384 felszólalás
T/11721 Egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazából én azért készültem a hozzászólásra, mert a bizottsági ülésen az a döntés született, hogy a bizottság kisebbségi véleményét fogom elmondani, de most akkor a hozzászólás keretében elmondom mindazt, amit fontosnak tartok a törvénnyel kapcsolatban, i…
T/11721 Egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A rövid időre való tekintettel csak vázlatosan szeretném jelezni, hogy Ékes képviselő úrral sok mindenben egyetértek, ő nagyon jól bemutatta, hogy amíg önkormányzati cég volt, addig a cég a profitból mi minden mást csinált, a parkot is rendbe hozta. Tudju…
K/11366 Miért vegzálják a rendőrök a szegényeket?
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tudjuk, hogy sok az éhező, a szegény az országban, azt is tudjuk, hogy a fővárosban is sokan vannak. Ez látszik abból, hogy egy-egy ételosztás alkalmával kilométeres sorok állnak egy kis segítségért, egy tál életért. N…
T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bevallom őszintén, hogy nagy érdeklődéssel hallgattam az önkormányzati bizottság többségi véleményét, mert nem először fordul elő, hogy a bizottsági ülésen a korm…
T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem szót, mert az előttem hozzászólók a védelmi pénzt emlegetik. Ez konkrétan nincs benne a törvényben, viszont az azért benne van a törvényben, és Rogán képviselő úrnak mondanám mint polgármesternek is, szóval, amikor azt írja a törvényben, hogy…
T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először Szilágyi képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy az a törekvése a fővárosnak, hogy az ilyen, ön vigalmi negyedet mondott, de én inkább szórakozóhelyeket mondanék, az ilyen nagy szabadtéri szórakozóhelyeket a város külső részében helyezze el. Ez…
T/11110 Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásával összefüggő törvénymódosításokról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan kérdést, egy olyan ügyet szabályoz a most előttünk lévő törvény, amire - azt kell mondjam önöknek - valójában ma is van törvényi szabályozás. Teljesen felesleges az a törvénymódosítás, ami itt van előttünk. Hiszen azt…
T/10901 Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az előterjesztő azt mondta és van az a törvényben, hogy a szándék, hogy egyszerűsítsék a segélyosztás lehetőségét, jelzem, ez az egyszerűsítés a rászorultak számára nem jelent semmit. Ők ugyanúgy egy igénylőlapot kapnak…
T/11098 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy valóban úgy lesz, ahogy György István képviselő úr mondta, hogy túl nagy politikai vita nem lesz az előterjesztéssel kapcsolatban, hiszen azt gondolom, hogy magát a célt mindenki támogatja, hiszen nyugodtan mondhatjuk, hog…
T/11098 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert úgy látom, van némi vita, hogy most akkor a turizmus vagy a munkába járás a fő cél. Persze mind a kettő cél. Szeretném jelezni: nagyon jó annak, akinek ma még van munkája Budapesten, annak nagyon fontos,…
T/11098 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném jelezni, hogy Révész Máriusz hozzászólásában sok mindenben egyetértek vele, például abban, hogy a kerékpárút-hálózat fejlesztésére szükség volna. Ezt magam is elmondtam, és azt gondolom, hogy szinte minden hozzászóló elmondta, hogy erre nagy szü…
K/10998 Sopron a hűség városából a trafikmutyi fővárosa lett!
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sopront a történelmünkben úgy kezeljük, mint a hűség városát. Az ott élők nem tehetnek arról, hogy ez most megváltozott, és mostantól úgy ismerjük majd, mint a dohánymutyi egyik fővárosa. Történt ugyanis, hogy a Fidesz a magánnyug…
T/10901 Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én igazából két módosító javaslathoz szeretnék szólni. A módosításaink lényegét Pál Béla képviselőtársam elmondta; én itt az 5. és a 10. módosító javaslatot szeretném egy kicsit még megerősíteni, bízva abban, hogy az előterjesztők talán nyit…
T/11110 Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásával összefüggő törvénymódosításokról
PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az az igazság, hogy a mai önkormányzati bizottsági ülésen nemcsak az ellenzéki képviselők, hanem a kormánypárti képviselők is meglepődtek…
T/10901 Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról
PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Én azt gondolom, hogy három nagyon fontos segélyezési formáról van itt most szó. Ezt a bizottsági ülésen is elmondtam a k…
K/10879 A szociális boltok kudarcáról még egyszer, most a termelők oldaláról!
