1 356 felszólalás
A/12589 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm a szót. A DK szájából az „összeomlás” szó mindig izgalmasan hangzik. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Ami az ügy érdemét illeti: a Szőlő utcai ügyben annyit tudunk, hogy önök, ön személy szerint is álhírbotrányt gerjesztettek. Kiderült: az állításaiknak sem…
A/12589 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Ha megengedi, először azt a régi kommunista sunyi reflexet szeretném egy mondat erejével illetni, amely egyszerűen csak színpadnak nevezi a nemzeti ünnepre, október 23-ára és annak megünneplésére tervezett összejövetelt, illetve ünnepséget. Ne beszélj…
A/12844 Miniszterelnök Úr, a gyárkapun belül is Magyarország van?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, a munkahelyi balesetet elszenvedetteknek jobbulást kívánunk, akik pedig az életüket is elveszítették, ott pedig a hozzátartozókkal vagyunk, és mindent megadunk nekik, ami törvény szerint jár, sőt ha lehet, annál többet is. A munkahe…
A/12844 Miniszterelnök Úr, a gyárkapun belül is Magyarország van?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Nem szívesen rúgom önnel össze a port, de azt kell mondanom, azt nem tudom, hogy ön hol áll, de hogy a pártja nem áll a munkások mögött, az egészen biztos, mert ha a munkások mögött álltak volna, akkor támogatták volna azokat az intézkedéseinket, amelyeket az elmúlt idős…
A/12596 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: A konkrét kérdésre azt tudom válaszolni, hogy minden évben november 15-én hirdetjük meg a moratóriumot, az április 15-éig tart, és semmi okát nem látom annak, hogy ezen változtassunk, mert a helyzet ma is pont ugyanaz, mint tavaly vagy tavalyelőtt volt. Ami a devizahitel…
A/12596 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mikor öltönyös emberekről beszél a képviselőtársam, akkor nem tudom, ugyanarra gondolunk-e. A bankárokra gondol vagy a bűnözőkre? Mert ha a bűnözőkre gondol, akkor ott nem eljárásokat kell alkotni, hanem egész egyszerűen érvényt kell szerezni a jogszabályoknak. Ha tehát…
A/12850 Mi folyik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Először arra készültem, hogy érdes és pokrócszerű választ adok önnek is, hiszen ön is részt vett a Szőlő utcai álhírbotrány fölépítésében, ön is egy rágalmazó, de tekintettel arra, hogy a kérdés, amit kétharmadában hozzám intézett, nem erre vonatkozik, hanem a gyerekekrő…
A/12850 Mi folyik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ha pontatlanul fejeztem volna ki magam, vagy túl sok mindent mondtam volna rövid idő alatt, akkor elnézést kérek. Az előbb azt akartam mondani, hogy 10-20 százalék közötti sávban lesz a béremelés. Hogy mire várunk, arra egy szóban tudok válaszolni: békére várunk. Arra va…
A/12843 Hajlandó-e megfogadni a Mi Hazánk javaslatait, miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: A nemzetközi világban ma csak az a találkozó biztos, ami már megtörtént. Most egyelőre az előkészítés fázisában vagyunk, és nagyon remélem, hogy ez létre is jön. Abban az összefüggésben is jó reményeket fűzök ehhez, amiről az előbb beszéltem. A háború blokkolja a magyar…
A/12843 Hajlandó-e megfogadni a Mi Hazánk javaslatait, miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ön úgy fogalmazott, hogy nem hallja. Akkor két készülékben lehet baj: vagy azéban, aki beszél, vagy azéban, aki hallgat. Azt javaslom, hogy kövesse figyelemmel a külügyminiszterünk nyilatkozatait, szerintem százszámra beszél arról, hogy a kárpátaljai jogok, az autonómia,…
A/12842 Miért nem védik valójában a gyerekeket?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ha az a kérdése a képviselő asszonynak, hogy mit tekintünk irányadónak, akkor a saját lelkiismeretünket tekintjük irányadónak. Sokan vagyunk, akik szülők vagyunk, ismerjük ezeket a problémákat; sőt van, aki már nagyszülő is. Tehát mi ezzel naponta találkozunk, és küszköd…
A/12842 Miért nem védik valójában a gyerekeket?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Igazságtalan velünk szemben a képviselő asszony ‑ azt is mondhatnám, hogy nem fair ‑, mert biztosan vannak hibáink, kénytelenek vagyunk elismerni, de speciel ebben az ügyben nem terhel bennünket felelősség, tekintettel arra, hogy éppen mi tiltottuk be a mobiltelefon isko…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Alkotmányos szokásunk, hogy a kormány minden parlamenti ülésszak kezdetén beszámol a törvényhozásnak a két ülésszak között született döntésekről. Ilyenkor tájékoztatást adunk a tisztelt Háznak a következő ülésszak korm…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány rövid megjegyzés. Tekintve, hogy mindennel egyetértek, azzal, amit a frakcióvezetőnk és az én frakcióvezetőm is mondott. Köszönöm szépen. (Kálmán Olga: Hogy kihúztak a lekvárból.) A valóság tagadása nem segít, tisztelt Toroczkai képvisel…
A/11967 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Asszony! Tartom a korábbi elveimet: üzleti ügyekkel a magyar miniszterelnök nem foglalkozik (Derültség a DK soraiban.), szemben az önök miniszterelnökeivel. Tartom azt az elvet is, hogy 35 éve minden egyes napomról, minden egyes forin…
A/11967 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tekintettel arra, hogy az ön által fölsorolt cselekmények bűncselekmények, forduljon a rendőrséghez. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. ‑ Kálmán Olga: Ennyi?)
