49 felszólalás
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Pap képviselőtársammal ezt a kérdést már korábban is hosszabban vitattuk. Úgy gondolom, nem alkalmazható Magyarországon ugyanarra a kérdésre kétféle logika. Ha más területeken tíz esztendőben van maximálva a bérlet maximális határideje,…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A 82. és a 83. ajánlási pontban megfogalmazott javaslatokhoz szeretnék két percben visszatérni. Szeretném felhívni a kormány és a kormánypárti képviselőtársaim figyelmét arra, elfogadhatatlan, hogy ennyiben maradjunk, hogy…
T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Abban a helyzetben vagyok, hogy Tóth Sándor képviselőtársam elmondta, amit mondani kívántam. Egy mondattal azért kiegészíteném: Ivanics képviselőtársam abban is súlyosan téved, hogy ugyan technikailag használjuk az aranykoronát jobb híján, de azért ez az…
T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ivanics Képviselőtársam! Azt hiszem, hogy egy nagyon fontos dologban tévedésben van. Az a helyzet, hogy nem könnyíti meg azoknak a birtoktesteknek az önálló ingatlanná alakítását a polgári tulajdon, amit ez a törvé…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendhagyó módon a környezetvédelmi bizottságban elkeseredett vita alakult ki már a napirend tárgyalási technikája miatt. Ebben a bizottságban mi, e…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Pap Képviselőtársam! Itt van a kezemben a bizottság jegyzőkönyve. Ebből szeretnék idézni, csak hogy - a félreértések elkerülése végett -…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kövér képviselőtársam nagyívű visszatekintése után én szeretnék csak az elmúlt három év dolgaival foglalkozni. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Képviselőtársaim! (Molnár Róbert: A múltat végképp eltörölni nem lehet!) A mezőgazdasá…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
SIMON JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nemzeti kincs a föld, mert helyes használatának a társadalom számára a mezőgazdaságon túl is rengeteg a haszna. Én a földhasználat társadalmi és környezetvédelmi kérdéseiről szólnék, annál is inkább, mert a fenntartható fö…
T/3846 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A vízgazdálkodásról szóló törvény módosításához benyújtott törvényjavaslat mezőgazdasági bizottsági tárgyalása során kisebbségi vélemény is megfogalmazódo…
T/3846 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a kétperces felszólalásra akkor jelentkeztem, amikor Pap János képviselőtársam szakmailag eligazította Lamperth Mónikát egy olyan kérdésben, amely talán nem feltétlenül az ő felvetésére volt válasz. Ezért ezt a témát nem szívesen illetem,…
T/3846 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szívesen veszem fel ezt a kesztyűt, mert a legtöbb kérdésben Pap képviselőtársammal egyetértek. Az előbb is bólogattam, de szeretnék visszatérni ahhoz a gondolathoz, amit az előbb is kifejtettem. Más most a feladat. Valóban…
H/3462 A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egy megjegyzésem van összesen. Kékkői képviselőtársam mondandójához kapcsolódnék; nem esne jól, ha ezt nem mondhatnám el a parlament nyilvánossága előtt. Ő teljes támogatásáról biztosította ezt a határozati javaslatot a területfe…
A/3610 Mi a véleménye a bankszövetségről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt miniszteri esküt tett Államtitkár Úr! Az alkalomhoz illő tisztelettel azt kérdezem öntől, hogy mi az ön véleménye a Bankszövetségről, arról a szervezetről, amely a Magyarországon működő 42 legnagyobb bankot reprezentálja, 42 olyan bankot, amelyek alaptő…
A/3610 Mi a véleménye a bankszövetségről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt kérdeztem, hogy általában érdemes-e fontolóra venni ezeket az ajánlásokat, és igaza van. Azt szeretném megkérdezni: ön tud róla, hogy a Bankszövetség a napokban állásfoglalást tett közzé a szövetkezi üzletrésztörvényről szóló elképzelésekkel kapcsola…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor nyomtam meg a gombot, amikor Répássy képviselőtársam feltette azt a szónoki kérdését, hogy mi a baj. Tisztelt képviselőtársam, három baj van. Az egyik az, ahogy az önök javaslata foglalkozik ennek a problémának a megold…
J/3301 Az Agrárgazdaság 1999.évi helyzetéről H/3507 Az agrárgazdaság 1999.évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Visszalépek a szólástól, Mayer képviselőtársam szerencsére előttem nyomta meg a gombot.
