeli híradásokból is láthattuk, hogy Európa forrong a magas üzemanyagárak miatt. Franciaország gyakorlatilag megbénult, tiltakozási hullám alakult ki más országokban is (Varga Mi…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön még ellenzéki korában többször tett javaslatot arra vonatkozóan, hogy egyszer talán meg kellene próbálni, hogyan reagál a társadalom és a gazdaság egy olyan dologra, hogy az adók nem emelkednek, h…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem szívesen szólok bele nagy tekintélyű jogászok vitájába, de azért mégiscsak el kell mondani, hogy itt példát akarnak a kormánypárti képviselők statuálni egy úgymond jogtalanul eljáró önkormányzattal szemben. Vajon az Országgyű…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Ma már tizenötször-húszszor megkérdezték, hogy valóban a képviselő-testület miért nem oszlatta fel önmagát, miért nem adott utat új választásoknak. Én pedig önöktől szeretném megkérdezni, hogy néhány héttel vagy hónappal ezelő…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kuncze Gábor képviselő úr többször feltette azt a kérdést, miért csodálkozunk azon, hogy a politika megítélése azon a szinten van, ahol most van az országban; miért csodálkozunk akkor, amikor felelős politikusok szájából olyan ál…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örültem volna annak, ha a kormánypárti oldalról ma azokról a tényekről és gondolatokról beszéltünk volna, hogy mit lehet még tenni azon túl, amit a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke mondott el. Beszélhettünk volna azokr…