1 085 felszólalás
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
SOLTÉSZ MIKLÓS, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Mint államtitkár úr is hallotta, és talán Török Zsolt képviselőtársam is hallotta, megtapsoltuk a hozzászólásaikat, illetve az előterjesztőt. Ez egyszerűen azért történik, annál az okn…
J/8624 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról H/8625 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Már azt gondoltam, hogy Gusztos Péter kétpercesei után már senki nem kerül ma sorra. Azért sajnálom ezt a sok-sok kétpercezést, mert igazából Gusztos Péter csak azt akarta bizonyítani, semmi mást a hozzászólásaival, mi…
H/8961 A Kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban a vizsgálóbizottság fogja eldönteni, hogy a feltett kérdések helyesek voltak-e részünkről, de azt is, hogy ez a szerződés, amely - ha minden igaz - ma megköttetett, helyes volt-e. Éppen ezért nem értettem államtitkár…
H/8961 A Kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Göndör képviselőtársam, megdöbbentő volt, amit ön elmondott itt ezzel a vizsgálóbizottsággal kapcsolatban, illetve a felállítással kapcsolatban és az előzményekkel kapcsolatban. Miniszterelnök úrnak a szava egy országban, a sajtóban, az üz…
T/8829 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örömmel hallottam Török Zsolt szavait, bár azért nagy csodálkozva hallgatom én is, illetve a családok is. Önök, amikor a szociális és családügyi bizottságban erről a témáról beszélünk, mindig csak visszafelé mutogatnak, mindi…
T/8830 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Ha húsz év múlva megnézik azt a közvetítést, amely a szavazásról szólt, én azt hiszem, hogy meg fog remegni a kezük, meg fog remegni az arcuk, mert az a jelenet, amit itt sorban láttunk ö…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A 13. §-hoz szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Sajnálatos, hogy az államtitkár úr, illetve az általa vezetett tárca nem támogatja a közlekedési alágazatok, így a vasúti, a közúti, a vízi és a légi közlekedésre tett javaslatunkat, ezek összehango…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is az ajánlás 23. és 24. szakaszaihoz szeretnék hozzászólni. Azt hiszem, teljesen mindegy, hogy fogalmazzuk meg, melyik pont, a 23. vagy a 24. arat sikert, hiszen a cél a lényeg, amely c…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ivanics Ferenc képviselőtársam beterjesztett egy módosító javaslatot, vagyis egy új ponttal szeretné kiegészíteni ezt a határozati javaslatot, mégpedig a költségvonzatokról. A legutóbbi általános vita során az államtitkár úr azt mondta nekünk, hogy…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem vitatva Szalay Gábor úr szavait, de szeretném bemutatni egyrészt a tévénézőknek, másrészt azoknak, akik nem ismerik ezt az anyagot, hogy itt két anyagról van szó. (Két ira…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A bizottsági kisebbségi vélemény elmondásakor már említettem, és szeretném azoknak még egyszer bemutatni, akik most kapcsolódtak csak be a vitába, hogy itt két anyagról van szó. Van egy határozat…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak nagyon röviden szeretnék reagálni Szalay képviselőtársamra. (12.20) Természetesen, az anyagban fölvetett közlekedéspolitikával kell hogy foglalkozzunk. Véleményem szerint a hozzászólásom is azért nagyrészt erről szólt. De emellett, még eg…
A/8723 A Magyar Köztársaság polgárai pénzének nyomában I.
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Igen, köszönöm szépen a szót, elfogadom, bár furcsának tartom, hogy Kovács Kálmán úr válaszol az M5-ös ügyében, de azért elfogadom.
A/8723 A Magyar Köztársaság polgárai pénzének nyomában I.
