154 felszólalás
T/466 Egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány az elmúlt években egyértelművé tette, hogy kiemelt törekvésként kezeli a fogyasztók jogainak hatékonyabb védelmét, e cél megvalósítása érdekében számos jogszabályt módosítva erősítettük meg…
T/11108 Egyes biztosítási tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hétfői ülésén a fogyasztóvédelmi bizottság megtárgyalta az egyes biztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvénycsomagot, és annak támogatása mellett döntött 10 igennel és 3 tartózkodás mellett. Jav…
T/11108 Egyes biztosítási tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt időszakban tapasztaltuk, hogy ahogy a gazdasági terület sok részén, úgy a biztosítási területen is nagyon liberális, törvényileg kevésbé szabályozott területeket találtunk. (15.00) Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy abban az i…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Göndör István képviselőtársam benyújtott egy módosító javaslatot, és ezzel kapcsolatosan most fel is szólalt. Ez tulajdonképpen arról szól, hogy érdem szerint bizonyítottan és a számviteli törvényre hivatkozással a felújítások e…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden talán csak annyit, hogy a lakástörvény ezt a kérdést teljesen tökéletesen megfogalmazza és szabályozza. Szerintem hagyjuk a lakástörvényre ennek a körnek a rendezését. Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak, hogy továbbfejtsem azt a gondolatot, a…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem szeretnék képviselő úr kedves frakciótársának szavaival élni, nagyon szívesen megbeszélem ezt önnel. De csak röviden annyit, polgári törvénykönyv, Ptk.-szabályozás, vételi jog: 5 év. És szerintem ez ehhez kapcsolódik. Köszönöm szépen.
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvénycsomaggal kapcsolatban az előterjesztő szándéka az, hogy minél nagyobb mértékben tudjon segíteni a bajba jutott lakáshiteleseken. Ne keverjük össze, ez nem csak devizahitelesekről szól, hiszen 20…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Három tényezőt szeretnék megemlíteni. Az első: a mindenkori kormány felelőssége, hogy hogyan szabályozza a rendszert. 2004-2005-ben nem volt szabályozva a rendszer. Jó volt, hogy meggazdagodtak a bankok, jó volt, hogy rengeteg pénzügyi közvetítő jött…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): (A mikrofonja nem működik.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Valahogy érdekes a hallásunk, mintha nem emlékeznénk arra, hogy történt egy hiba a jogszabály... (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem halljuk!)
T/8749 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A benyújtott zárószavazás olyan módosító javaslatokat tartalmaz, ami egyértelművé teszi az Eximbank forrásbevonással kapcsolatos lehetőségeit, és limitálja a forrásbevonás számítását. Azáltal, hogy a devizában felvett…
T/8749 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk álló módosító javaslat az állami tulajdonú, exporthitelezéssel foglalkozó Eximbank, valamint a szintén állami tulajdonú, exporthitel-biztosításra létrehozott Mehib Zrt. tevékenységére, költségvetési, kormányzati kapcsolataira tér ki.…
T/8749 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Rövid leszek. Tizenöt éve ismerem az Eximbank tevékenységét. Örülök, hogy itt egy jogszabály, ami egy kicsit tágabbá teszi a bank működését. Az, hogy az agrárszféra milyen helyzetben van jelen pillanatban, 20 évvel ezelőtt ment el. Azzal, hogy adunk n…
T/7769 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A deviza-jelzáloghitellel rendelkező adósok megsegítése érdekében az elmúlt két évben számos intézkedésre került sor. Az alapszabályozás 2011. augusztusban lépett hatályba, a rögzített árfoly…
T/7769 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a jobbító szándékú hozzászólásokat, és egyrészt szeretném megköszönni azt a támogatást, amit a törvénymódosításhoz nyújtanak számunkra. Szeretnék néhány dolgot leszögezni, és azt hiszem, ezzel mindannyia…
T/6945 A termékek piacfelügyeletéről
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): (Hangosítás nélkül:) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A korábban általunk elfogadott módosítók alapján zárószavazás előtti módosító beadására volt szükség. (Közbeszólások.) Hang az nincs. (Közbeszólás: Kártya?) Bent van minden.
