350 felszólalás
T/5128 A családok védelméről
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendhagyó módon olyan módosító indítványok nem mellett szeretnék érvelni, hanem ellen, amelyeket így végignézve egészen elképesztőnek találok, és maga a Jobbik frakciója és a Jobbik családpol…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelettel jelentem, a két hét, amely idő alatt rendet tesznek, idestova másfél éve letelt, s ideje lenne némi mérleget vonni. Ha megkérdeznénk az embereket, hogy az országos hírverést kapó ügyek ár…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát ránk köszöntött az, amit az elmúlt másfél év után talán már joggal várhattunk. Vegyük csak sorra! Ha azt nézzük, hogy köztársasági elnök, Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék, civil alap, Médiatanács, OVB, országos televíziók és rádiók,…
T/4992 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ígérem, még a kettő percet sem fogom kihasználni. Röviden összefoglalnám a Jobbik frakciójának álláspontját. Tekintettel arra, amit már az általános vita vezérszónoki javaslatában is elmondtam,…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem szeretném megismételni túlzott mértékben a már elhangzott ellenzéki kritikákat, azonban helyesnek gondolom, ha néhány már elhangzott pontot újra górcső alá veszünk, és a téma súlyának megfe…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy az államtitkár úr kiment az imént, de remélem, valamilyen úton-módon nyomon követi a kérdésem. Itt most már számos ellenzéki felvetésre megkaptuk a NIBEK-kel kapcsolatban, hogy a hatékonyság, hatékonyság, hatékonyság cé…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy látszik, mindig az az államtitkár megy ki, akinek szeretnék beszélni. (Derültség. - Dr. Vadai Ágnes: Pech!) De kihasználva azt, hogy Kontrát államtitkár úr itt van, azért neki mindenképp fölteszem azt a kérdést, amit az imént Répássy Rób…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egészen döbbenetes, ahogy a kormánypárti padsorokban milyen vidám arcok és mosolygó tekintetek néznek egy-egy ellenzéki kritikára. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)Lehet hőbörögni, nyomjon gombot, fejtse ki az álláspontját. Ha kell…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Távol álljon tőlem, hogy Vadai Ágnes képviselőtársunkat próbáljam védeni (Derültség.), nem ez a felszólalásom célja, ellenben szeretném felhívni a figyelmet, hogy ön többször elmondta most, az elmúlt percekben, hogy…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én megígérem - tényleg csak szeretnék választ kapni rá -, hogy az utolsó felszólalásomat igyekszem prezentálni e pillanatban. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Lehet nyomni gombot, nyugodtan, aztán fejtsék…
T/4991 Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honv
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Igyekszem nem kihasználni az időkeretet, és tekintettel az eddig elhangzottakra, én azt gondolom, hogy nem lesz nagy ívű vita, hiszen szerintem a többség alapvetően…
K/4976 Hogy is van ez? Szoktak Önök egyeztetni egymással?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A helyi önkormányzatokról szóló törvény tervezete szerint a 2000 lakos alatti helységekben nem működhet tovább önálló önkormányzati hivatal, vagyis 2013-től társulásra késztetik vagy inkább kényszerítik a 2000 lakos…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg egy rövid definíciót: az országos népszavazás célja, hogy a választópolgárok közvetlen hozzanak döntést valamely, az egész országot érintő lényeges…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Én is külön tisztelettel köszöntöm a megjelent kisebbségi érdekeket képviselő hölgyeket és urakat. Engedjék meg, hogy egy picit az ördög ügyvédje szerepét lássam most itt el képletesen szólva, és afféle "…
Napirend előtti felszólalások
A/4300 Mi folyik itt Gyöngyösön?
A/4300 Mi folyik itt Gyöngyösön?
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedje meg, elnök úr, hogy ne mondjak külön ajánlási számot, mert egyszerűen képtelen vagyok fejben tartani.