T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 13. pontjához szeretnék két percben hozzászólni. Úgy gondolom, a Font képviselőtársam által benyújtott javaslat vitatása azért érdemel különös figyelmet, mert a gazdasági bizottság ezt a módosító javaslatot támogat…
T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az ajánlás 33. pontjához szeretnék kiegészítést tenni röviden, 2 percben. Tekintettel arra, hogy Farkas Imre képviselőtársam a módosító javaslat lényegét pontosan kifejtette, nem is azt vitatom, hogy maga mint együttműködési elv ne lenne helyes a…
T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én kizárólag csak az ajánlás 44. pontjához szeretnék hozzászólni. Képviselőtársaim kifejtették azt, hogy pongyola ez a megfogalmazás, és a módosító javaslat arra irányul, hogy kerüljön ki ez a törvény szövegéből. Én megpróbálok…
T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az ajánlási pont egyetlenegy paragrafusa kapcsán szeretném a véleményemet kifejteni, ez pedig az 52. §, amiben képviselőtársaim módosító javaslatában pontosan megfogalmazódik, hogy a részjegyek a szövetkezetben csak azonos…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Végighallgatva képviselőtársaim hozzászólásait - most már minden frakcióból hallottunk véleményt -, azt gondolom, hogy a miniszter úr megnyilvánulását nem tekinthetem a kisgazdapárt megnyilvánulásának; miniszterké…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előbb megnyilvánult fideszes képviselőtársaimmal elég régóta ülünk már a parlament mezőgazdasági bizottságában ahhoz, hogy azt feltételezzem, hogy a magyar mezőgazdaság számos problémájával találkoztak már, és azt nem vitatja senki,…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan Orosházi György képviselőtársam hozzászólásához akartam kapcsolódni - aki a tüneti kezelésre hívta föl a figyelmet -, elmondandó azt, hogy itt nem arról van szó, hogy a betegség tüneteit legalább kezeljük. Arról van szó…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy Barkóczy Gellért képviselőtársam tévedésben van. Ezen az oldalon tapsot kapott az, hogy igen, bizony, valószínűleg nem járt volna egyeseknek a vagyonnevesítés során a szövetkezet vagyonából, mert ön…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A szövetkezeti üzletrészről és az új szövetkezetekről sok minden elhangzott ma már, gondoltam is arra, hogy a 15 perces hozzászólás keretében jószerével összefoglalásra kellene vállalkozni. Kormánypárti képv…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Arra a kérdésre szeretnék visszatérni, hogy a szabad szövetkezéshez hozzátartozik-e, hogy a szövetkezet elszámol a tagjával, ha az távozni akar a szövetkezetből. Kétségtelen, ez a dolog lényege. A probléma viszont ott van, hogy amir…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azok közé tartozom, akik kezdeményezték ennek a mai ülésnek az összehívását. Én azt gondolom, hogy képviselőtársam, Répássy Róbert nemcsak a jelen levő szocialista képviselők számának a megítélésében téved, hanem a szándékunkat illet…
J/1466 A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) OGY.határozat végrehajtásáról H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további fel
SIMON JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága három alkalommal foglalkozott a holtágak helyzetével, megvizsgálta, megtárgyalta a jelentést, és megelégedéssel tárgyalt két alkalommal is a környezetv…
H/1762 Az agrárgazdaság 1998.évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a nevemmel jelzett módosító javaslat lényegében okafogyottá vált, hiszen a költségvetési vitának abban a szakaszában tartunk, amikor már a kormányzat, ha akarná, akkor sem tudná figyelembe venni azokat a m…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Babák képviselőtársam hozzászólásához szeretnék kapcsolódni. Az Országgyűlés határozatot hozott arról, hogy a kormány tekintse át a kamarák működésével kapcsolatos tapasztalatokat. Úgy gondolom, hogy az a tervezet, ami az asztalon fekszik - s…