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy tűnik, hiába próbáltam egy fontos problémára pár héttel ezelőtt a parlamentben felhívni a kormány figyelmét, önök mégis hallgatnak a szociális bolthálózat kudarcáról, pedig ma Magyarországon minden korábbinál nagyobb szükség van egy olyan mego…
K/10822 A hivatalok száma egyre csak nő és nő, a bürokrácia pedig burjánzik!
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2013. évi költségvetés tárgyalása során bizonytalanságban éltek az önkormányzatok, és ez persze azóta sem változott. Az utolsó pillanatig nem tudhatták pontosan, hogy ebben az évben milyen keretek között, mekkora létszámmal foly…
K/10730 Hová lettek az olcsó árak, hová lettek a szociális boltok?
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2010-es választásra készülve a Fidesz, akkor még átérezve a megélhetés napi gondjait, a termelők és vásárlók fizetési nehézségeit, a magas élelmiszerárakat csökkentendő támogatta a szociális boltok hálózatának a létrehozását. Ez…
K/10127 A Nemzet Főtere és az oda vezető kátyús utak
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan ugyan, de közeledik a tavasz, olvad a hó, és azt látjuk, hogy nagy építkezés zajlik a parlament körül, nagy ütemben, milliárdokért épül a nemzet főtere. Mindeközben az idő jobbra fordulásával pedig az autósok azt tapasztalj…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy kicsit a szociális érzékenység irányába vinném vissza a vitát. Jelzem önöknek, hogy nagyon sokan mondták, hogy a legszegényebbekre terheltük rá a különböző költségeket. Én szeretném önöknek elmondani, hogy a nagyvárosokba…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném jelezni önnek, hogy amiről ön beszélt, az a díjkompenzáció az állam által adott, amiről én beszéltem, az a Hálózat Alapítvány vagy a Héra Alapítvány által adott díjkompenzáció, ez két különböző dolog. Az, amiről ön beszé…
Napirend előtti felszólalások
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én valóban azt folytatnám, ami az első napirendi hozzászólásban elhangzott, persze egy kicsit a másik oldalról szeretném ezt megvilágítani, és szeretnék rámutatni arra, hogy miért igazságtalan az a rendszer, amit ö…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban tegnap az önkormányzati és területfejlesztési bizottság megtárgyalta az előttünk lévő törvényjavaslatot, és azt kell mondjam, h…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök olyan szépen beszélnek a rászoruló emberekről. Itt most két fölvetést hallottunk vidékről. Én szeretnék egy fővárosi példát is idehozni a vitába. Nem tudom, hogy önök tudják-e, de 1996-tól folyamatosan működött Budapesten e…
T/10094 A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ékes képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. Ékes képviselő úr, én többször itt a parlamentben kérdést és interpellációt intéztem a miniszterhez gázártámogatás, gázár-kompenzáció ügyében, talán emlékszik is, bólogat. 2011-ig ez működött, ezt önök…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Azt gondolhattuk volna, hogy azért az általános vitában elhangzott érvek az önkormányzatiság mellett egy kicsit az előterjesztőket, a kormányt, a kormány képviselőit elgondolkoztatják az ügyben, hogy talán azok a módosító ind…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatom a vitát és Babák meg Demeter képviselőtársamat, amikor azt mondják, hogy állami és önkormányzati feladatot külön kell választani. Magam a ferencvárosi önkormányzatban is képviselő vagyok, és nagyon jó, mert az Áht. elő…
T/9243 Egyes törvényeknek az Országgyűléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggő módosításáról
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy a törvénymódosítást előkészítők részéről Láng képviselő úr valóban mindent elmondott a törvényről. Tehát magáról a törvényről túl sokat nem lehet mondani, mert minden pontját említette. Ami inkább kérdésként felvetődik, hogy miért is va…
T/9241 Egyes szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények módosításáról
PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság vitája nem volt túl bonyolult és nem volt túl hosszú, igazából nem is szóltak hozzá a kormánypárti képviselők. Pedig azt k…
Napirend előtti felszólalások
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A társasházak közös képviselőinek érdek-képviseleti szervezetei november 15-én szakmai tanácskozást tartottak. A tanácskozáson én is ott voltam, sok érdekes felvetéssel és egyéb szakmai problémával találkoztam. Most ezekből osztok meg néhánya…