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Lázár János Frakcióvezető Úr! Mélyen egyetértek azzal, ami a '90-es törvény kritikáját és az elmúlt húsz év rendszerét illeti. Én csak az időeltolódás miatt vagyok önnel kapcsolatban egy picit zavarban. Én végigfolytattam és végigültem a h…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az eddig elhangzottakból két dolgot emelnék ki. Az első igazából kérdés: én nem értem, hogy miért kell olyan nagy sikerként beállítani azt, hogy a környezetvédelmi tevékenység bele lett foglalva az egyházakról szóló ja…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor én visszatérnék a részletes vita módjához. Egészen konkrétan a 9. ajánlási pontot szeretném kifejteni vagy megvédeni, vagy úgymond támogatásra biztatni a kormánypárti képviselőket. Itt a 2. § (1) bekezdésének módosítását javasoltuk. Egészen k…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Reggel, amikor bejöttem, és készültem a részletes vitára, úgy gondoltam, hogy az előterjesztőkkel kívánok egy konstruktív vitát, tényleg építő jelleggel folytatni, legjobb tudásom vagy tudásunk szerint, de az itt elhangzott s…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Először is én is nagy tisztelettel köszöntöm a különböző egyházak részéről megjelent személyeket. Ahogyan az elnök úr is említette, a bizottságban megfogalmazott kisebbségi véleményü…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a mai napirend előtti felszólalásom címe már önmagában árulkodó. Nagyon sajnáljuk, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt sajnos nem tudja teljesíteni sem programját, sem céljait a Fi…
H/2896 Szeptember 5-ének, Calcuttai Teréz anya halála napjának az ENSZ Közgyűlése által a Jótékonyság Világnapjává történő nyilvánítása kezdeményezéséről
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyet kell értenem az eddig elhangzottakkal, és a Jobbik nevében beszélek, természetesen, nem csak a saját magaméban. Teljesen világos és teljesen egyenes a határozati javaslat vagy ennek az indítványnak a tartalma és…
A/3207 Ki tiltotta meg Balog Zoltánnak, hogy az igazságról beszéljen?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Mi, jobbikosok mindig nagyon örülünk, amikor őszinte beszédet hallunk, és Balog Zoltán államtitkár úr Genfből hazatérve múlt heti sajtótájékoztatóján nagyon őszinte volt, amikor a gyöngyöspatai…
A/3207 Ki tiltotta meg Balog Zoltánnak, hogy az igazságról beszéljen?
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen. Miniszter úr, szerintem félreértett - én nem azt kérdeztem, és nem arra irányult az azonnali kérdésem, hogy bármilyen vizsgálatot tervez-e indítani a miniszter úr, hanem azt, hogy egy államtitkártól nagyon őszintén elhangzott egy bizonyos állítás, és nem his…
Napirend előtti felszólalások
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Egy hazugságra épült, koholt vádakkal tűzdelt, politikai indítékú pernek lehetünk tanúi Képíró Sándor esetében napjainkban. Egy közel 70 évvel ezelőtti esetet a bíróság példátlan módon immár harmadszorra tárgyal, ami…
T/1789 A gyermekkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények megelőzésére és megakadályozására szolgáló egyes büntetőjogi jogszabályok megalkotásáról és módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Indoklásként nagyon rövid kívánok lenni, vagy igyekszem beleférni az ötperces időkeretbe egy ilyen komplex törvényjavaslat kapcsán. Úgy gondolom, a Jobbik úgy gondolja, hogy a gyermek az egyi…
T/1789 A gyermekkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények megelőzésére és megakadályozására szolgáló egyes büntetőjogi jogszabályok megalkotásáról és módosításáról
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én úgy gondolom, hogy a hozzászóló frakciók álláspontjait hallgatván nem kérdés szerintem senki számára, hogy mennyire aktuális és mennyire fajsúlyos ez a téma, és mennyire időszerű végre évtizedek után hozzányúlni és…