102 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak szeretném elmondani, hogy tulajdonképpen sok mindennel egyetértek. Egyetértek azzal is, számunkra is, számomra is minden gyerek fontos. Nem biztos, hogy ezt némely felnőttre is el tudnám mondani. De nem erről beszélt…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Kissé ellentmondást látok a szocialista képviselők felszólalásaiban. Ez kapcsolódik ehhez a példámhoz, amit itt a 80 ezer forintos keresettel próbáltam hozni. Igen, igaz, ezt én országos átlagra gondoltam, nyilván Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez, mondjuk,…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Röviden én is a Keller képviselőtársam által felvetett dologra szeretnék reagálni, miszerint a Fidesz üzenete rossz a gyerekvállalók felé. Valószínűleg megint az a helyzet, hogy másokkal szoktunk beszélgetni, erről eszmét cserélve kiderült, már május óta na…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A délelőtti felszólalásokban, valamint megyei fórumokon szocialista képviselőtársaim gyakran hangoztatják, hogy a kormány nem fordít kellő figyelmet a 2000-es költségvetésben az elmaradott térségek, megyék fejlesztésére. (13…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a 12. számú ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, ami a törvény...
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Lamperth Mónika képviselő asszony hozzászólásával kapcsolatban mondanék véleményt. Nyilvánvaló, hogy a két szó közötti különbség jelenthet egy erősségi összefüggést is a közigazgatási hivatal vezetője vonatkozásában. Azt gondolom, hogy emellett egy olyan po…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 114. sorszámú módosító javaslatunkhoz szólnék hozzá elsősorban, és egy-két képviselőtársam által fölvetett gondolattal szállnék vitába. A jelenlegi szabályozás szerint a regionális fejlesztési tanács működése sorá…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm. Legelőször Füle képviselőtársam véleményéhez mondanék egy-két gondolatot. Valószínűleg nem mondtam jól, ezt el tudom fogadni. Én azt értettem az alatt, hogy a szubszidiaritás nem olyan teljességű egy regionális szinten, mint egy kistérségi szinten, hogy nyilvánval…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény előttünk levő módosítása kapcsán elöljáróban a törvénymódosítás kiemelt elemeiről szeretnék szólni, majd a későbbiekben egypár gondolattal reagálni a…
T/1207 A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Két téma köré csoportosítanám a reagálásomat. Az egyik az, hogy félreértelmezés, a másik az, hogy ellentmondás. Ezek a szavak szerepeltek az ellenzéki képviselőtársaim szótárában is. Valószínűleg félreértelmezés lehetett abban, amikor több képviselőtársam,…
T/758 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A közbeszerzési törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslat kapcsán megállapítható, hogy a módosítások jórészt az elmúlt három év gyakorlati tapasztalatai alapján és az európai uniós jogharmonizációt figyelembe véve készültek…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1999. évi költségvetés általános vitájában felszólaló kormánypárti és ellenzéki képviselők kitértek a területfejlesztés, vidékfejlesztés témakörére. Felszólalásommal a kialakult vitához szeretnék hozzáfűzni egy-két gondol…