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Választ nem kaptam a kérdésemre. Én azt kérdeztem: hová lett a Postabank 101 milliárdja? Hová lett a jut is, marad isö elve? Szeretnék válaszolni az egyébként a gazdasági tárca által kiadott közleménnyel: A kérdés…
T/6473 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Előre szeretném bocsátani, hogy gyerekkorom óta természetkedvelő és természetjáró vagyok, természetjárásaim során nyúllal, őzzel, szarvasbikával, vaddisznóval, sőt medvével is találkoztam nemegyszer, eddig mindig megúsztam, fegyver nélkül voltam. É…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Szeretnék egy segítséget megadni ehhez a módosító indítványhoz. Három egyház, illetve egy felekezet vezetője írt egy levelet dr. Gulyás Kálmán államtitkár úrnak, melyben kérik, illetve fölhívjá…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Béki Gabriella képviselőtársamhoz szeretnék csak nagyon röviden szólni. Statisztikát készítettem: önök benyújtottak több mint tizenöt, inkább húsz módosító indítványt, abból tizenhetet elfogadott az előterjesztő, hármat nem. Mi…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Németh Erika késztetett hozzászólásra. Az egyik: ön azt említette, hogy az önök módosító indítványa - amelyet egyébként nem fogadott el, kivételes eset, hogy nem fogadta el a beterjesztő - egyházi jogi személyekre vonatkozik, és ha egyházi hitéleti…
A/6746 Szerencse fel?!
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Nem fogadom el, kimondottan a miniszterelnök úrhoz címeztem a kérésemet, ezért nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen.
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek - én kerékpárral indulok. Volt ez a kabaré jó tíz vagy húsz évvel ezelőtt Magyarországon. Azt hiszem, aki meghallgatta és elolvasta ezt a törvényjavaslatot, mindenkinek ez jutott az eszébe. Önök olyan feladatr…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Úgyszintén visszavonom, ugyanerre vonatkozott volna. Köszönöm.
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk lévő törvényjavaslatnak - mint általában minden törvényjavaslatnak - vannak pozitív és negatív elemei. A pozitív elemeit is elismerjük, de a negatív elemeket is ki kell em…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az államtitkár úrnak szeretnék fölolvasni egy mondatot. Önök nyújtották be, az általános indoklásban van benne; csak azért, hogy ne hazudtoljam meg saját magamat sem. (Felmutat egy papírt. Olvassa:) Mégis egy új közút megépítésének az elhatár…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Gaál államtitkár úrral teljesen egyetértve, igazat kell adnom ebben a dologban, csak az a kérésem, hogy a mérlegen egyformán mérjenek önök, tehát itt leginkább Keller úrhoz szól a szavam. Tehát amikor arról beszélünk, hogy különböző autópály…
K/6080 Ki szeretné eltolni a GySEV "szekerét"?
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Először is: köszönöm szépen államtitkár úrnak, hogy folyamatosan helytáll minisztere helyett. Csodálkozom, hogy a miniszter úr egyetlenegy kérdésemre, illetve interpellációmra eddig nem tudott bent lenni, bár a…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Negyed órával ezelőtt családok helyzetéről, nyugdíjasok helyzetéről hatalmas nagy vita bontakozott ki. Azt gondolom, kissé kapcsolódik ehhez a gondolatmenethez az a módosító indítvány, melyet több társammal együtt nyújtottam be. Ugyan teljesen más…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Béki Gabriella hozzászólásához néhány gondolatot szeretnék hozzátenni. Valóban, ön nagyon helyesen kiemelte azt, hogy a polgári kormány támogatta az öngondoskodásra képes családokat a családi adókedvezménnyel, ez nagyon helyes. Azt viszont már nem…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gulyás József felszólalása késztetett engem is arra, hogy hozzászóljak, szintén az önkormányzati témához. Néhány területet megmutatnék önöknek számszerűen, ami a jövő évben az önkormányzatokat terheli majd, és amellyel önök nem számoltak. Az egyik…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Keller képviselőtársamnak csak egy gondolat, hogy nem csak a Vegyépszer épített Magyarországon autópályát, azért ennek is utánanézhetett volna; Betonútépítő Rt. ugyanúgy épített, és konzorciumban pedig volt, amikor a hídépíté…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Keller László államtitkár úrnak szeretnék néhány gondolatot elmondani. Rossz minőségű utakról beszélhetünk, de akkor menjünk vissza a múltba is, 1994-98 közé, amikor önök kormányoztak. Az M1-es autópályán, illetve a 2A úton elkészültek támfa…