31 010 felszólalás
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenképpen örvendetes fejlemény, hogy annyi viszontagság és oly sok viszály után, tizenhárom esztendővel a rendszerváltozás kezdetét követően végre törvényjavaslat készül a magyar f…
T/6460 A mozgóképről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Pető Iván képviselőtársam és Kósa Ferenc képviselő úr felszólalása is jelzi, hogy mennyi területről nem beszéltünk a vezérszónoki megszólalásokban. Bizony, majd a részletes vitában lesz arra lehetőségünk, hogy bővebben kifejtsük a vélemén…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egyetértek azokkal a képviselőkkel, akik azt mondják, hogy e törvényjavaslat tárgyalásakor is érvényesíteni kell az egyenlő bánásmód elvét. Nagyon nehéz érdemi vitát elvárni a több mint tízórás szavazás után, a kö…
T/6474 "A sivatagosodás elleni küzdelemről a súlyos aszállyal és/vagy sivatagosodással sújtott országokban, különös tekintettel Afrikára" ENSZ Egyezmény kihirdetéséről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Választókerületem az ENSZ Mezőgazdasági Szervezete által hivatalosan is elsivatagosodónak minősített területen van. A kiskunsági homokhátság kiszáradási folyamata űrfelvételek alapján is egyértelműen nyomon követhető, és ennek alapján min…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Normál leadott jelentkezőként. Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ez a törvényjavaslat önmagában helyes célokat fogalmaz meg, a kérdés számomra inkább az, hogy ki lehet-e emelni egy részproblémát a magyar közlekedésből, és sorsára hagyni a többi te…
T/6234 Egyes törvények környezetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum fenntartásokkal ugyan, de támogatja a törvényjavaslatot. Ugyanis az előterjesztés a vízgazdálkodás területén az uniós parlamenti és tanácsi irányelvek érvényesítését kívánja megvalósíta…
I/6299 A falvakban élők tömegközlekedési lehetőségeinek javításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 162 ágasegyházi és az aláírásgyűjtésről tudomást szerző izsáki lakos továbbította hozzám kérését, miszerint segítsem elő, hogy ők vagy valamely családtagjuk munkát vállalhasson Kecskeméten. Munkavállalásukat az tesz…
I/6299 A falvakban élők tömegközlekedési lehetőségeinek javításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Kezemben a Kunság Volán válasza, amit Ágasegyházára küldött szeptember 3-án; nem hiszem, hogy változni fog a véleményük: Esti járatok beindítását jelenleg nem tervezzük. Az utóbbi egy-két évben indított, 22 óra utáni járatokat a próbaidő…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértek Béki Gabriella képviselőtársunk szinte valamennyi módosító javaslatával, hiszen ezek a módosító javaslatok - ugyanúgy, ahogy a Magyar Polgári Szövetség és az MDF módosító javaslatai - szeretnék javítani a költségvetés ré…
K/6313 A hitel hitele, avagy mi történt a FVM 84/2003. (VII:22) rendelet alapján hitelt kérelmezők ügyeivel?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az idei esztendőben nagyon sok mezőgazdasági termelő, gazdálkodó szenvedett kárt a meleg nyár és a csapadékhiány miatt. A tárca felmérte az országos aszály pusztításait, és a kárt szenvedettek érdekében született meg az FVM…
A/6245 A pályázati határidők?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kezemben tartom a nemzeti kulturális alapprogram megalapításának 10. évfordulójára készült könyvet, és ebben a második évtizedről korrekt és jó szándékú írást olvashatunk dr. Harsányi Lászlótól, a nemzeti kultur…
A/6245 A pályázati határidők?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tulajdonképpen rá akartam irányítani a figyelmet a pályázati határidőkre, de engedje meg, hogy az azonnali kérdések órájában egy azonnali kérést is megfogalmazzak. Néhány héttel ezelőtt Győrben egy konzultációs fórumon rámpirítottak, hogy ne hasz…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A felszólalásomban négy területet kívánok érinteni. Beszélek az úgynevezett nyár végi kincskeresés ellentmondásairól, ezt követően arról, hogy miért tartom alkotmánysértőnek az előterjesztést, avagy…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt esztendő végén is felvetettem a vagyonmérleg hiányát, és arról beszéltem, ami most is a véleményem, hogy tulajdonképpen általános vitára is alkalmatlan ez az előterjesztés a vagyonmérleg hiánya miatt. Egy…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormányjelentések egyik legfontosabb feladata részben a parlament ellenőrző funkciójának érvényesítése, másrészt viszont az, hogy rendellenes folyamatok vagy jelenségek észlelése esetén az Országgyűlés módosít hat…
Napirend előtti felszólalások
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az Egyesült Nemzetek Szervezetének ajánlása szerint az idei esztendő a mozgássérültek éve. Magyarország világviszonylatban nem áll rosszul a fogyatékossággal élők sorsával való törődés terén, de európai szinten…
Napirend előtti felszólalások
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Annyiban egyetértek Kósáné Kovács Magda képviselőtársammal, hogy kevés a szép szó, tettekre van szükség. Úgy tűnik számomra, hogy a tárca, illetve miniszter asszony kormányzaton belüli érdekérvényesítő képessége nem teljesen fedi le azt,…
K/5957 Az üdülési utalványok méltányosabb elosztásának a lehetőségeiről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselői fogadóórákon több településen, nevesítem is, Ágasegyházán, Kunszálláson, Pálmonostorán panaszolták, hogy nem tudják igénybe venni a kedvezményes üdültetési lehetőségeket, mert nem tudnak hozzájutni…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr!