A/12167 Kevesebb szegényt, kevesebb gazdagot! Miniszterelnök Úr is így gondolja?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Az elméleti kérdések helyett nézzük inkább a tényeket! Mióta nemzeti kormány van Magyarországon, azóta a szegények száma megfeleződött. Mióta nemzeti kormány van Magyarországon, azóta egymillió emberrel több dolgozik. Meggyőződésem, nekem is és a k…
A/12167 Kevesebb szegényt, kevesebb gazdagot! Miniszterelnök Úr is így gondolja?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Az elő szokott fordulni, képviselő úr, hogy mindenfajta budai úrigyerekek úgy csinálnak, mintha kioktathatnának bennünket a valóságos életről. Öntől ezt nem várom, ön mégiscsak egy munkásember. Pontosan tudja, ha körülnéz, hogy itt olyan emberek ülnek, akik mind dolgozta…
A/11963 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. A devizahitelek katasztrófáját a baloldal hozta Magyarország nyakára. Az a baloldal, akikkel a legutóbbi választáson önök közös listán indultak. Úgyhogy hiába csinál úgy, mintha semmi köze nem volna hozzá és nem terhelné felelősség, a mi szemün…
A/11963 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Amennyiben ön a nemzetközi bírósági ítélet esetében a luxembourgi ítéletre gondol, és azt alaposan elolvassa, akkor azt fogja abban találni, hogy ez nem a kormányra, hanem a Kúriára jelöl ki feladatokat. Ezen az úton kell haladni. Mi az emberek oldalán állunk, nem engedü…
A/12147 Mikor veszi figyelembe a magyar emberek érdekeit?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Szerintem mindig hasznos dolog vitatkozni a határon túli magyarok helyzetéről; autonómiakérdésről nem különösebben értelmes dolog vitatkozni, mert benne van az alkotmányban. A magyar kormány a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit támogatja ‑ pont. Ezért nem kell er…
A/12147 Mikor veszi figyelembe a magyar emberek érdekeit?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tudom, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, és aki nem régen van a magyar Parlament falai között, az nem tudja, hogy mi történt korábban. De 1990 óta ülünk itt, és jó néhányan közülünk nem is 1990-ben, hanem annál hamarabb kezdtek dolgozni a határon túli magyarokért, va…
A/12172 Mi folyik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Csak az udvariasság okán, elnök úr. (Derültség a kormánypárti sorokban.) Megértem azt a zavart, ami Tordai képviselőtársunk mondandóját körüllengi, hiszen ő mégiscsak az az ember, aki kilépett abból a pártból, amelynek a frakcióvezetője, így megértem, ha fogalma sincs, k…
A/12172 Mi folyik itt?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Bár nem dolgom, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy azért nem tudtuk támogatni, és én képviselőként sem tudtam támogatni az e heti előterjesztését, mert az szamárság volt, képviselő úr. Az ön előterjesztése, az eredeti klíma-előterjesztés szamárság volt. (Tordai Bence:…
A/12170 Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Szánnék két percet a tényekre. Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa. Amikor az önök szövetségesei voltak kormányon, az utolsó teljes évben, 2009-ben a bűncselekmények száma 394 ezer volt; 2024-ben 233 ezer, 40 százalékkal csökkent. Köszönj…
A/12170 Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Hiába csűri-csavarja, ön a rendőrséget támadja. Rendőrségellenes beszédet hallottunk. (Arató Gergely: Ugyan már! ‑ Dr. Brenner Koloman: Szövegértés szeminárium!) Visszautasítom! Elismerést kérek a rendőröknek, és azt követelem, hogy becsüljék meg a munká…
A/12012 A gyermekek digitális védelméről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Asszony! Az első szótól az utolsóig egyetértek önnel. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
A/12012 A gyermekek digitális védelméről
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt képviselő asszony, arra kérem, nyújtsa be újra! Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
A/11468 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Ismer engem, tisztelt képviselő úr, hogy nem kenyerem a durváskodás, de hát amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Amit mondani fogok önnek, most vegye így. Először is, még mielőtt megadnám önnek, ami jár, szeretném tájékoztatni a tisztelt…
A/11468 Miért?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tehát ebben az évben 1000 milliárd forint érkezik Magyarországra Brüsszelből, a magyarok pénzéből. Az összes többi pénzért is harcolni fogok, és meg fogom szerezni mind az utolsó fillérig, nem úgy, mint önök, akik odaadnák cserébe…