T/6945 A termékek piacfelügyeletéről
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a jogszabály, ez a törvény általános vitában második alkalommal került elénk, és amit szeretnék benne kiemelni, az mindenképpen az, hogy egy konszenzussal elfogadható, valamennyi frakció által támogatott jogszabályról van szó. Szeretn…
T/6945 A termékek piacfelügyeletéről
SZABÓ ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azon ritka törvények egyike fekszik előttünk, amiben, azt hiszem, hogy mindannyian egyetérthetünk, és mindannyian tudjuk támogatni. Nagy űrt tölt be ez a szabályozás, ez a törvény,…
V/6424 A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt vitában többször hallottuk azt az érvet, hogy politikai környezet, jogszabályi környezet, tett; és hogy mit kellene tennünk. Ha megengedik, egy konkrét példát hoztam önöknek, hogy mit lehet tenni a jelenlegi…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, azt megállapíthatjuk, hogy politikamentesen és tisztán szakmai alapon valamennyien érintettek vagyunk ebben a törvényben, hiszen valamennyien fogyasztók vagyunk. Ha csak az alapvető szükségleteinket figyel…
T/4956 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról
SZABÓ ZSOLT, a fogyasztóvédelmi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy régi tartozásnak tehet eleget a Ház, amikor erről a törvényjavaslatról tárgyal, erről a törvényjavaslatról vitázik, köszönhetően Tarnai Richárd képviselőtársunknak. Ez a törvénymódosítás a…
T/4831 Az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról T/4832 A kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A fogyasztóvédelmi bizottság a mai ülésén mindkét törvénytervezetet megtárgyalta, mindkettőt vitára alkalmasnak találta. Az otthonvédelmi törvénytervezettel kapcsolatosan 15 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett,…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon úgy néz ki számomra, mintha nem tanulnánk a múltból. Két oldalról sem tanulunk a múltból. Egyrészt még mindig azt halljuk, hogy mi a rossz a költségvetésben, holott ha a tudás ott van, akkor a jó tanácsokat szívesen venné…
A/4749 Mi biztosítja, hogy a Nemzeti Földalap által bérbe adandó földek ténylegesen a helyi gazdák és ne a multik kezébe kerüljenek?
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban a Nemzeti Földalapnál mint kezelőnél közel 60 ezer hektár termőföld gyűlt össze, amely teljesen alkalmas a vidéki Magyarország megélhetésének elősegítésére és biztosítására. A rendszer jelen pillanatban van szabályozás alatt. Gondol…
A/4749 Mi biztosítja, hogy a Nemzeti Földalap által bérbe adandó földek ténylegesen a helyi gazdák és ne a multik kezébe kerüljenek?
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Közel 3 ezer település, ebből ezer településen van állandó és fix munkahely. Ezer településből ezeket a munkahelyeket el bírják érni, ők úton vannak, és ezer település van ma Magyarországon, ahol egy szem megélhetési forma van, az maga a termőföld. Nagyon fonto…
K/4624 Mit tervez a Kormány a Fogyasztóvédelmi Stratégián belül az élelmiszerfogyasztóvédelem elősegítése érdekében?
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma a belföldi fogyasztás kétharmada importból származik, ezért előfordul az, hogy minőségben gyakran olyan minőségű termékek kerülnek a polcainkra, amelyek emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Gondolok itt a bécsi és a budapesti csokoládé…
T/4144 Az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról T/4145 A központi hitelinformációs rendszerről
I/3625 Van-e jövőképe a magyarországi élelmiszer-feldolgozásnak a gazdaságban?
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt időszakban több statisztikai jelentés jelent meg a magyar élelmiszeripar gazdaságban betöltött helyét illetően. A korábbiakban a nemzeti összterméken belül igen jelentős részesedést vivő ágazat különösen az elmúlt években óriási veszte…
I/3625 Van-e jövőképe a magyarországi élelmiszer-feldolgozásnak a gazdaságban?
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Keressük mindannyian az európai uniós támogatásból lebontott hatvani, selypi, szolnoki, szerencsi, kabai cukorgyárat, több mint 50 konzervgyárat, vagy akár hogy a zalaegerszegi húsüzemről ne beszéljek. Ami nagyon fontos, 2001-ben készült egy elemzés,…
T/2040 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék egy-két pontosítást elmondani. Ficsor Ádám képviselőtársamnak szeretném a figyelmét fölhívni: a logisztikai díj nem az, amit ő mond, mert a logisztikai költség így is a beszállítókat terheli a multiba való beszállításig. A regi…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy hiba, hogyha egy koncepcióból, egy stratégiából, egy keretből kiveszünk egy-egy ágat. Egyszerűen azt hallom, hogy mindenki elmondja, hogy ez a fontos, az a fontos, ez fontosabb, az fontosabb, holott a sportkoncep…