3 809 felszólalás
A/674 Miért kell tönkretenni a tudományos és szellemi műhelyeket?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem hinném, hogy ön a Magyar Tudományos Akadémiának lenne a szócsöve. Hogy a bolsevik hagyománynak ön szócsöve, erről itt egy kis diskurzus kialakult közöttü…
A/674 Miért kell tönkretenni a tudományos és szellemi műhelyeket?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én már nem emlékszem azokra az időkre, amelyekre ön visszautalt, de ezek szerint ön sokat merített abból. A Magyar Tudományos Akadémiának emlékeim szerint be…
K/657 Elkészült e a törvény módosítása a fiatal felnőtt fogyatékos embereket érintően?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Itt egy olyan élethelyzetről van szó valóban, nemcsak ebben az esetben, hanem az ehhez hasonló esetekben is, ahol fokozott figyelemmel kell eljárni, hiszen o…
K/662 Hogyan támogatjuk a megváltozott munkaképességű embereket?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ön is említette, rendkívül nagy eredmény, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási szintje 18 százalékról 40 százalékra emelkedett. A kormá…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! „Isten, áldd meg a magyart” - így kezdődik a Himnuszunk. Minden ünnepségen, lehet az nemzeti ünnep, valaminek a kezdete vagy valaminek a vége, évnyitó, évzár…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy frakcióvezető úrnak egyvalami nagyon jót tenne: ha egyszer tükörbe nézne, megnézné önmagát, hogy mit ad elő itt a parlamentben, megnézné, hogy mit adott e…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ön felszólalásából kiderült, hogy ön nem ismeri el a déli kerítésépítés fontosságát. Donald Trump és Angela Merkel elismerték az elmúlt héten. Hát, együtt…
I/544 Meddig lesz cigányok elleni uszítás az egyik magyar tankönyvben?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt tudom a válaszom kapcsán mondani önnek, mármint a válaszom tartalmával kapcsolatban, amit ön mondott 2006-ban. Ön 2006-ban egy finanszírozási reformot ve…
I/474 Nálunk a legrosszabb gyógyszertárba járni!
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormányzatot az a cél vezette, hogy a betegek minél olcsóbban jussanak a gyógyszerekhez, ráadásul lehetőség szerint magyar tulajdonú patikákban vegyék ezt…
A/585 Múzeumok éjszakája - család és kultúra kéz a kézben?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az év legrövidebb éjszakájához legközelebbi szombaton van mindig a múzeumok éjszakája, a Szent Iván-éjhez legközelebbi éjszakához. Ezen a legrövideb…
A/585 Múzeumok éjszakája - család és kultúra kéz a kézben?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ennek a programnak is nyilván kettős a célja, egyrészről hogy azon az éjszakán különleges programokat nyújtson, másrészről pedig hogy meghozza a kedvét a múz…
A/589 A háziorvosi ellátásról
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amiről ön itt beszél, az egy évtizedek óta ismert probléma Magyarországon. Voltak olyan kormányok, amelyek ezt a folyamatot ölbe tett kézzel nézték, sőt ront…
A/589 A háziorvosi ellátásról
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a viszonválaszban kicsit közelebb jutottunk ahhoz, hogy a megoldás irányába lépjünk, hiszen valóban, ezek a programok segíteni tudtak, de mi is…
K/573 Miért nem jutott el minden autista gyermeket nevelő családhoz a korai diagnosztika és hogyan orvosolja a kormány a mulasztást?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban fontos feladat mindenki számára szerintem, hogy ezeken a családokon segíteni tudjon. Ha megnézzük, hogy országszerte a köznevelés rendszerében mennyi…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarországon egyre inkább erős a gazdaság teljesítménye, egyre inkább erős maga az ország is, éppen ezért minden részen, így Vác és Szob térségében is olyan fejlesztések indulnak el, olyan előrelépések történnek, amelyek a l…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy meg kell köszönjük azoknak az embereknek, akik vért adnak, tényleg egy rendkívül önzetlen cselekedet. Magyarországon mindennap 1500 egy…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Ha már ekkora örömet okozott képviselő úrnak, hogy ingereket látott az arcomon, gondoltam, verbálisan is megosztom vele azt (Z. Kárpát Dániel: Lekötelez, államtitkár úr!), ami átfutott az agysejtjeimen. Tisztelt Képviselő Úr! Ér…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nyilvánvalóan amit a sürgősséggel kapcsolatban elmondott, annak a 40 százalékával lehet körülbelül egyetérteni, főleg ami az eset leírását illeti. A kormány…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Itt az utolsó mondataival ön is elismerte, hogy az az időszak véget ért, amikor letelepedési kötvényeket lehetett volna vásárolni. Volt egy olyan idősza…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Érezhetően ön belülről ismeri a felsőoktatás bizonyos részeit. Az utolsó egy-másfél percben amit feltett kérdéseket, azok teljes mértékben jogos kérdések, ti…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés valóban a biztonságos növekedés költségvetése, hiszen minden tartalék, akár a rendkívüli kormányzati intézkedések, akár az Országvédelmi Ala…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha csak a címét nézem a felszólalásának, hogy Nincs új a nap alatt, ezen azért elgondolkodhat a Jobbik, ha ezt önmagára értelmezi. Ugyanazokat a lejárt lemez…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő úr a képességeim határait feszegeti valóban (Derültség.), de mindennel megpróbálkozom.Valóban, Szombathely igencsak kiemelkedő turisztikai célpont, nemcsak önnek, hanem sok másnak is.…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormánynak az oktatás területén a problémamegoldó képességét azért önök igencsak tesztelték akkor, amikor úgy hagyták itt a köznevelési rendszert, hogy töb…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Még a beszéde közepén talán megteremtette a lehetőségét, hogy egyet is értsünk, de a végén, azt hiszem, teljes mértékben elvette ennek a lehetőségét; am…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a kérdésére nagyon könnyen választ tud kapni, tisztelt képviselő úr. Az első kérdésére, amit fölvetett körülbelül az első három percben, megkapja…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Még az időkerete fele hátralett volna, hogy az oktatásügyről beszéljen, de ha nem, nem. Tudja, önökről nekem másik két -ció végződésű szó jut eszembe akkor,…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az ellenzéki pártok még mindig nem mernek a magyar választók szemébe nézni és egyértelműen állást foglalni arról, ami minden országot Európában…
I/472 A magyar tudományos utánpótlás vége, avagy menjünk mindannyian árufeltöltőnek?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Láthatóan az ellenzéki pártoknál beragadt ugyanaz a lemez, és nem tudnak új lemezeket feltenni az új ciklusban sem, maradnak ott, ahol korábban voltak; nem v…
A/506 Mikor becsüljük már meg végre egy tisztességes javadalmazással azokat, akik beteg családtagjaikat gondozzák otthon?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Örülök, hogy ön ennyire elkötelezett, képviselő asszony, ebben a kérdéskörben. Azt kérem öntől, hogy a következő szavazásokkor majd győzze meg képviselő…