207 felszólalás
K/3482 Kórház - miért a város szélén?
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A választási kampány egy újabb fokozatot lépett az elmúlt napokban. Tudjuk azt, hogy fél év múlva parlamenti választás lesz Európában, egy év múlva pedig önkormányzati választások lesznek, és nyilvánvalóan…
T/3375 A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény és kapcsolódó törvények módosításáról
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azon meditál az ember, amikor egy ilyen törvényjavaslatot megkap, és hallgatja államtitkár úr méltató szavait, hogy vajon hogyan történik ez önöknél a kormányban, valaki ücsörög egy nagy szobá…
T/3295 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Kicsit kicserélődött a közönség, úgyhogy elmondom, amit az előző hozzászólásomban is elmondtam, hogy mindig az a kérdés, hogy amikor leülnek és egy ilyen törvényjavaslatnak nekiugranak, akkor…
K/3245 Miért kell szenvedniük a budafokiaknak a légiforgalom miatt?
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Augusztusban megváltoztatták a ferihegyi repülőtér repülési irányait, a felszállási és leszállási irányokat. Az elmúlt hónapokban a X. kerületből és a XVIII. kerületből már hallottuk a nyilvánosság előtt érkezett panaszo…
T/2940 Az oktatási nyilvántartásról
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Én a magam részéről meg fogom könnyíteni elnök úr ülésvezetési dolgát, nem szeretnék semmilyen kitérőt és kanyart tenni. Azt a mondatot szeretném elmondani, hogy na végre. Még akár örültünk volna a…
T/2925 A Magyarország Kormánya és az Angolai Köztársaság Kormánya között a diplomata és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ez az a napirend, amikor elvileg nem kell hozzászólniuk az ellenzéki képviselőknek hosszasan. Én két dolog miatt mégis megteszem. Az egyik: egy picit szeretnék azon viccelődni, hogy h…
T/2935 Egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy csodálatos szakmának egy nagyon fontos törvényi szabályozásáról beszélünk. Ha úgy belegondolunk a saját életünkbe, akkor nagyon kevés olyan hivatás vagy olyan hely van, ahol azt l…
T/2935 Egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról
MOLNÁR GYULA (MSZP): Szép jó napot kívánok! Ki a fene gondolta volna, hogy ez lesz ma itt az egyik legnagyobb vita (Derültség.), a külügyi igazgatás.A 70-es években Csou En-laj, aki akkoriban a Kínai Kommunista Párt egyik főideológusa volt (Derültség.) nyilván nem ismerik, de majd fognak róla még ha…
Napirend előtti felszólalások
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hála a nagy vezetőnek, magyar és nemzetközi szólásmondásokkal tudjuk a közbeszédünket ékesíteni és a parlamenti hozzászólásokat is. Azt szeretném önöknek mondani a szemétszállításügyben történtekkel kapcsolatban nem tud…
K/2794 Mikor viszik el a szemetet?
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Kezdhetném úgy is, hogy valami bűzlik, de nem Dániában, hanem a városainkban, és gondolom, hogy nem is azon a környéken, ahol talán az államtitkár úr vagy a fideszes potentátok laknak. Egyre több helyről kapjuk az…
T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszöntöm a három kormánypárti képviselőt körünkben és a két államtitkárt. Úgy látom, hogy ma nagyon sok vicces és nagy empátiával elmondott hozzászólást hallottunk a kormánypárti sorokból azzal kapcsolatban, hogy kinek mi a szerepe egy i…
T/2161 A Magyarország Kormánya és Indiana Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Azt mondják a kínaiak, bölcsesség az, ami megakadályozza, hogy olyan helyzetbe kerülj, hogy használni kelljen a bölcsességedet. Nos, tisztelt képviselő hölgyek és urak, megdöbbenéssel…
T/2161 A Magyarország Kormánya és Indiana Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Félig-meddig Ungár Péter a végén elmondta, ami miatt kétpercest nyomtam. Akkor legyen még egyszer világos: ha önök ezt bölcsen kezelték volna, akkor most nem lenne ez a helyzet, amiben vagyunk. Önök egyvalamit akartak elintézni, ezt úgy hívják, hogy Közép-európa…
K/1789 Hány betöltetlen pedagógusi álláshely van a budapesti XI. és XXII. kerület alap-és középfokú oktatási intézményeiben?
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Hadd tegyem fel azt a költői kérdést, hogy létezik-e a politikában az, mint mondjuk, a túrázásban és a kirándulásban, hogy az ember halad előre, és azt érzékeli, hogy rossz felé megy. S akkor hoz egy döntést, ami ar…
K/1564 Mit kíván tenni az M0 autóút, valamint a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalszakasz felújítása során tapasztalható közlekedési káosz enyhítése érdekében?