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az ajánlás 33. pontja alatt szereplő módosító indítványomat szeretném röviden indokolni. Itt azt javaslom, hogy a törvényjavaslat 18. §-ának (5) bekezdését hagyjuk el. Ugyanis összegezve, amennyiben ez nem történik meg, akkor biz…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 80. sorszáma alatt azt javaslom, hogy maradjon el a 37. §. A befektetési adóhitelt gyűjtögetők háborgásával kell szembenéznie a pénzügyi kormányzatnak, ugyanis eddig hét év alatt gyűjtötték össze, a hosszú távú hitelnyújtást íg…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Vitányi István képviselőtársam módosító javaslatához kapcsolódik a magam mondandója is. A törvényjavaslat 129. §-ának (1) bekezdésének elhagyását javasolom, mert az az MDF véleménye, hogy ilyen magas örökösödési illeték az tulajdon elleni támadá…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Arra kérem tisztelettel Veres János pénzügyi államtitkár urat, hogy határozza meg, mi a könyv. Ezt az áfakulcsok növelésével kapcsolatban kérdezem. Ugyanis a könyv az 5 százalékos áfakulcssávban van, a folyóirat pedig felkerült a 15 száza…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Arató Gergely hozzászólásával kapcsolatban szeretném elmondani: egyrészt örvendek, hogy elismeri, hogy az áfamódosítás, illetve a könyv és a folyóirat közötti áfakulcsos különbségtétel erősen vitatható. Ugyanakkor felszólalásában arra is utalt, hogy ne…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kosztolányi Dénes képviselőtársam gondolatait szeretném megerősíteni, a 176. sorszám alatt magam is azt javasoltam, hogy a törvényjavaslat 123. §-a maradjon el. Ugyanis az adóztatás alapvető feltétele a közterhek…
A/5894 Mit tesz Magyarország Külügyminisztériuma annak érdekében, hogy renőri zaklatások, megfélemlítési akciók ne érhessék a Székely Nemzeti Tanács szervezőit, kezdezményezőit?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten nyugtalanító hírek érkeztek Erdélyből. Ismétlődtek azok a rendőri zaklatások, amelyekkel a Székely Nemzeti Tanács aktivistáit, kezdeményezőit, köztük Fodor Imrét, Marosvásárhely alpolgármesterét, v…
A/5894 Mit tesz Magyarország Külügyminisztériuma annak érdekében, hogy renőri zaklatások, megfélemlítési akciók ne érhessék a Székely Nemzeti Tanács szervezőit, kezdezményezőit?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Önt félrevezették nyilvánvalóan, hiszen Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere csütörtökön szabadnapot vett ki, és mindez, amit elmondtam, Erdőszentgyörgy központjában, egy parkolójában történt, tehát nem Marosvásárhelyen. Tehát ott nem tiltották meg…
T/5370 A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum állásfoglalása szerint egy nagyon fontos, minden kereső korú felnőtt jelenét és minden fiatal jövőjét meghatározó törvény módosításának a vitája előtt állunk. A törvény nemcsak az oktatást é…
Napirend előtti felszólalások
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A '60-as évek végén, a '70-es évek közepéig egy tanyasi iskolában tanítottam. Így talán indokolt, hogy a tanyák megújítása érdekében szeretném hasznosítani képviselői munkámat a Kecskemét, Félegyháza környéki tany…
T/5480 Az energiaadóról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a közel négyórás vitában valóban több olyan kérdés elhangzott, többször is, amelyekre választ nem kaptunk. Az egyik ilyen kérdést emelem ki, és erről kívánok röviden beszélni, ez pedig a mentességek körének kérdése. Bizonyos mentess…