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Ha bármilyen módszerrel megkérdezzük a fővárosi embereket, hogy mi a legnagyobb problémájuk, akkor nagy valószínűséggel a közlekedés, a közlekedés kérdése vagy az első helyen, vagy az első háromban valahol megtalá…
T/813 A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán, Ipolydamásd és Helemba (Chl'aba) települések közötti közúti Ipoly-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló, 2012. február 27. napján aláír
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Normálisan három ilyen kiváló hozzászólás után különösebben nem is kell semmit hozzátenni, azt kell csak mondani, ami a frakciónk álláspontja, miszerint mi is meg fogjuk szavazni ezt a törvényjavaslatot. Háro…
T/1357 A Magyarország Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya között a rendőri együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Helyes célokat szolgál, és megfelel a magyar emberek érdekeinek milyen egyszerű lenne a világ, ha minden egyes ügyben ezzel a mondattal fel tudnánk állni, és azt tudnánk mondani, hogy igen, ig…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! A legendás bűvészek azt mondják mindig, hogy csak a kezemet figyeljék. A XX. század végének és a mostani történelmünknek egyik legnagyobb mágusa pedig legendás mondatában azt mondta, hogy ne azt figyeljék…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Annyira kedves dolog hallgatni itt az előre megírt hozzászólásokban a különböző győzelmi jelentéseket is, de volt itt most egy ilyen oktatási blokk. Hadd mondjak önöknek egy fontos dolgot, van még pár hetük, hogy ezzel tudnának akkor fogl…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Nem akartam szólni, de megdöbbentett az ön vehemenciája. Nem a Jobbikot fogom védeni, ne ijedjen meg, semmiképpen sem (Cseresnyés Péter: Dehogynem!), ezt majd nyilván megteszik ők saját maguk.Ne haragudjon, ha azt mondom önnek, de az a felfogás, amit ön az önkor…
T/534 A Magyarország Kormánya és a Jordán Hasemita Királyság Kormánya között a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Általában külügyi kérdésekben nem szokott nagy vita lenni a Ház falai között, magam sem szeretném ezt a szokást megszakítani, azonban miközben én is üdvözlöm, ahogy az előttem szóló vezérszóno…
T/532 A Magyarország Kormánya és az Ománi Szultánság Kormánya között a diplomata, szolgálati és különleges útlevelekkel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Megint azzal kell kezdenem, hogy természetesen örülünk annak, hogy a kétoldalú kapcsolatok bármelyik országgal javulnak, fejlődnek, különösen egy olyan országgal, amelyben valóban nagyo…
T/531 A Magyarország Kormánya és Hongkong, a Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatási Területének Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Most csak és kizárólag azért álltam fel, hogy eleget tegyek annak, amit elnök úr előbb a két hozzászólás kapcsán elmondott. Szeretnék a témánál maradni, és szeretném azt mondani, hogy kiváló j…
T/533 A Magyarország és a Szlovák Köztársaság között az államhatárról szóló Szerződés kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Elmerengtem azon, hogy ha nem lenne délután a Stop Soros törvénycsomag szavazása, akkor milyen jó bulvártéma lehetne a holnapi újságokban az, hogy ’56. október 13-án aláírt szerződést m…
T/535 Az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló Egyezménye Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről
MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örültem volna, hogyha ebben a fontos pillanatban nem a választási kampányt folytatják, és nem arról beszélnek, amit már számtalanszor megpróbáltak a politika középpontjába állítani. Egy…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt napokban azt láttam, azt tapasztaltam, hogy a szónokok, mindegyik párt vezérszónoka vagy beszélője fegyelmezetten mondta azokat a kommunikációs paneleket, kommunikációs tételeket, amiket az elmúlt hón…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselő Úr! Megteszem akkor, amit kért, én folytatom a mondatot, tehát a 3200 települési önkormányzat érték Magyarországon, és meg kell őrizni. Én magam is így gondolkozom erről. És azt is pontosan tudjuk mindannyian, hogy ha valaki az önkormányzati rendszeren…
A/6937 Tegyünk meg mindent gyermekeink biztonságos szállításáért
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Talán olvasták önök is az újságban: az elmúlt héten szerdán sajnálatos baleset történt Budán: egy gyermekeket szállító kisbusz karambolozott egy személygépjárművel. Mindez egy 30 kilométeres zónán belül volt. Mai…
A/6937 Tegyünk meg mindent gyermekeink biztonságos szállításáért
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Akkor azt mondhatjuk, hogy a jogszabályi háttér rendben van, akkor viszont azt gondolom, hogy mindannyiunk közös kötelessége és feladata az, hogy ezeknek a jogszabályoknak érvényt is szerezzünk. Azt gondolom, mind a rendőrség, mind pedi…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
MOLNÁR GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Megpróbálnám a vitát visszaterelni valamilyen más vágányba. Nem szeretnék ezen a szinten reagálni a most elhangzottakra. Nos, az az igazi kérdés szerintem, hogy mit lehet számon kérni egy olyan költségvetésen, amit bevallottan, mindenki álta…